2022. szept. 2.

Péntek lett

 Nagy hirtelen megérkezett a péntek is. Na nem, azért nem annyira volt váratlan, mert ha jól emlékszem kedden és szerdán nagyon vártam már, hogy ma reggel legyen. De azért gyorsnak tűnt. 

És ez egy olyan péntek, ami után jó hosszú hétvége következik. Holnap utazunk, természetesen a Balatonra, és majd csak jövő héten vasárnap jövünk haza. Igen, a gyerekeink lógni fognak a suliból rögtön az első héten, ahogy azt tették tavaly is, és tavalyelőtt is. Meglátjuk milyen idő lesz, mit tudunk kihozni egy hétből, de az sem tragédia, ha leginkább majd csak pihenünk. Persze, terveim mindig vannak, de semmi sincs kőbe vésve még magamban sem. Ahogy lesz, úgy lesz jó. 

Nagyon nehezemre esett most összepakolni, leginkább az volt a baj, hogy a csütörtöki eső jól keresztül húzta a terveimet, és nem indítottam el a mosógépet. Pedig eredetileg az volt a terv, hogy kedden, szerdán és csütörtökön minden reggel mosok egy adagot, és ha kell, még pénteken is akár...hát mára maradt két és fél adag. Azt is csak akkor indítottam el, amikor ma hazajöttünk. Ez meg azért alakult így, mert tegnap este már semmi kedvem nem volt válogatni a szennyest. Na sebaj..este nyolcra minden meg is volt szárítva, addigra már készültek a kupacok, kinek mi kell . Nyögvenyelős volt, de megvan. Ami még hátravan, azt meg majd reggel..

Holnap a Balatonról jelentkezem. 

2 megjegyzés: