2019. jan. 13.

Sárkányosodás kezdődik

Egyáltalán nem olyan könnyű ez a negyven feletti lét, mint ahogy én azt gondoltam volna. Mondták ugyan, hogy most aztán mindenre készüljek fel, mert elszabadul a pokol, de nem hittem én ennek. Már csak azért sem, mert amúgy meg mindenhonnan az dől ránk, hogy ilyenkor kezdődik csak igazán az élet, mert már elég magabiztosak vagyunk, tudjuk mit akarunk, nem félünk kiállni magunkért, stb stb..
Most épp hajlamos vagyok inkább annak a verziónak hinni, amelyik szerint elszabadul a pokol. Sehogy sem vagyok összhangban a saját testemmel. Cserben hagy. A bőröm minden kencefice ellenére száraz, és csúnya. A hajam kéthetente ledobja magáról a festéket, a körmeim letöredeznek. Tele vagyok ráncokkal akkor is, amikor kialszom magam. Az elmúlt egy héten folyamatosan ki van száradva a szám is, hiába iszok, nem jön helyre. De még nem is ezek a legrosszabb dolgok, hanem sokkal inkább az, hogy a hormonjaim is összeesküdtek ellenem, és simán sárkányt csináltak belölem. Én, aki soha észre sem vettem azt, hogy mindenféle változások zajlanak napról napra bennem...most simán tudnék napi bontású térképet rajzolni arról, hogy épp milyen folyamatok milyen következményekkel járnak. Szörnyű...
Gondolom, hogy majd ehhez is hozzá fogok szokni, ha muszáj lesz, de azért eléggé sz@rul esik. Mert amúgy meg nem vagyok még én ehhez elég öreg szerintem.

9 megjegyzés:

  1. Üdv a klubban - ez jutott nekünk... Amikor ordítok a valamelyik gyerekkel, akkor gyorsan utánaszámolok a napoknak és igen, egy-két nap múlva megjön.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát jobban örültem volna valami másnak. De sebaj...ez egy jó népes klub, sose leszek magányos.😁

      Törlés
  2. Óóóó ne szomoríts el... :-( tudom, hogy butaság, és hogy az időjáráson kívül a korunk az, amin nem tudunk változtatni, és annyi amennyi, de én mégis olyan nehezen emésztem ezt a 40et. Pont azok miatt, amiket írsz. Hogy hiába érzem én magam fittnek, meg életvidámnak, ha a testem és a szervezetem igenis elindult az öregedés útján... azért hátha lesz még pár jó évünk :-) a hideg meg nem tesz jót a bőrnek, ez nyilvánvaló. Meg a hangulatnak sem. Szóval fel a fejjel, már mindjárt itt a nyár! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hátha nálad nem így lesz .Te sportolsz is, biztos más úgy, mint nekem a punnyadt testemmel. 😁

      Törlés
  3. Engem, a hangulatom, a bőrőmet és mindent a nyár, a meleg tesz tönkre. Nekem ez a hideg a szuper, meg úgy általában max 20 fokig érzem magam jól.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az év nagy részében akkor neked kedvez az időjárás. 😊

      Törlés
    2. Én pont nem így érzem 😀 Március közepétől október elejéig fujj.

      Törlés
  4. Majd meg szokjuk ezt is! 😊😍

    VálaszTörlés