2022. szept. 24.

Szombat

 Olyan jót aludtam, és olyan kipihenten ébredtem, hogy azt gondoltam, ez a nap lesz az, amikor "ide nekem az oroszlánt" is. Gondolatban már tervezgettem is, hogy miután a főzésre sem kellett energiát fordítanom ma, mert Balázs főzött, mi mindenre tudom majd hasznosítani. Arra nem számítottam, hogy ma is lecsap rám egy ilyen alattomos fejfájás, Kicsit aggaszt, hogy újabban furcsán összevissza működik a testem, nincs semmi kiszámíthatóság. Még nem rohanok azonnal orvoshoz, de a fontosabb változásokat felírom magamnak, hogy ha mégis odáig fajul, hogy úgy érzem, orvoshoz kell fordulnom, akkor tudjam. 

A nagy energiatöbblet el is tűnt már ebéd utánra, így a sok minden helyett nem csináltam mást, mint néztem a Korona című sorozatot a netflixen. Nekem ez eddig kimaradt, de csak eddig. Négy részt néztünk meg, utána még elpakoltam a kimosott ruhákat. 

4 megjegyzés:

  1. Nekem a kedvencem ez a sorozat, alig várom a mostani évadot. Nagyon jól lettek kiválasztva a szereplők is és bár vannak benne túlzások , de jól végig visz minket a történelmi időkön.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már volt pár olyan esemény, amire rácsodálkoztam, mert nem is hallottam róla. De határozottan kedvenc lett nálam is igen rövid idő alatt.

      Törlés
  2. Nem sok nézhető van a Netflixen, de pl. a Korona aaaaz, nagyon jó! Nekem Fülöp és Margit hercegnő a kedvencem, ez utóbbi talán azért mert Helena B-C-t nagyon szeretem. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én egyébként sem vagyok nagy sorozatrajongó, így aztán a netflix sem nagyon izgatott eddig. De ez a sorozat tényleg nagyon jó, minden nap várom, hogy majd megint megnézünk egy részt.

      Törlés