Lett nekünk egy Annuskánk a múlt héten. Na nem ilyen itthoni Annuska, hanem munkahelyi. :) Akiről muszáj írnom, mert annyira érdekes érzések vannak bennem vele kapcsolatban, hogy muszáj.
Annuska majdnem két évtizednyi időt töltött otthon háztartásbeliként. Nem akarok én bántani és megbántani ezzel senkit, de Annuskán ez a két évtized komoly nyomott hagyott. Kicsit olyan, mintha valahol lemaradt volna a világtól. Nagyon csendes, nagyon halk szavú, csak akkor szólal meg, ha kérdezik. Nagyon fura. Mert mi jókat röhögünk munka közben, ha épp valami poénos helyzet adódik. Most meg mindig gyorsan visszafogjuk magunkat, hogy jajj, nehogy hangosak legyünk. Annuska egyébként végtelenül szorgalmas, minden pillanatban tevékenykedni vágyó ember. Ez is a két évtized hatása, az egészen biztos.
Vegyes érzelmek dúlnak bennem. Egyrészt nagyon sajnálom őt, mert szemmel látható nekem, hogy milyen nehéz neki most. Még emlékszem, micsoda rémület az, amikor először kell sok-sok otthon töltött év után munkába menni. (pedig én csak egy évtizedet voltam itthon) Emiatt, hogy pontosan ismerem az érzéseit, nagyon drukkolok neki, és nagyon remélem, hogy minden olyan lesz neki itt, mint amire számított. Szeretném, ha egy fél gondolattal sem lenne neki megterhelőbb, mint amit most elbír, és szeretném, ha megszeretné ezt úgy, mint ahogy nekem sikerült.
Ugyanakkor kicsit azt is érzem, hogy "jajj, hát pont ő hiányzott még nekem...". Mert nem érzem magam elég felkészültnek és türelmesnek ahhoz, hogy őt pátyolgassam. De persze megteszem, mert az a nagy szívem nem is engedné másképp. Kérdezgetem, kivárom amíg válaszol, magyarázok neki folyamatosan (hogy utálhat), megmutatok neki mindent, mit hol talál, mit hogy kell csinálni.
Szerencsére a csajok partnerek ebben, és segítenek. Mindannyian azt szeretnénk, ha Annuska jól beilleszkedne, és majd egyszer Anna legyen belőle. :) Ez is egy jó feladat. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése