Van egy csomó nagy igazság, amit az ember tud, vagy másoktól tud meg. Olyankor meg is állunk egy kis időre, átgondoljuk, bólintunk egyet, vagy biccentünk, hogy aztaa, ez milyen igaz, vagy hogy aztaaa, nekem is ezt kéne kipróbálni/megcsinálni. Aztán a pillanat elmúlik, és tovább sodor a saját valóság, amibe nem feltétlenül fér bele komfortosan az a másik igazság. A nem komfortos dolgokat meg ki szereti, ugye? Másnak a cipője nem kényelmes, szorít, vagy lötyög még akkor is, ha annak a másnak a lábán olyan jól mutat.
Azt veszem észre magamon, hogy van egy csomó igazság, amiről tudok, és lehetne az enyém is, de csak kósza gondolatok maradnak. Sosem voltam az a valaki, aki saját magáért megtett olyan dolgokat, amik másokban ellenérzéseket váltottak ki. Még csak olyan ruhát sem veszek fel soha többé, amire valaki olyan megjegyzést tett, ami nekem nem esett jól, vagy nem erre számítottam. Sosem harcoltam a férjemen és a gyerekeimen kívül senkiért és semmiért. Annyi mindent hagytam elhitetni magamról már gyerekként is, hogy igen, bőven lenne min dolgozni magamon. De nem teszem, mert még attól is tartok, mi lehet utána. Szóval jól van ez így, pedig dehogy van jól.
Voltam ma a háziorvosnál, végre megmutattam neki a csontsűrűség mérés eredményét. Mit mondjak? Simán rávágta, hogy hát ez jó ... lett. És nem, nem vettem tőle rossznéven, mert csak egy tök őszinte reakció volt. Kért ő is laborvizsgálatot, mert mindenképpen kezelni kell, az eredménytől függ, hogy ő is tudja, vagy kell hozzá reumatológus is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése