Érdekes dologra döbbentem rá a héten. Én, aki mindig bizonygattam, hogy nem így van, rá kellett jöjjek, hogy de bizony, mégis.. Nem mondom, hogy kellemes volt szembesülni vele, mert nem volt az. És nem is igazán sikerült megértenem, hogy miért alakult ez így. Ja, hogy bökjem már ki végre miről is van szó? Szóval.. az elvárások. Mindig fennen hangoztattam, és legfőképp komolyan el is hittem, hogy így van, hogy nem várok el a gyerekeimtől semmit, egyszerűen csak elfogadom őket olyannak, amilyenek, és kész.
Aztán először akkor szembesültem a dolog ellenkező oldalával, mikor ültem a nyílt órákon, és Erik matekóráján döbbenten láttam, hogy az én fiam bizony a kezein számolja ki, hogy mennyi három meg négy. Ami egy vicc, mert már ötévesen is rávágta, hogy hét. És a döbbenet után következő ezredmásodpercben már kicsit haragudtam is. A gyerekemre, amiért hagyja magát visszahúzni a többiek által, meg a tanító nénire is, amiért nem szól rá, hogy tudod te anélkül is fiam. És miközben gyorsan el is szégyelltem magam, még azért egy kicsit magamra is haragudtam, hogy hogy a fenébe nem tűnt ez fel eddig még?
Patrik matekóráján is elvártam, hogy minden feladata jó legyen, amit témazáró dolgozat előtt gyakorlásképp ismételtek. És milyen hülyeség nem? Tényleg azt vártam, hogy nehogy legyen egy hibája is, mikor amúgy meg tudom, hogy nem tökéletes. Nem csak ő, de senki sem, így én sem.
És ugyanígy elvártam mindkettőjüktől, hogy aktívak legyenek az órákon (mintha én valaha is az lettem volna..), amiben nem is kellett csalódnom, mert mindketten minden órán figyeltek, és jelentkeztek, és tudták a válaszokat.
Aztán ezt úgy sikerült is kicsit elfelejtenem, mígnem ma este nekiálltam aláírni a tájékoztató füzetbe a héten bekerült utóbbi két hónap összes jegyét Patriknál. Magyarból 22 db ötöse van összesen, felelet, dolgozat, tollbamondás vegyesen. Matekból 13 db ötös, és egy négyes. És az az egy négyes az teljesen váratlan módon okozott csalódást. Nem tudom, miért. Neki nem mondtam, nyilván. Amúgy meg tudtam ám róla, csak valahogy akkor sikeresen el is felejtettem. (március elején kapta) Mert a rajz és technika négyesek nem érdekelnek, és nem is lepnek meg. De a matek négyes, ami pedig egy jó jegy, mégis... És elkezdtem gondolkodni, hogy vajon mikor fogok eljutni oda, hogy egyenesen megszidom a gyerekemet a négyesért. Remélem azért idáig nem fog fajulni a dolog. Mert azzal világos pillanataimban tisztában vagyok, hogy hiába az idén is már emelt szintű matekot tanul, azért ez még bőven sétagalopp a következő évhez képest.
Mindezek mellett még néha belecsúszok abba a hibába is, hogy hiába tudom, hogy hárman háromfélék, mégis néha összehasonlítgatom őket magamban. Pedig ezt aztán főbenjáró bűnnek tekintem. Mégis megteszem. Szerencsére képes vagyok rá, hogy mindez bennem maradjon, és még soha nem követtem el azt a szarvashibát, hogy bármelyiknek is azt mondjam, hogy "bezzeg a bátyád..."
Mire mindezt leírtam, arra a következtetésre jutottam, hogy valószínűleg hihetetlen módon el vagyok "kényeztetve" Patrik által.. aki olyan játszi könnyedséggel ontja magából az ötösöket, hogy néha komolyan irigylem miatta.
Legyen csak ennyi az ok, és nem pedig az, hogy még a végén kiderül rólam, hogy tudattalanul is mindenféle elvárásokat támasztok a gyerekeimmel szemben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése