Túléltem

Hát.. túléltem. Azt hiszem, szimpatikus voltam. Mit hiszem.. legyek már magabiztos. Tudom, hogy szimpatikus voltam, még akkor is, ha első pillanatban kicsit megdöbbentem, hogy Te jó ég, itt ennyi pasi van? :-D Egyébként nem tudom, miért döbbentem úgy meg, de tényleg eddig eszembe sem jutott, hogy majd esetleg egyszem nőként kell ott lennem egy nagy rakás tűzoltó között. De legyen így.. és majd akkor megbírkózom a feladattal. :-)
Szóval. Megérkeztem, rögtön szembetaláltam magam az egyenruhás emberekkel. Útbaigazítottak, aztán megint útbaigazítottak az emeleten is, hogy melyik irodába menjek. Leültem. Jött a parancsnok, meg még két fiatalabb tűzoltó. Mosolyogtak, mosolyogtam. (abban profi vagyok, egyébként is) Megkérdezték, mivel foglalkoztam eddig, elmondtam. Megkérdezték, mekkorák a gyerekek, de kicsit sem zavarta őket sem a tény, hogy hárman vannak, sem az, hogy ovisok is vannak még, meg iskolás is. Lehet, hogy emiatt kifejezetten jó is a pasi mivoltjuk. Aztán jöttek a "feladatok".
Legelőször a kézírásomra voltak kíváncsiak, merthogy ugye szép géppel szerkesztett önéletrajzot küldtem. Le kellett másolnom egy 1987-es keltezésű tűzvédelmi rendeletből pár sort. Megtettem.
Aztán hármójuk kézírását kellett elolvasnom. Gond nélkül ment. És úgy éreztem, kifejezetten jó pont volt, hogy ki tudtam olvasni az 1GB-ot is, meg a bluetooth-t is, sőt a GPS sem okozott gondot.
És a legvégén még a szövegszerkesztőbe diktáltak egy mondatok az újságból. Persze nem túl egyszerűt. "A Fehér Ház előtti episzkopális templomnál éljenző tömeg... " Vagy valami ilyesmi. Mindegy, leírtam, nem kellett rám várni sem, ment gyorsan.. (mert olyan ügyes vagyok)
Aztán mivel mindenkinek nagyon szimpatikus voltam (legalábbis ezt sugároztam magamból, tehát így kellett lennie), még a végén megkérdezték, hogy tudnék e mondani három rossz tulajdonságot magamról. Hááát... kellett gondolkodnom, de aztán kivágtam magam. Mondtam, hogy lelkis vagyok, és rágódom sokat dolgokon, meg hogy sokat beszélek, aztán felajánlottam, hogy esetleg hívjuk fel a férjemet, kérdezzük meg ezügyben. Visszakérdeztek, folyamatban van e már a válókereset, miután mondtam, hogy nem, nincs, mondták, hogy akkor olyan nagy baj nem lehet velem. Úgyhogy elpoénkodtuk. És aztán már vége is volt, elköszöntünk.
Annak ellenére is optimista vagyok még, hogy nagyon sok önéletrajz volt ott náluk, és mondták is, hogy rengetegen jelentkeztek, pedig ők attól féltek, hogy senki sem fogja beadni.
30-a után lesz döntés, és majd írásban értesítenek.
Még reménykedem.
A slusszpoén délután kettőkor érkezett. Csörög a telefonom. Hívtak a spar-ból. "XY vagyok, még december közepén beadta a jelentkezését vevőszolgálati munkatárs pozícióra, amit ugyan belső átszervezéssel megoldottak, de él még az álláskeresés?" Mondtam, hogy hát persze, közben nehezen tartottam vissza az önelégült nevetést. " A HR osztályra keresünk kollégát. Érdekelné?" Megint mondtam, hogy hát hogyne érdekelne. "Akkor szerdán 10:15-kor egy állásinterjúra be tudna jönni?" Hogyne tudnék, ott leszek.
És meglátjuk, mi lesz belőle. Istenemre mondom, nagyon-nagyon legyezgetné a hiúságomat, ha felvennének. :-) Visszaadná az önbizalmamat. (ami amúgysem olyan kicsi mostanság)
De nem iszunk előre a medve bőrére.. majd szépen kivárom, mi lesz.
Titkon a tűzoltóságost jobban szeretném. De állás nélkül nem válogatunk. Ami lesz, annak fogok örülni.