Na de ilyet...

Ma nagyon felhúztam magam, pedig még csak érintve sem vagyok a dologban. Csak épp a szemem előtt zajlott a "beszélgetés" egy internetes fórumon, így aztán mégis érintett lettem, ha másképp nem is, mint csendes szemlélő. Vagyis annyira csendes sem, mert mégsem bírtam ki, hogy ne írjak bele... nem mintha sok értelme lett volna. Anélkül, hogy bárki felett is pálcát törnék, amiért feledékeny, vagy épp figyelmetlen, esetleg szétszórt kissé.. mégis baromira felháborított, hogy valaki két gyereket legyen képes "megszivatni" egyszerre azért, mert ő nem figyelt oda. Az egyik a sajátja ráadásul. De még ha nem is nézem a sajátomat, mert van olyan, hogy nem tudom teljesíteni a neki ígért dolgot, akkor is tekintettel lennék annak a másik kislánynak az érzéseire, aki várt arra a levélre. Ami vagy megíródott, vagy nem. Most ez mindegy is, mondjuk állítólag megíródott, csak elfelejtette postára adni, aztán elkallódott. Sánta az egész történet. Nem is lenne idegesítő, ha nem ködösített volna már hetekkel ezelőtt, és nem hitegette volna azt a kislányt, aki minden nap várja a postást, és csalódnia kell. Mert lehet azt mondani, hogy ne haragudj, de az én lányom már nem szeretne levelezni.
Ha én lennék Ő, baromira szégyelleném magam, és törném a fejem valami kedves kis meglepetésen, amivel kicsit kárpótolhatnám azt a kislányt.
Igaz, ha én lennék Ő, akkor az a levél már nemhogy ott lenne rég, de már a sokadik is.
Nem azért, mert olyan tökéletes vagyok, egyáltalán nem vagyok az. Nem azért, mert nem vagyok feledékeny, mert néha nagyon is az vagyok. Nem azért, mert még soha nem jártam úgy, hogy nem tartottam be a gyerekeimnek tett ígéretet, mert jártam úgy.
Pusztán csak azért, mert két ember egy életre szóló barátságot készülne megalapozni. És az ilyen húzások megkeserítik, és soha meg nem valósulóvá tehetik ezt a barátságot.

Kora délután óta nem voltam képes túllépni a témán, mert nem értem.

A másik dolog pedig, hogy akkor senki nem akar tőlem kapni semmit? Hát, Ti tudjátok.. megtartom magamnak. :P