Mindennapi dilemmák

Ártatlan beszélgetések kapcsán hajlamos vagyok napokat, heteket dilemmázni valamin, akár stresszelni magam olyan dolgokon is, amik még meg sem történtek, vagy lehet, hogy nem is fognak sosem. Így történt ez azután is, hogy legutóbb fodrásznál jártam. És ott egy ismerős mesélte kissé magába zuhanva, hogy még mennyi mindent kell elintéznie, pakolnia, mert a lánya Angliába megy babysitterkedni. Felvették ugyan a főiskolára, ahova jelentkezett, de halaszt egy évet, hogy pénzt keressen, és hogy megerősítse a nyelvtudását. Még hozzátette, milyen jó lesz nekünk, ha mégis valamelyik gyerekünk így tesz (a fodrászomnak négy fia van), mert nekünk még marad otthon is gyerekünk bőven, neki meg csak ez az egy lánya van.
Na, ezzel a történettel aztán beindultak nálam a gondolatok. Azzal nagy hülyeséget mondott, hogy még bőven marad itthon gyerek, mert attól, hogy nem egykék, még nem tudják pótolni egymást. Mindegyik egyedi és megismételhetetlen, így aztán pont ugyanúgy hiányzik a családból, ha nincs itthon egyik is, mint a másik.
De bevallom, komolyan gondolkodóba estem. Mert jajj, mi lesz velem, ha valamelyik gyerekem úgy dönt, hogy külföldön próbál majd szerencsét. Mi lesz, ha már iskolába is oda akar járni? Nyilván nem tehetem meg, hogy ne engedjem, mert szülőként a legjobbat akarnám nekik. De nem vagyok benne biztos, hogy képes lennék teljes szívemből támogatni az ilyen döntést. És emiatt viszont simán bűntudatot érzek. Mert hát milyen önző szeretet az olyan, amelyik nem tudja szívből támogatni az olyan döntést, ami előrébb visz?
Amúgy érdekes is még magamnak is, hogy most így gondolom. Mert határozottan tudom, hogy azért kaptak a fiúk két olyan keresztnevet is, amilyet, mert úgy gondoltuk, ki tudja mit hoz nekik a jövő, legyen nemzetközi nevük, amit bárhol a világon ki tudnak mondani. Mégis elég ijesztő belegondolni ebbe...ugyanakkor pedig a szívem mélyén tudom, nem is szabadna őket mindenáron itt tartanom. Lássanak világot, tanuljanak, tapasztaljanak, hogy majd könnyebben boldogulhassanak.
Tudom azt is, hogy a többdiplomás, többnyelvet beszélő barátnőm is azért ment Ausztriába takarítónak, mert abból tud megélni, spórolni. Itthon még megélni sem igen sikerült neki a két állásából. Ott egy év alatt komoly megtakarításra tett szert. Ami nyilván nem általános dolog, mert ehhez sok mindennek kell klappolnia.
Mindenesetre örülök, hogy még messzinek tűnik egy ilyen döntés. Vagy egy ilyen döntés elfogadása. Addig meg majd edződöm még.