Sárkányosodás kezdődik

Egyáltalán nem olyan könnyű ez a negyven feletti lét, mint ahogy én azt gondoltam volna. Mondták ugyan, hogy most aztán mindenre készüljek fel, mert elszabadul a pokol, de nem hittem én ennek. Már csak azért sem, mert amúgy meg mindenhonnan az dől ránk, hogy ilyenkor kezdődik csak igazán az élet, mert már elég magabiztosak vagyunk, tudjuk mit akarunk, nem félünk kiállni magunkért, stb stb..
Most épp hajlamos vagyok inkább annak a verziónak hinni, amelyik szerint elszabadul a pokol. Sehogy sem vagyok összhangban a saját testemmel. Cserben hagy. A bőröm minden kencefice ellenére száraz, és csúnya. A hajam kéthetente ledobja magáról a festéket, a körmeim letöredeznek. Tele vagyok ráncokkal akkor is, amikor kialszom magam. Az elmúlt egy héten folyamatosan ki van száradva a szám is, hiába iszok, nem jön helyre. De még nem is ezek a legrosszabb dolgok, hanem sokkal inkább az, hogy a hormonjaim is összeesküdtek ellenem, és simán sárkányt csináltak belölem. Én, aki soha észre sem vettem azt, hogy mindenféle változások zajlanak napról napra bennem...most simán tudnék napi bontású térképet rajzolni arról, hogy épp milyen folyamatok milyen következményekkel járnak. Szörnyű...
Gondolom, hogy majd ehhez is hozzá fogok szokni, ha muszáj lesz, de azért eléggé sz@rul esik. Mert amúgy meg nem vagyok még én ehhez elég öreg szerintem.