Az a legtutibb

Amikor magamban tartok mindenfélét. Se ki nem mondom, se le nem írom, mert akkor egy idő után el is felejtem szépen, mintha sosem lett volna. Ezt az elvet követtem egy hétig, azt hittem, beválik. Aztán, mint az elveim többsége, szépen hamvában holt.. úgyhogy akkor most elmesélem, hogy olyan vagyok, mint az a bizonyos mosott végtermék. Nem tudnám mire fogni a dolgot, hacsak a frontokra nem. De ha arra fogom, abban az a gáz, hogy a héten volt hideg is, meleg is. Szóval, ezügyben akkor sorsot húzhatok.. mert ha amiatt van, akkor mindkettő miatt van.
Hét közben is vegetálgattam már csak, voltak mindenféle bajaim, bár akkor még leginkább csak az tűnt fel, hogy nagyon nem vagyok formában, rettenetesen fáradt vagyok. Aztán valamelyik este már fájt a gyomrom is mellé, és olyan érzés volt, mintha bármelyik pillanatban elvágódhatnék. Akkor be is tojtam rendesen. Másnap reggel ébredtem először olyan igazi görcsös lábakkal, amitől már korán reggel azt éreztem, hogy mindjárt sírva fakadok. Gyaloglás hatására jobb lett, átmenetileg.
Péntek estére konkrétan alig álltam a lábamon, akkor ráfogtam az izgalmakra. De hiába aludtam szombaton is, ma is reggel kilencig (igen, franc az alvókámat, ma is...) nemhogy jobb nem lett, hanem rosszabb. Tegnap egész délelőtt annyira fájt mindenem, legfőképp természetesen a vádlijaim, hogy legszívesebben az ágyban hevertem volna magatehetetlenül. Ma ugyanez megspékelődött még egy igazán makacs fejfájással is, úgyhogy délután elhatároztam, hogy beadom a felmondásomat. Fogalmam sincs, mit kéne csinálnom, bár felmerült bennem, hogy egy hét folyamatos alvás után vajon mi lenne a helyzet..
Illetve újra napirendre került a napirendem Balázs és köztem. Amiben igaza van, hogy én vagyok a "nemnormális" (ez nem tőle idézet, hanem csak átvitt értelem), mert ha lefeküdnék este legkésőbb tízkor, akkor pár hét múlva sokkal kipihentebb lennék. Lehet, hogy így van, még sosem voltam képes három hétnél tovább kibírni. De végiggondolva (ahh... már megint azonnal kifogásokat keresek) az estéim azért nyúlnak hosszúra, mert olyankor van időm magamra. Olvasni, blogot írni, ilyenek. Lehet, hogy simán át tudnám szervezni ezt valamikorra máskorra, egyelőre nem találtam erre "lukat" a napjaimban. Gyakorlatilag meg mondhatjuk, hogy amit magamra fordítok időt, azt sikerült magam ellen fordítani. Na, ez a nem semmi, mi?
Azért mégis csak meg kell próbálnom valamit másképp csinálni, mert nem vagyok jól sem, meg nem vagyok túl hasznos sem így sehol. :)
Ti hogy csinálnátok? Vagy mikor "loptok" időt magatokra?

Van egy ötletünk...

Párszor már énekelték volna a fiaink ezt a dalt, ha nem felejtették volna még el. De ha a dalt el is felejtették, mert nem hallgattuk azóta, hogy Roland is ovis lett már, a kutyus iránti vágy mindig erősebb. Leginkább Erik szeretné, de a többiek is csatlakoznak hozzá.
Most, hogy itt állunk egy egészen kicsivel karácsony előtt, felmerült az ötlet, hogy mi lenne, ha... ? A fajtában biztosak vagyunk: beagle.
A többiben viszont egyáltalán nem. Merthogy lakásban tartott kutya lenne, annak dacára, hogy kertes házban lakunk. Ennek több oka is van. A húgomék telke és a mi telkünk között nincs végig kerítés, és nagyon sokszor van náluk egész napra is nyitva hagyva a kapu. Ez az egyik ok. A másik, hogy a nagyanyám nem szíveli az állatokat, fél, undorodik tőlük, és belehalna, ha egy kiskutya mászkálna körülötte.
A lakás viszont kicsi. Nagyon kicsi. Nekünk sem mindig elég a hely, mi lesz itt egy kiskutyával, ha én elmegyek dolgozni, fiúk suliba, Balázs meg alszik? Vagy mi lesz a lakással, ha kiskutya unatkozik majd egyedül?
Amiben még bizonytalanok vagyunk: szabad e bevállalnunk a néha nemkicsit őrült gyerekeink mellé egy kutyát is? Vagy megbánjuk majd?
Szóval... kinéztük... lenne is Győrben egy nekünk való fiúcska (persze, hogy még ő is fiú lesz), ma Erika barátnőm megnézte.. de rettenetesen elbizonytalanodtunk.
Ötleteket, tanácsokat, tapasztalatokat várok..