Újabban egyre élesebben látom az emberek közötti különbségeket. Nem, nem külsőségekben, arra már nagyon régen nem adok. De valahogy teljesen tisztán látom egyes embereken, hogy milyen "típus". És annak ellenére, hogy továbbra is az a "mindent, és mindenkit szeretős bátor lélek vagyok" azért ez néha igen fura érzéseket vált ki belőlem. Nem tudok utálkozni, az valahogy nem én vagyok. El tudom fogadni továbbra is, ha valaki másképp gondolkodik, mint én. Azt viszont egyre nehezebben tolerálom, ha valaki, aki felelősséggel tartozik egy harmadik személyért, nem tesz meg érte mindent, amit tehetne, és ha valaki úgy bírál mást, hogy egyrészt nem ismeri őt, másrészt nem tartja tiszteletben azt a másikat. A kettő akár üthetné is egymást, és lehetne a "bort iszik, vizet prédikál" tipikus esete. De szerintem mégsem az. Mert az, hogy szerintem nem tesz meg mindent azért, akiért felelősséggel tartozik, abszolút lehetne az a kategória, hogy bírálom őt. De egyrészt, a konkrét esetben ismerem is akit bírálnék, másrészt pedig (még) csak óvatosan adagolom a véleményemet. És gyakorlatilag egész komoly önvizsgálatot kellett tartanom azügyben, hogy amit látok, és ahogy véleményt alkottam, mennyire az "irigység" szülte dolog, vagy mennyire reális. Jobb lenne, ha az előző lenne, de amellett, hogy igen, őszintén szólva valóban van bennem egy minimális irigység, amellett képes vagyok tárgyilagosan nézni őket. És amit látok, nem tetszik. Azt gondoltam, hogy ahogy telnek a hetek, és ahogy kicsit gyakorlottabb lesz, úgy lesz egyre kevesebb probléma. De nem így van. Mondhatnám, az első napok káosza hatványozódva köszön vissza, és eljutottunk odáig is, hogy bizony, képesek vagyunk ketten kétfelől rohanni, és menteni ami menthető. Tudathasadásos az egész egyébként. Mert ha idegen lenne, simán lelkifurdalás nélkül jelenteném. De nem az. Így nem teszem. Viszont így meg amiatt van kicsit hülye érzésem, hogy hagyom ezt.. Mert az igaz, hogy amennyit tudunk ellensúlyozunk abból a szeretetlenségből, ami van, de tudom, édeskevés. Azt meg ugye mégsem lehet mondani, hogy vonulj el két hónapra, hogy rendet tegyenek odabent, és majd visszakapod akkor. Ehhez nincs jogom. Sem nekem, sem másnak. Illetve van, akinek igen, de ő csak néha látja, és különben sem tud objektív véleményt alkotni.
A másik dolog nem érint így, mármint nem okoz különösebb lelki válságot az életemben, de nem akarom elhinni, hogy még mindig vannak olyanok, akik "helikopterek", és rajtuk kívül mindenki hülye. Főleg úgy, hogy alig tud valamit az illetőről, a körülményeiről. És aztán, mikor a sok hülye mind egy véleményen van, akkor a helikopter besértődik, és mentségeket keres magának, megpróbálja áthárítani a hülyékre a felelősséget. Szörnyű. Az emberi viselkedés legalja. Úgymint önsajnálat, és önfontosság. Szépen frankón bele lehet süppedni, el lehet hitetni magunkkal, hogy tényleg olyan szerencsétlenek vagyunk, akit senki sem ért meg, aki pedig csak jót akar. És mindez mindenféle formában továbbragozva, míg aztán el is hiszi tényleg. Na, és az olyanoktól mentsen meg a sors. Mert az én végtelen türelmem is fogyóban van.
És ha én egyszer kinyitom a számat.... ;-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése