Alakul

Úgy nagyjából minden.
A legfontosabb most, hogy apósommal minden a legnagyobb rendben van. Már tegnap úgy találtam, mikor Patrikkal mentünk látogatóba hozzá, hogy a folyosón ment épp előttem. Egy pillanatra azt hittem, a szemem káprázik, de nem, tényleg ő volt. Megszabadult a csövektől, és ezzel együtt a fájdalmak nagy részétől is. :) Egészen más volt így látni, mint még pénteken az őrzőben, amikor mozdulni sem tudott. Az meg amúgy egészen hihetetlen és felfoghatatlan nekem, hogy valaki, akinek a teljes koronáriáját kicserélték csütörtökön, szombaton a saját lábán megy a mosdóba. Tegnap még enni nem nagyon tudott, de sikerült a lelkére beszélnem, és megcsillantanom előtte valamit, amit megkívánt (fagyi). Ma reggel azzal hívott fel, hogy megevett egy szelet lekváros kenyeret egy pohár tejjel. :) Délután még a tegnapinál is egy kicsivel jobban nézett ki, elújságolta, hogy az ebédet megette, evett fagyit, örült annak a házi kosztnak is, amit vittünk. Úgy tűnik, abszolút sínen van minden, és ez nagy megkönnyebbülés. Hosszú idő lesz még, mire a régi formáját visszanyeri (ha egyáltalán szabad neki hagyni, hogy azt visszanyerje teljesen), de jó úton jár, és szemmel láthatóan jó kezekben van. Még akkor is, ha a szerdán efelől még voltak kétségeim.
A suliból is már csak egy hét van. A nagy hajrának nagyjából vége, Patrikot mondjuk leginkább teljesen hidegen hagyja az egész már (és ő még lógni is fog egy napot, hogy megcsináltassuk az adatlapot a diákigazolványához, meg az orvosi alkalmasságit), Erik is hellyel-közzel mindenből tudja már mi is a végeredmény (erről majd külön posztban valamikor), Rolinak pedig.. hát neki jó lesz, ha vége lesz. A fáradtságtól kicsit kontrollálhatatlan mostanában, talán jobban, mint valaha.
A június azt fogja hozni magával, hogy Patrik kapcsán lezárjuk az általános iskolás éveket. Azt hiszem, vissza fogom sírni, legalábbis azt a részt mindenképpen, hogy vele volt a legkevesebb gondunk e téren. :) Furcsa lesz, és lehet, hogy lesz ez még másképp, de jelen pillanatban csak azt érzem, hogy jól van, legyünk túl rajta, és lépjünk tovább. Nyilván ott, abban a pillanatban majd gombóc lesz a torkomban, és biztos sírni is fogok (sose bírom ki).
Kicsit próbálok minden téren átállni valamiféle nyári időszámításra, mert érzem magamon, megint egy kicsit elvetettem a sulykot. Amikor észbe kapok, és odafigyelek arra, amire kell, akkor eltelik úgy a nap, hogy nem kell egyetlen fájdalomcsillapítót sem bevennem. Ha nem figyelek, akkor napi többet is, ami a gyomromon bosszulja meg magát. Ráadásul fennáll a veszélye, hogy az eddigi legerősebbhez is hozzá fogok szokni, mert egyre lassabban hat.
A nyárra van magamnak egy nagy feladatom is, mindezek ellenére. De a feladat nem jár fizikai megterheléssel, sőt.. majdnem szorosan kapcsolódik is az előzőekhez. Nem árulom el előre, ha teljesítem, majd akkor. :) Már csak azért sem, mert ha nem sikerül, akkor az égő lesz, mint ahogy az is, hogy hányszor fogadkoztam már, hogy leteszem a cigit. (épp ezért ez a mostani feladat nem erről szól)
És alakul az időjárás is. Bár én még idebent igénylem a zoknit, sőt, ha megy a ventilátor, akkor a kardigánomba is belebújok, de úgy egyébként ez már bőven az én időm. :) Nem panaszkodom a télre sem, mert nem volt nagyon durva (soha hidegebbet, de tényleg), de azért ez az igazi.. mikor szikrázóan süt a nap, és meleg van.