14

Ma van az a nap, amikor a legkisebb fiunk is már tizennégy éves. Négy év múlva már minden fiunk felnőtt lesz.
Talán vele kapcsolatban érzem azt leginkább, hogy annyira gyorsan telik az idő. Persze, mert ő az, akire az időből a legkevesebb jutott. Legalábbis az olyan időből, amikor nem kellett osztoznia senkivel.
Amikor még csak elképzeltem, hogy milyen lesz majd ő, mindig azt gondoltam, hogy a két bátyja lesz ő összegyúrva. És valahogy így is lett. Mindent összegyűjtött a nagyokból, és ha lehet, mindenre még rátett egy lapáttal.
Egy percet sem lehet mellette unatkozni, soha nem is volt erre példa. Ma már kevésbé szeleburdi, és nem mászkál zokniban a pocsolyában, nem ül be a fürdőkádba pizsamában sem, cserébe megállás nélkül tud beszélni olyan dolgokról, amit én egy csomószor nem is értek.
Jelenleg imád enni, és ez látszik is rajta. Alig pár centivel alacsonyabb csak tőlem, gondolom nyárra ez változni fog. 41-es bakancsa van, ami elég ijesztő tény.
Utàlja a farmert, nem szereti összecipzározni a kabátját. Utál leckét írni. Imád viszont a húgom kisfiával lenni, aki úgy tekint rá, mint az Istenre.
Már nem kisfiú, de még nem is igazán nagy. A kettő közötti állapotban van épp, ebből fakadóan akadnak problémái a világgal.
Tizennégy éve csodálom őt. Tizennégy éve lesen kíváncsian, hogy milyen lesz majd. Tizennégy éve vagyok végtelenül hálás azért, hogy ő is minket választott. A világ legjobb dolga az anyukàjának lenni.