2009. jan. 4.

helyzetjelentés

Hát.. igaz, hogy az elmúlt két hétben párszor feltettem a költői kérdést, miszerint? "Mikor lesz már végre ovi/suli?" De azért most kicsit elszomorodtam. És nemcsak azért, mert kelni kell reggel, és húdenagyonnemfogjólesni ez után a két hét szabadság után, hanem azért is, mert megint olyan keveset fogom látni a gyerekeket, annyi minden fog velük történni úgy, hogy én nem is tudok róla, nem látom, és lehet, hogy mire hazaér, már elmesélni is elfelejti. Meg persze már látom, hogy indul a verkli, amikor mindig rohanunk valahova, és mindjárt itt a félév, és szülői értekezlet-hegyek, aztán farsang, és csak kapkodjuk majd a fejünket.
Szóval ez a mai este kicsit olyan szomorkodós. Miközben vasaltam a tesicuccokat, a reggeli ruhákat, meg az ágyneműt az oviba, már akkor sem volt jó... most meg.. Na, mindegy. Biztos, hogy csak pillanatnyi elmezavar ám.. és holnap fogom tudni értékelni a csendet is. :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése