Kicsit kesergős

Lassacskán elérjük a teljesítőképességünk végső határát. A nagyobb baj az, hogy épp mindketten itt tartunk, és így nemhogy nem tudjuk egymást biztatgatni, hanem még egymást is inkább csak hátráltatjuk abban, hogy valamennyit enyhüljön a teher. A nyaralás hátralévő idő még elég erőltetett menetben fog zajlani, a jövő hét mindenképpen nagyon gáz lesz.
Jó lenne, ha legalább azt tudnánk, hogy egyetlen nap lesz, amikor nyugi van, de most még úgy néz ki, hogy nemhogy nyugi nem lesz, de még mindig jön valami, amivel eddig még nem számoltunk, vagy nem gondoltunk rá.
Nyilván nem csoda, hogy az összes izmom magnéziumért sikoltozik, amit persze elfelejtettem venni, mert már jó ideje nincs szükség rá rendszeresen. Most kéne, mert nem csak az izmaim készültek ki, de amúgy is sokkal idegesebb vagyok az egyébként normálisnál.
Na de majd csak túl leszünk ezen is. És holnap még vasárnap lesz. Amikor lesz időm még előre főzni, mosni, meg ami még eszembe jut. Ha egyáltalán a térdeim is hagyják, hogy reggel felkeljek.