2015. okt. 24.

Végre

Ma végre megszabadultam a hajtömegem harmadától legalább. Tudom, örülnöm kéne neki, mert mondták már páran, hogy micsoda mázlista vagyok, amiért ennyi hajam van. :) Nos, én bárkivel cserélnék hajtömeget kevésbé ősz hajra. Lehet velem alkudni. De ilyen nincs, így amíg mások azért járnak a fodrászhoz, hogy a kevés hajukból mindenféle technikával "többet csináljanak", addig én azért, hogy a meglévőt kiritkítsa. És milyen jól is tud esni, szabályosan megkönnyebbül a fejem, szinte hallom, ahogy felsóhajt, hogy végre, megint kap levegőt. :D
Mint minden ilyen után, most is elég idegen lettem magamnak a tükörben, és holnap reggel még biztos külön rá is fogok csodálkozni önmagamra, de azért pár nap alatt megszokom majd. Az első hajmosást nagyon fogom utálni, mert majd én nem tudom így beszárítani, és "csoffadtnak" fog tűnni, de sebaj.
Az órákat el ne felejtsétek majd átállítani. :) Reggel meg jön az a játék, amikor azon lehet gondolkodni, hogy melyik óra is jár jól. :D

1 megjegyzés: