Aki rávágta, hogy december elseje, annak is igaza van. De ezen túl még van valami...
Sosem gondolkodtam azon, hogy meddig tart majd nálam a blogírás. Abszolút pótcselekvésként indult, afféle igazi nem tudom elmondani senkinek, elmondom mindenkinek inkább dolognak. Aztán valahogy ezen túlnőtt. Lettek a saját gondolataimnak olvasói, és néha az is kiderült, hogy vannak, akik szívesen hozzám is szólnak.
Kaptam sok-sok pozitív gondolatot, és érzést ezen a fórumon keresztül. Negatívat is, ami ugyan itt nem csapódott le, de megtörtént. Tanultam az esetből, leginkább azt, hogy a világ tényleg a bátraké. :)
Tisztában vagyok a blogírás összes hátulütőjével, főleg egy névvel-fotóval vállalt nyilvános blog esetén. Régebben még teljesen meg voltam rettenve ettől, és annak rendje-módja szerint még a google sem talált meg, mert nem engedtem meg. Mostanra ez így van jól, hogy megtalálhat bárki, mert sokkal több kedves emberrel találkozhattam, mint nem.
Így, ennyi hadova után elárulom, hogy ma blogszülinap van.
Bizony, a negyedik. :)
Mondhat bárki bármit, én büszke vagyok a négy év minden sorára, akármiből fakadt is. Akik nyomon követik, az életem részei, és hiszem, hogy akik rendszeresen visszajárnak, azért teszik, mert részesei is akarnak lenni a gondolataimnak.
Szeretném azt ígérni, hogy életem végéig is minden nap írni fogok. Szeretnék még sok-sok blogszülinapot.
Stílszerűen ma Burger Kingben voltunk. Mert a szülinapozáshoz szorosan hozzátartozik a whopper. (meg mert ez volt az adventi naptár első kis "zsákjában")
És még ezen túl a másik szülinapi ajándék, hogy Freddy már nem sántít. És a diétának köszönhetően nagyon jól van. Most épp diéta 2-t tartjuk, épp próbáljuk kiszűrni a gluténérzékenységet. De erről majd beszámolok akkor, ha lesz miről. :)
Köszönöm nektek, akik jöttök, olvastok, írtok. Végtelenül jó érzés. :)
2012. dec. 1.
2012. nov. 30.
Fényév távolság
Ó, nem, ezúttal nem fogok semmiféle énekversenyről és ilyesmiről értekezni, dacára a címnek. Valami egészen máson gondolkodtam ma. Van egy kislány, aki afféle törzsvásárlója a munkahelyemnek, egészen apró kora óta. Most éppen kilencedikes, vagyis elsős a helyi gimiben. Amikor sokat kell várnia a buszra, akkor jön hozzánk a boltba. Így megy ez már pár hete, jön heti kétszer-háromszor, és ott van fél órát, háromnegyed órát, mikor hogy...
Elég hülyén hangzik, de mikor eszembe jut, hogy csak két évvel idősebb az én legidősebb fiamnál, akkor elképedek. Mert Ő és Patrik a címben szereplő távolságban vannak egymástól. Jó, hát amúgy nem is ismerik egymást, de minden tekintetben egészen más ő tizenöt évesen, mint Patrik a maga tizenháromjával. Na de erre ráfoghatom, hogy azért, mert az én fiam egy egészen komoly gondolkodású, meglehetősen magának való gyerek(?), épp emiatt nem igazán tekinthető átlagos tizenhárom évesnek. (és ezt nem nagyképűségből írom, simán csak tény) Szoktunk viccelődni vele, hogy annyira "kocka", hogy ha nem vigyázunk,még majd barátai is lesznek. De a szó szoros értelmében kocka. Folyamatosan olvas, a számítógépen olyan dolgokat csinál már, amihez nekem lövésem sincs. Ő utánaolvas, megcsinálja. Őrületes memóriája van, és szivacsként szippant magába minden információt.
Tehát Ő és ez a lány két külön világ, egymástól fényév távolságra.
De! Én emlékszem magamra ennyi idős koromból.. hogyne emlékeznék.. és én is fényév távolságra voltam az akkori önmagammal is ettől a lánytól. Pedig nem voltam jó. Akkor már cigiztem is. (ne számolj utána) És minden alkalmat megragadtam arra, hogy lógjak a suliból, hogy beszólhassak anyámnak, vagy épp elhúzhassak otthonról. Egyetlen gondolatot nem pazaroltam a tanulásra, szó szerint mindig az az napnak éltem, és minden pillanatát maximálisan habzsoltam magamba. Ahogy visszaemlékeztem, el is képedtem rendesen, hogy hogy lehet, hogy anyám nem tekerte ki a nyakam. De volt ennek az időszakomnak is egy olyan oldala is, amikortól úgy szerettem, mint még soha senkit, amikor mindenáron gondoskodni akartam. Balázs.. persze, ki más. Most mondjam, hogy arra jutottam a gondolatmenettel, hogy attól változtam azzá, aki most vagyok, hogy Ő volt végig mellettem? A hülyeségeimet pont ugyanúgy viselte, mint amikor jó fej voltam. Sőt, előfordult, hogy együtt voltunk hülyék. Vagy együtt jó fejek. Vagy csak szimplán együtt léptünk le.
Szóval.. ezzel a logikával nézve, előfordulhat, hogy amikor ennek a lánynak majd valamikor lesz valaki, aki így van mellette, akkor ő is egészen más lesz.
És ezzel a logikával egyszer még Patrik fiam is okozhat nekem meglepetést.
Egy biztos... attól a tizenöt éves kori önmagamtól fényév távolságra vagyok. És mégsem. Mert maradt a lázadó, dacos énem. És maradt Balázs is. Az első nem túl jó, a másodika legjobb, amit történhetett ez alatt az utazás alatt, és közben. :)
Elég hülyén hangzik, de mikor eszembe jut, hogy csak két évvel idősebb az én legidősebb fiamnál, akkor elképedek. Mert Ő és Patrik a címben szereplő távolságban vannak egymástól. Jó, hát amúgy nem is ismerik egymást, de minden tekintetben egészen más ő tizenöt évesen, mint Patrik a maga tizenháromjával. Na de erre ráfoghatom, hogy azért, mert az én fiam egy egészen komoly gondolkodású, meglehetősen magának való gyerek(?), épp emiatt nem igazán tekinthető átlagos tizenhárom évesnek. (és ezt nem nagyképűségből írom, simán csak tény) Szoktunk viccelődni vele, hogy annyira "kocka", hogy ha nem vigyázunk,még majd barátai is lesznek. De a szó szoros értelmében kocka. Folyamatosan olvas, a számítógépen olyan dolgokat csinál már, amihez nekem lövésem sincs. Ő utánaolvas, megcsinálja. Őrületes memóriája van, és szivacsként szippant magába minden információt.
Tehát Ő és ez a lány két külön világ, egymástól fényév távolságra.
De! Én emlékszem magamra ennyi idős koromból.. hogyne emlékeznék.. és én is fényév távolságra voltam az akkori önmagammal is ettől a lánytól. Pedig nem voltam jó. Akkor már cigiztem is. (ne számolj utána) És minden alkalmat megragadtam arra, hogy lógjak a suliból, hogy beszólhassak anyámnak, vagy épp elhúzhassak otthonról. Egyetlen gondolatot nem pazaroltam a tanulásra, szó szerint mindig az az napnak éltem, és minden pillanatát maximálisan habzsoltam magamba. Ahogy visszaemlékeztem, el is képedtem rendesen, hogy hogy lehet, hogy anyám nem tekerte ki a nyakam. De volt ennek az időszakomnak is egy olyan oldala is, amikortól úgy szerettem, mint még soha senkit, amikor mindenáron gondoskodni akartam. Balázs.. persze, ki más. Most mondjam, hogy arra jutottam a gondolatmenettel, hogy attól változtam azzá, aki most vagyok, hogy Ő volt végig mellettem? A hülyeségeimet pont ugyanúgy viselte, mint amikor jó fej voltam. Sőt, előfordult, hogy együtt voltunk hülyék. Vagy együtt jó fejek. Vagy csak szimplán együtt léptünk le.
Szóval.. ezzel a logikával nézve, előfordulhat, hogy amikor ennek a lánynak majd valamikor lesz valaki, aki így van mellette, akkor ő is egészen más lesz.
És ezzel a logikával egyszer még Patrik fiam is okozhat nekem meglepetést.
Egy biztos... attól a tizenöt éves kori önmagamtól fényév távolságra vagyok. És mégsem. Mert maradt a lázadó, dacos énem. És maradt Balázs is. Az első nem túl jó, a másodika legjobb, amit történhetett ez alatt az utazás alatt, és közben. :)
2012. nov. 29.
Játszunk?
Mindig vannak olyan napok, vagy akár hetek is, amikor kicsit csendesebb vagyok itt a szokásosnál, vagy épp csak semmitmondóbbakat posztolok. Van, amikor nem tudom az okát, hogy mitől van, de van olyan is, hogy szándékos. Vagy azért, mert nem tudok írni arról, ami foglalkoztat, vagy azért, mert nem akarok. A kettő között lehet óriási szakadék is, meg lehet kis rés is. Részletkérdés.
Most is valami ilyesmi állapotban leledzem. Írhatnék arról, hogy milyen nagyon fáradt vagyok,és gondoltam is ma rá, hogy újraírom a Jézuskának írt levelemet, hogy törölve minden kérés, csak két hét szabadságot szeretnék.
Írhatnék egy csomó minden másról is, amiken gondolkodom, de van egy pár gondolat, ami tiszta hülyeség, meg van pár, ami nem az, de nem tudnám jól megfogalmazni.
Így aztán, úgy gondoltam, ilyenkor az a legjobban bevált módszer, hogy azt írom, amit mások iratnak velem.
Ó, igen, a szavas játék....
Maximum három szót várok. Mindegy mi az.
És ha igazán ki akartok szúrni velem, akkor jó sokan írtok hármat. Hogy fel legyen adva a lecke. :)
Most is valami ilyesmi állapotban leledzem. Írhatnék arról, hogy milyen nagyon fáradt vagyok,és gondoltam is ma rá, hogy újraírom a Jézuskának írt levelemet, hogy törölve minden kérés, csak két hét szabadságot szeretnék.
Írhatnék egy csomó minden másról is, amiken gondolkodom, de van egy pár gondolat, ami tiszta hülyeség, meg van pár, ami nem az, de nem tudnám jól megfogalmazni.
Így aztán, úgy gondoltam, ilyenkor az a legjobban bevált módszer, hogy azt írom, amit mások iratnak velem.
Ó, igen, a szavas játék....
Maximum három szót várok. Mindegy mi az.
És ha igazán ki akartok szúrni velem, akkor jó sokan írtok hármat. Hogy fel legyen adva a lecke. :)
2012. nov. 28.
Bibibííí
Lili hirdetett egy játékot a múlt héten, amire azon nyomban le is csaptam, akarom mondani írtam neki egy emailt, hogy teljesítsem a feltételeit. :)
Amikor azt írta, hogy az egyik nyeremény-fülbevaló Szonja kedvence lesz, akkor már tudtam, hogy az kell nekem. :)
Hétfőn kaptam egy emailt, amiben a postacímem iránt érdeklődtek.
Ma pedig jött a postás... és hozott nekem egy képeslapot, egy csokit, éééééés egy Hello Kitty-s fülbevalót.
A képeslapot Lili írta nekem saját kezűleg, a fülbevalót pedig valaki más készítette saját kezűleg.
Nagyon örülök neki, és nagyon tetszik is. :) És már el is képzeltem, milyen jól fog kinézni a hello kitty-s felsőm és a hello kitty-s kardigánom ezzel a fülbevalóval. :)))
Köszönöm szépen Lili. Nagy örömet szereztél nekem. :)
Amikor azt írta, hogy az egyik nyeremény-fülbevaló Szonja kedvence lesz, akkor már tudtam, hogy az kell nekem. :)
Hétfőn kaptam egy emailt, amiben a postacímem iránt érdeklődtek.
Ma pedig jött a postás... és hozott nekem egy képeslapot, egy csokit, éééééés egy Hello Kitty-s fülbevalót.
A képeslapot Lili írta nekem saját kezűleg, a fülbevalót pedig valaki más készítette saját kezűleg.
Nagyon örülök neki, és nagyon tetszik is. :) És már el is képzeltem, milyen jól fog kinézni a hello kitty-s felsőm és a hello kitty-s kardigánom ezzel a fülbevalóval. :)))
Köszönöm szépen Lili. Nagy örömet szereztél nekem. :)
2012. nov. 27.
Mindjárt karácsony
Azért, hogy ma ne gondoljak sokat arra, hogy négy évvel ezelőtt éppen ezen a napon veszítettem el a munkahelyemet, arra koncentráltam, hogy a novemberi tavaszban megpróbáltam számba venni, mennyi mindent kell(ene) majd elintézni karácsonyig.
Igazából már most beletörődtem, hogy egy csomó mindenre nem lesz időm, vagy energiám. Mondjuk ez a kettő egymással teljesen ellentétesen működik, mert amikor időm van, akkor energiám nincs, amikor meg lenne hozzá kedvem, akkor meg időm nincs rá. És az is hülyeség, hogy csak arra nincs, amire nem akarjuk, hogy legyen, mert egy csomó minden van, amire egyáltalán nem elég az a lecsípett negyed óra, fél óra, amit bármikor meg lehet menteni (mondjuk blogolásra).
Az biztos, hogy ki kell találnom, milyen ajándékkal lepem meg majd keresztapánkat, és meg kell csinálni, el kell vinni. Erre van körülbelül másfél hetem még.
Aztán ki kell találnom, hogy ki mit fog kapni. Erre van még majdnem egy hónapom, és jó bőven mértem rá az időt, mert nagyon sokat fogok tanácstalankodni. Ugyanis lista, és kívánság nincs az idén. Csak Eriknek. Az övé jó hosszú mondjuk, ha minden kötél szakad, akkor a többiek is azt kapják, amire ő vágyik. :D
Aztán ki kell találni mit fogunk enni, mit süssek, ilyesmi.
És éppen ma este sikerült mérhetetlenül megdöbbennem azon, hogy szombaton ki kell nyitni az adventi naptár első kis zsákját. Egy pillanatra végigszaladt az agyamon, hogy "kell e még, hiszen olyan nagyok már", de gyorsan le is hurrogtam magam, miszerint hogyne kéne....
Egyébként meg még addig lesz itt december 21 is. Erik meg van róla győződve, hogy be fog csapódni a Földbe egy bolygó, és fel fogunk robbanni. És közölte, hogy "majd meglátjuk". :D Nagyon foglalkoztatja a téma.
Igazából már most beletörődtem, hogy egy csomó mindenre nem lesz időm, vagy energiám. Mondjuk ez a kettő egymással teljesen ellentétesen működik, mert amikor időm van, akkor energiám nincs, amikor meg lenne hozzá kedvem, akkor meg időm nincs rá. És az is hülyeség, hogy csak arra nincs, amire nem akarjuk, hogy legyen, mert egy csomó minden van, amire egyáltalán nem elég az a lecsípett negyed óra, fél óra, amit bármikor meg lehet menteni (mondjuk blogolásra).
Az biztos, hogy ki kell találnom, milyen ajándékkal lepem meg majd keresztapánkat, és meg kell csinálni, el kell vinni. Erre van körülbelül másfél hetem még.
Aztán ki kell találnom, hogy ki mit fog kapni. Erre van még majdnem egy hónapom, és jó bőven mértem rá az időt, mert nagyon sokat fogok tanácstalankodni. Ugyanis lista, és kívánság nincs az idén. Csak Eriknek. Az övé jó hosszú mondjuk, ha minden kötél szakad, akkor a többiek is azt kapják, amire ő vágyik. :D
Aztán ki kell találni mit fogunk enni, mit süssek, ilyesmi.
És éppen ma este sikerült mérhetetlenül megdöbbennem azon, hogy szombaton ki kell nyitni az adventi naptár első kis zsákját. Egy pillanatra végigszaladt az agyamon, hogy "kell e még, hiszen olyan nagyok már", de gyorsan le is hurrogtam magam, miszerint hogyne kéne....
Egyébként meg még addig lesz itt december 21 is. Erik meg van róla győződve, hogy be fog csapódni a Földbe egy bolygó, és fel fogunk robbanni. És közölte, hogy "majd meglátjuk". :D Nagyon foglalkoztatja a téma.
2012. nov. 26.
Kedves Jézuska!
Az a helyzet, hogy az idén már megint senkinek semmi ötlete nincs, hogy mit is szeretne kapni tőled, és mindenki azt mondja, hogy neki mindene megvan, és az is jó lesz, hogy majd együtt leszünk, jókat eszünk.
De nekem vannak ötleteim, hogy miket hozhatnál nekem. Elárulom őket, csak hogy legalább velem könnyű dolgod legyen, ha már ennyien vannak, akiknek fogalmuk sincs.
Első körben lehetne mindjárt egy ilyen kis cuki....
De jó, belátom, azért december végén nehéz egy ilyen kicsi kutyával, úgyhogy akár el is halaszthatjuk a szülinapomig.
És akkor vegyük egyszerűbbre...
De nekem vannak ötleteim, hogy miket hozhatnál nekem. Elárulom őket, csak hogy legalább velem könnyű dolgod legyen, ha már ennyien vannak, akiknek fogalmuk sincs.
Első körben lehetne mindjárt egy ilyen kis cuki....
De jó, belátom, azért december végén nehéz egy ilyen kicsi kutyával, úgyhogy akár el is halaszthatjuk a szülinapomig.
És akkor vegyük egyszerűbbre...
vagy
De ha ezeket túlságosan nagy ajándéknak gondolod, akkor lehet egy ilyen is:
Jó, jó, belátom, ezeket nem feltétlenül érdemlem meg. Mert ennyire nem biztos, hogy jó voltam az idén, hogy ekkora ajándékokat kaphassak.
Így aztán választhatsz ezek közül is nekem valamit:
De egészen kis dolgokkal is beérem ám.
Úgymint:
-egészséges kutya végre (mindkettő)
-öntisztuló wc
-önhordó szemetes
-magától megtelő hűtő
-egyedül főző tűzhely
-portaszító szőnyeg
-kosztaszító padló
-teregetőgép
Vagy akár a mindent járó malmocska.
De tudod mit, Jézuska? Mindent törölhetsz a listámról, ha záros határidőn belül megsúgod nekem, hogy mit szeretne Balázs, Patrik, Erik és Roland. És még Te is jól jársz, mert ha nekem elárulod, neked már semmi dolgod nem lesz azokkal a dolgokkal. :)
2012. nov. 25.
Freddy
Gondoltam, írok egy kutyás bejegyzést, ami majd jól érdektelenségbe fullad, mert újabban ijesztő számokat mutat a statisztika. :D
De amúgy is Freddy-ről akartam írni, az én drága négylábú majdnem egyéves gyerekemről. Hangozzék akármilyen hihetetlenül, és hülyén, mert ugye az ember az ember, a kutya meg kutya... és én magam sem hittem volna nem is olyan régen még, hogy lehetséges így szeretni egy kutyát. De az a helyzet, hogy lehetséges. És pont úgy, ahogy a gyerekeimnél, a kutyáimnál is képes vagyok osztódni, és pont ugyanúgy szeretni mindkettőt.
Arthur ugye különleges helyet foglal nálam, mert ő volt az első igazi kutyám, és mert annyira, de annyira passzol hozzám, mintha csak azért született volna, és azért alakult volna úgy a sorsa, ahogy, hogy nálunk kössön ki végül. Nem érdekel, hogy süket, nem érdekel, hogy ezen túl sem felelne meg a fajta standard egy csomó szempontjának, mert pótolhatatlan. Az egyetlen, aki bármikor odaül elém, mélyen a szemembe néz, és vár. Aki, ha leülök, jön, és beleugrik az ölembe. Csak az enyémbe. :)
Freddy pedig azért különleges, mert egészen apró babakora óta a mienk. Nálunk, velünk kezdte el átaludni az éjszakákat, lett szobatiszta, váltotta a fogait. És elfért a kezemen. Mi tanítottuk meg egy csomó dologra. Giccses, vagy nem, de olyan, mint a gyereknevelés. Abszolút ugyanaz a folyamat, csak sokkal gyorsabban. Hihetetlen fárasztó időszak volt az első pár hét, amikor mindig résen kellett lenni, hogy észrevegyük, ha ki kell vinni. Amikor még azért is résen kellett lenni, hogy nehogy Arthur megkaparintsa, mert ő bizony eleinte nem igazán örült neki, hogy idejött ez a "kiscsávó" alkalmatlankodni. Minden pillanatát megérte a fáradtságnak, az sosem volt kétséges. Igazi hálás kiskölyök, aki rendkívül tanulékony, és korához, fajtájához képest szerintem elég jól nevelt is. Igaz, hogy leginkább Balázsnak fogad szót, de ha muszáj, akkor azért nekem is. És leül, ha kérjük, fekszik, ha kérjük, pacsit ad, és még "kérni" is tud már. Nagyon szereti a fürdőkádban nézegetni a habot, és nagyon szeretné megenni is. De persze csak kívülről szereti annyira, a fürdés nem a kedvence.
Eleinte igazi haspók volt. Akárhányszor kapott, akármennyit kapott, azt köszönte szépen, elfogyasztotta. Volt egy idő nyáron, mikor kifejezetten daginak gondoltuk. De aztán... nem tudom mi és hol, de valami elromlott. Beteg lett, hányt, hasmenése volt, nem evett. Aztán meggyógyult, akkor nagyjából visszatért az étvágya, de nem volt az igazi. Mindig volt mire fogni, és nem is nézett ki rosszul még mindig, úgyhogy nem aggódtunk. Főleg, mert igazán élénk kiskölyök volt még mindig, játszott, futkározott, ha valamit el akart érni, minden tudományát azonnal bemutatta... két perc alatt ült, feküdt, pacsit adott, kért, épp csak az orrán nem pörgött. Aztán lesántult. Egy hétig akkor is alig evett. Tudni kell, hogy a bulldogoknak nagyon nagy a fájdalomküszöbük, szinte lehetetlenség belőlük kicsikarni, hogy kimutassák, ha fáj. De ha nincs jól, nem eszik. Egy hétig kapta az injekciókat,kétnaponta, és hála az égnek meg is gyógyult. A kajálással küszködtünk, ha este evett, akkor reggel nem, ha reggel evett, akkor este nem. Igazi örömünnep volt, ha véletlenül megette mindkétszer az adagját.
És aztán a múlt héten megint lesántult. Megint injekció, megint nem eszik. Most épp ott tartunk, hogy ma egyáltalán semmit. :( A jobb első lábát egyáltalán nem használja már, ülésnél is inkább feljebb emeli egy kicsit. Nem ütötte meg, nem esett le sehonnan, és nincs is rajta semmi fizikai sérülés. A sántaság mellett másfél napig hasmenése is volt megint. Ijesztően le van fogyva, és kedvetlen.
Holnap persze megint orvoshoz visszük, de most már nagyon aggódom érte. Nagyon rossz látni, hogy ilyen kis bágyadt, és elesett, és jó lenne kitalálni, hogy mi baja van. Szívem szerint este adtam volna neki egy tál jutalomfalatot, csak hogy egyen végre valamit, de van annyira makacs fajta, hogy többet az életben nem enne meg mást.
Az internet szerint a könyökizületi diszpláziától kezdve sok egyéb baja lehet. Nekem fogalmam sincs, csak arról, hogy én holnap addig nem jövök el az állatorvostól, amíg meg nem mondja mi baja van, és hogyan fogja rendbehozni.
Végtére is, alig egy hónap múlva bulldog szülinap lesz... hát hogy fog így bulizni, ha beteg?
De amúgy is Freddy-ről akartam írni, az én drága négylábú majdnem egyéves gyerekemről. Hangozzék akármilyen hihetetlenül, és hülyén, mert ugye az ember az ember, a kutya meg kutya... és én magam sem hittem volna nem is olyan régen még, hogy lehetséges így szeretni egy kutyát. De az a helyzet, hogy lehetséges. És pont úgy, ahogy a gyerekeimnél, a kutyáimnál is képes vagyok osztódni, és pont ugyanúgy szeretni mindkettőt.
Arthur ugye különleges helyet foglal nálam, mert ő volt az első igazi kutyám, és mert annyira, de annyira passzol hozzám, mintha csak azért született volna, és azért alakult volna úgy a sorsa, ahogy, hogy nálunk kössön ki végül. Nem érdekel, hogy süket, nem érdekel, hogy ezen túl sem felelne meg a fajta standard egy csomó szempontjának, mert pótolhatatlan. Az egyetlen, aki bármikor odaül elém, mélyen a szemembe néz, és vár. Aki, ha leülök, jön, és beleugrik az ölembe. Csak az enyémbe. :)
Freddy pedig azért különleges, mert egészen apró babakora óta a mienk. Nálunk, velünk kezdte el átaludni az éjszakákat, lett szobatiszta, váltotta a fogait. És elfért a kezemen. Mi tanítottuk meg egy csomó dologra. Giccses, vagy nem, de olyan, mint a gyereknevelés. Abszolút ugyanaz a folyamat, csak sokkal gyorsabban. Hihetetlen fárasztó időszak volt az első pár hét, amikor mindig résen kellett lenni, hogy észrevegyük, ha ki kell vinni. Amikor még azért is résen kellett lenni, hogy nehogy Arthur megkaparintsa, mert ő bizony eleinte nem igazán örült neki, hogy idejött ez a "kiscsávó" alkalmatlankodni. Minden pillanatát megérte a fáradtságnak, az sosem volt kétséges. Igazi hálás kiskölyök, aki rendkívül tanulékony, és korához, fajtájához képest szerintem elég jól nevelt is. Igaz, hogy leginkább Balázsnak fogad szót, de ha muszáj, akkor azért nekem is. És leül, ha kérjük, fekszik, ha kérjük, pacsit ad, és még "kérni" is tud már. Nagyon szereti a fürdőkádban nézegetni a habot, és nagyon szeretné megenni is. De persze csak kívülről szereti annyira, a fürdés nem a kedvence.
Eleinte igazi haspók volt. Akárhányszor kapott, akármennyit kapott, azt köszönte szépen, elfogyasztotta. Volt egy idő nyáron, mikor kifejezetten daginak gondoltuk. De aztán... nem tudom mi és hol, de valami elromlott. Beteg lett, hányt, hasmenése volt, nem evett. Aztán meggyógyult, akkor nagyjából visszatért az étvágya, de nem volt az igazi. Mindig volt mire fogni, és nem is nézett ki rosszul még mindig, úgyhogy nem aggódtunk. Főleg, mert igazán élénk kiskölyök volt még mindig, játszott, futkározott, ha valamit el akart érni, minden tudományát azonnal bemutatta... két perc alatt ült, feküdt, pacsit adott, kért, épp csak az orrán nem pörgött. Aztán lesántult. Egy hétig akkor is alig evett. Tudni kell, hogy a bulldogoknak nagyon nagy a fájdalomküszöbük, szinte lehetetlenség belőlük kicsikarni, hogy kimutassák, ha fáj. De ha nincs jól, nem eszik. Egy hétig kapta az injekciókat,kétnaponta, és hála az égnek meg is gyógyult. A kajálással küszködtünk, ha este evett, akkor reggel nem, ha reggel evett, akkor este nem. Igazi örömünnep volt, ha véletlenül megette mindkétszer az adagját.
És aztán a múlt héten megint lesántult. Megint injekció, megint nem eszik. Most épp ott tartunk, hogy ma egyáltalán semmit. :( A jobb első lábát egyáltalán nem használja már, ülésnél is inkább feljebb emeli egy kicsit. Nem ütötte meg, nem esett le sehonnan, és nincs is rajta semmi fizikai sérülés. A sántaság mellett másfél napig hasmenése is volt megint. Ijesztően le van fogyva, és kedvetlen.
Holnap persze megint orvoshoz visszük, de most már nagyon aggódom érte. Nagyon rossz látni, hogy ilyen kis bágyadt, és elesett, és jó lenne kitalálni, hogy mi baja van. Szívem szerint este adtam volna neki egy tál jutalomfalatot, csak hogy egyen végre valamit, de van annyira makacs fajta, hogy többet az életben nem enne meg mást.
Az internet szerint a könyökizületi diszpláziától kezdve sok egyéb baja lehet. Nekem fogalmam sincs, csak arról, hogy én holnap addig nem jövök el az állatorvostól, amíg meg nem mondja mi baja van, és hogyan fogja rendbehozni.
Végtére is, alig egy hónap múlva bulldog szülinap lesz... hát hogy fog így bulizni, ha beteg?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)





.jpg)
