Ma délután végre el tudtuk vinni Artit az orvoshoz. A fájdalomcsillapító óta jól van, latszlá ugyan a mozgásán, hogy valami nem kerek, de nem reszket, nem gubbaszt, bulldog mivoltának megfelelően éber.
Őt egyáltalán nem izgatja, ha orvoshoz visszük, a világ legtermészetesebb módján sétàl be az ajtón. Nyikkanás nélkül várakozik bármeddig, néha megnézi magának a többi várakozó kutyàt-macskát, de túlságosan nem érdekli senki és semmi.
Az orvos megvizsgàlta, megmérte a lázát, de már abból, amit elmondtunk neki, és egy tapintásból a nyaka körül meg is állapította, hogy mi van vele. Wobbler szindrómája van, egyfajta gerincbetegség. Utána olvastam, nem egy szívderítő folyamat...de még most ezzel nem foglalkozunk. Most kapott neki való fájdalomcsillapítót, amit szükség szerint adhatunk neki .Kapott injekciót (szeme sem rebbent) most is. Puha fekhelyén kell neki, és annyi mozgás, amit elbír. Ugrálni nem engedhetjük se lefelé, se felfelé (mondjuk nem is akar ilyesmit), és az etetőtálját is feljebb kell tenni, hogy ne kelljen hajolnia, mert az fáj neki.
Hát így vagyunk...nem reménytelen a dolog, de úgy gondolom, csak arra tudunk törekedni, hogy a mostaninál rosszabb ne legyen. Ezért meg megteszünk mindent.
Tudom milyen nehéz ez..., a mi öreg újfundlandi kutyusunk 10 éve lesz idén hogy elment, idős volt már, 14 éves és előtte, évekig hoztuk vissza olyan állapotokból, amiről még az állatorvos is azt mondta, hogy ki tudja mi lesz (többször nem tudott lábra állni)... Szóval tényleg csak biztatni tudlak, hogy nem reménytelen semmi, de nehéz... Ölelés!
VálaszTörlésSzegény kis ártatlam lelke, úgy sajnálom amikor bajuk van, olyan kis tehetetlenek! Remélem a kezeléssel jobban lesz. Hány éves?
VálaszTörlésFebruár tizenegyedikén lesz 11.
Törlés