Hétvége

A szombat az a szombat volt, amire már úgy egy hónapja készültünk (de talán több is). Előbb a hóhelyzet szólt közbe, aztán betegségek, meg munka hétvégén,  aztán a fiúk könyvtári felolvasós elfoglaltságai. És végre úgy tűnt, semmi sem jöhet közbe, és találkozhatunk újra Eszterékkel. Csütörtöktől komolyan imádkoztam, hogy nehogy valamelyik gyerekem is megbetegedjen, vagy bármi közbejöjjön, mert akkor kiborulok. És nem jött közbe semmi, elindulhattunk. :)
A gyerekek is legalább annyira készültek rá, és várták, mint én, ők persze másért. Alig várták, hogy megint együtt játszhassanak a fiúkkal, vagy társasozhassanak a lányokkal, és csocsózzanak, meg egyáltalán.. "nekik olyan jó nagy házuk van". :)
Attól függetlenül, hogy naponta beszélünk, vagy ha nem is élőszóban, hát legalább írásban kommunikálunk, így is volt témánk. :) Mint mindig, gyakorlatilag most is átbeszélgettük a napot mindenféléről. Néha lerendeztük kicsit túlpörgött gyerekeinket, leginkább Rolandot kellett párszor helyretenni, mert kissé elvesztette a fejét, és ha épp nem vinnyogott valamiért, akkor csúfolódott, vagy ha ez sem, hát akkor épp sírt.
Eszter és Barna finomat főzött (ismét), megkóstoltuk a halas spagettit, ami finom volt nagyon, pedig én igazán komolyan finnyás vagyok, és előítéletes, és nehezen szánom rá magam az új ízekre. A süti is szintén nagyon finom volt, a kalács pont úgy, mint a keksz.
Az pedig, hogy megint élőben találkozhattunk, maga volt a kánaán. :) Akárhogy is.. azért mégiscsak más úgy beszélgetni, hogy egymás mellett, vagy akár egymással szemben ülünk, mint a telefon két végén. :)
Indulás előtt ugyan kihagyhattuk volna Patrik migrénes fejfájását, és a vele járó kínos-kellemetlen helyzetet, de ez van..
Azért reménykedem benne, hogy még sok ilyen napunk lesz együtt, akár náluk, akár nálunk, akár bárhol.

Vasárnap indult a szezon első F1-es versenye, ami nálunk szent és sérthetetlen esemény, olyankor még a legyek sem zümmögnek, meg úgy egyáltalán tán még a Föld sem forog addig.. Főleg most, hogy visszatért a nagy kedvenc, Schumacher, és még a Ferrarik is jól mentek. Na, szóval a futamnak megfelelően intéztem aznapi ebédelésünket, mert milyen lett volna már, ha a rajt pillanatában még eszünk? Szentségtörés, ugye? Aztán délután (szigorúan az eredményhirdetés után :D) érkezett hozzánk Patrik két osztálytársa vendégségbe. Ismét jól elcsodálkoztam rajta, hogy a gyerekem osztálytársai, tehát egyidősek... és mégis akkorák, mint én (most akkor ők nagyok, vagy én vagyok kicsi?), 40-es lábuk van. Szerencsére aznap délután kegyesek voltak hozzánk az égiek, és nem esett eső, úgyhogy tudtak kint is lenni (a sárra nem térnék inkább ki... brrrr), meg játszottak idebent is. Monopolyztak, számítógépeztek, ettek pattogatott kukoricát, sütöttem nekik kiflit, meg kalácsot, jól érezték magukat. Mondjuk úgy este hétre azért már kicsit zsongott a fejem a hangerőtől, amit öt fiú tud produkálni, de alapvetően nem volt velük gond.
Hétfőn, Nemzeti Ünnepünkön nem csináltunk semmit. Illetve ez így nem igaz. Én egy óriási baklövéssel indítottam a napot, mert sokáig aludtam, túl sokáig. Ettől aztán a páromból egy pillanat alatt MorciMarci lett, ami kitartott egész nap. Így aztán én inkább mostam, takarítottam, pakoltam, és békén hagytuk egymást. (ilyenkor jobb ez a hozzáállás) Estére nem volt melegvizünk, épp csak annyi, hogy gyorsan lezuhanyoztunk.
Még megküzdöttem egy pánikrohammal is (de erről majd máskor), aztán fél 12-kor felébresztettem MorciMarcit, mert indulnia kellett dolgozni.
És ezzel véget is ért a három napos hétvége.