Majd...

"Barátom kinyitotta felesége komódjának fiókját és ott selyempapírban egy kis csomagot talált, benne egy izgalmas női fehérneművel. Még akkor vették, amikor először jártak New York-ban, 8 vagy 9 éve. A felesége soha nem viselte, egy különleges alkalomra tartogatta. Barátom odament az ágyhoz, és a fehérneműt a többi holmihoz tette, amelyeket a temetkezési vállalattól hozott haza. A felesége már halott volt. Aztán hozzám fordult, és azt mondta: "Ne tartogass semmit különleges alkalmakra: amíg élsz, minden nap egy különleges alkalom."

Azóta fülemben csengenek ezek a szavak ... Ezek változtatták meg az életemet. Ma sokkal többet olvasok, mint korábban, és kevesebbet takarítok. Kiülök a teraszomra, és élvezem a tájat anélkül, hogy a kertben lévő gazra figyelnék. Több időt töltök a családommal és a barátaimmal, és kevesebbet a munkával.
Megértettem, hogy az élet tapasztalatok sorozata, melyeket értékelni kell. Mostantól nem tartogatok semmit későbbre. Minden nap használom a kristálypoharaimat. Ha úgy tetszik, felveszem az új zakómat, amikor vásárolni megyek, és használom kedvenc parfümömet ahelyett, hogy ünnepnapokra tartogatnám. Az olyan kifejezések, mint "majd egy napon" vagy "valamikor" eltűntek a szótáramból. Ha kedvem tartja, mindent itt és most nézek, hallgatok vagy teszek.
Nem tudom, mit tett volna a barátom felesége, ha tudta volna, hogy számára holnap már nem lesz többé (holnap, amit gyakran túl könnyen veszünk). Talán felhívott volna egy pár régi barátot, hogy kiengesztelje őket, vagy bocsánatot kérjen régi viszálykodások miatt. Talán elment volna egy kínai étterembe (a kínai volt a kedvenc étele). Léteznek kis elintézetlen dolgok, melyek nagyon zavarnának, ha tudnám, hogy napjaim meg vannak számlálva. Például idegesítene, ha azokat a barátaimat nem láthatnám többé, akiket én "egyik nap" fel akartam hívni, és azok a levelek is, melyeket "egy napon" meg akartam írni. Idegesítene, hogy hozzátartozóimnak nem mondtam elégszer, hogy mennyire szeretem őket.
Most már nem mulasztok el és nem halogatok semmit, ami az életünkbe örömöt és nevetést hozhat. Azt mondom magamnak, hogy minden nap, minden óra, minden perc különleges.
Ha olvasod e sorokat, add át azoknak az embereknek, akik kedvesek neked. Ha túl elfoglalt lennél ahhoz, hogy egy pár percet szánj arra, hogy ezt az üzenetet másoknak elküldd, és azt mondod magadnak, hogy majd "egyik nap" - a holnap már itt lesz ... és talán már soha nem teheted meg..." 
Én innen hoztam.

Azt hiszem, mindannyian úgy élünk, hogy mindig halogatunk valamit. Lehet, hogy semmi sem tűnik akkor fontosnak, mikor épp kimondjuk, hogy "majd", vagy "majd egyszer". És valóban, lehet, hogy nem is fontos. Fontossá akkor válna, ha a "majd"-ból "soha" lenne. Akkor viszont már nem nekünk, a földi életünk végén. Nehéz, sőt majdnem lehetetlen ebben a felgyorsult világban úgy élni, hogy mindig mindent, amit elterveztünk, vagy épp megígértünk betartsuk. Mert kismilliószor ígérem én is a fiúknak, hogy "majd megnézzük", vagy "egyszer majd elmegyünk", valami miatt elfelejtődik. Vagy mert olyan banális.. vagy mert van más, ami sokkal fontosabb.
Alapvetően azért igyekszem, vagy törekszem arra, hogy az ígéretek ne maradjanak mindig azok.. Nem halogatom az érzéseim kimondását, már csak azért sem, mert átéltem már azt, amikor félbemaradt mondat.. és nem volt lehetőség többé befejezni. Az pedig olyan szomorú, és üres-érzés.