Írás

Múltkorában megjött az ihletem, és elkezdtem végre írni azt a több éve halogatottat. Nem mondom rá, hogy novella, nem mondom rá, hogy könyv, mert mindegyik nagyképűen hangzana. Azt gondolom, jól sikerült átadnom a hangulatot, amit szeretnék, folyamatosan jöttek a szavak, amikből lettek gondolatok, mondatok. Aztán beszéltem valakivel. Nem erről, hanem úgy általánosságban az írásról. Beszéltünk róla, a sikertelen munkakeresésem kapcsán jött elő a téma. Én mondtam azt, hogy úgy érzem, át kéne értékelnem a munka és a pénzkeresés fogalmát, mert többek szerint is lenne tehetségem az íráshoz, még a mesékhez is. És a mese, mint olyan, lehetne egy kiinduló forrás. És aztán attól, amit ő mondott, elszállt minden ihletem. Még most sem az igazi. Mert hogy szerinte nem kéne azzal foglalkoznom, hogy kinek tetszik amit írok, és kinek nem, mert ne másoknak írjak, hanem magamnak. És nem értette, hogy úgy semmi értelme az egésznek, ha magamnak csinálom. Mert a célom pontosan az lenne, hogy másoknak, akár gyereknek, akár felnőttnek szerezhessek pár jó percet, amikor kikapcsolódhat. Tudom, hogy nem egyformán gondolkodom vele, ő az én minden ezoterikus vonzódásomat is megéli sokszorosan, mondhatom, hogy teljesen és tökéletesen elhivatott e téren. Ezzel nincs bajom, ő ilyen, elfogadtam, és értem, hogy neki szüksége van arra, hogy ebben higgyen. Én is hiszek egy csomó olyanban, amiben ő, mégis másképp. Akkor nem gondoltam, hogy ez a beszélgetés ennyire mély nyomot hagyott bennem. Aztán miközben többször próbáltam azóta folytatni az elkezdett írást, és kb. százféle verziót töröltem már, akkor jöttem rá, hogy a fene enné meg, hát ez így nem jó. Most azzal töltöm az időmet, hogy feloldjam magamban a blokkot, és tudjak újra úgy írni, ahogy akkor. Persze, tisztában vagyok azzal is, hogy ez nem olyan, hogy minden nap egyformán sikerülhet, mert függ a pillanatnyi hangulatomtól, a környezetem hangulatától, és kismillió egyébtől. De azt szeretném elérni, hogy tényleg úgy írjak, hogy másoknak jó pillanatokat szerezzek vele. (jó, az sem lenne egy elhanyagolható szempont, ha egyszer még meg is élhetnék belőle) Azt gondolom, az, hogy felismertem a problémát, már egy lépés a megoldása felé. Mert úgyis megcsinálom. :)