Megint fog

Már értekeztem a fogainkról itt jó hosszan. Nyilván azóta nem történt csoda, és Fogtündér nem látogatott meg egyikünket sem az éj leple alatt egy-egy tökéletes fogsort csempészve a szánkba. Szokott nálunk vendégeskedni fent említett Tündér, de csak úgy átmenetileg, amikor épp elvisz magával egy kipottyant tejfogat, és cserébe egy kis pénzt hagy a párna alatt. Nem lenne rossz, ha ezentúl fogsorokkal fizetne, úgyhogy ha valaki esetleg jóban van vele, igazán szerezhetne egy kis protekciót nála. :)
De amitől téma lett megint a fog... tegnap estefelé, konkrétan este 7 után gyermekeim tökéletes egyetértésben, de kicsit nagyon felszabadultan játszottak az udvaron. Bújócska-fogócskát, ahogy ők hívják. (amit még ők azzal is bonyolítanak, hogy paccs-paccsolják egymást, ha meglátják hova bújt a másik, vagy ha sikerül odaérni a hunyó előtt) Végülis mondjuk tök mindegy, hogy mit játszottak.
Nem kellett ahhoz semmi különös, hogy egyszercsak egyikőjük (Erik) fellökje a másikat (Patrik). Aki olyan szerencsétlenül esett, hogy azonnal meglazult a műfoga. Hihetetlen.... hogy örökké a száját üti meg. Hol csak felreped, hol kiesik a foga, hol meglazul, szörnyű. Jött be kétségbeesetten, hogy mozog a foga. Első gondolatom az volt, hogy na, most tutira kinyírom őket... :D A második pillanatban ránéztem az órára, és már nyúltam is a telefonomért, hogy felhívjam a fogászatot. Mehetünk, de érjünk oda nyolcig. Negyed nyolc volt, több, mint negyven kilométerre van tőlünk a fogászat. Felkaptam a pénztárcámat, a gyerekem fogkeféjét és fogkrémet, közben párom már felbőszült bikaként indította az autót. Néma csendben, és rekordidő alatt tettük meg az utat. Az egyébként irtó hangos hátsó üléssor is hallgatott. De odaértünk nyolcra. Gyerekem fogat mosott, és kissé félve leült a váróban, ahova egy pár pillanattal később kilépett az asszisztensnő, vidáman köszönve: " Szia, Patrik!" Még voltak előttünk ketten, én közben leküzdöttem az érzést, hogy jajjmindjártelájulok, erősen koncentráltam másfelé, hogy ne tegyem (már csak az hiányzott volna). Sorra kerültünk, gyerek be a székbe, már-már rutinosan nyitotta a száját. Doktornéni kiszedte, leszedte róla a ragasztót, a két szomszéd fogáról is, lecsiszolgatta, aztán visszaragasztotta. Közben megint értekeztünk a fogmosásról, amivel még mindig nem elégedett, és nem hiszi, hogy a gyerek ínyvérzésig sikálja, akkor is ilyen. Plakkfestő tablettát kell vennünk, és addig sikálni, amíg az elszínezi a fogát. Ki fogjuk próbálni, hátha... Szóval, fog visszakerült, fizettünk, és jöhettünk. A hazaút sem telt valami vidám hangulatban, de jóval lassabban jöttünk azért.
Mindkettőnknek megfordult a fejünkben, hogy namostaztán olyat kapnak, hogy megemlegetik... aztán persze nem lett belőle semmi. Ismét tudatosítottuk bennük, hogy tudniuk kell, hol a határ, nem kell eszement módon játszani, mert mindig károkozás a vége. És addig jó nekünk, míg pénzért helyre lehet hozni.
Na, persze nincsenek illúzióim, hogy sokáig tart majd náluk ennek a beszélgetésnek a hatása. Gyorsan felejtenek...