"Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak. Nagy bánata van a cinegemadárnak.
Szeretne elmenni, ő is útra kelni, de cipőt az árva sehol sem tud venni. "
Ez a vers jutott ma eszembe többször is, amikor a hideg szélben álltam. Igen, megterhelő volt az a hőkupolás időszak, embert próbáló hőséggel, de nekem fázni még mindig sokkal rosszabb. Pedig nekem is voltak ezen a nyáron nehéz napjaim. Na mindegy, ezzel kell most megbarátkozni, ez lesz hónapokon keresztül.
Kicsit bánom egyébként, hogy tegnap nem mentem orvoshoz, mert ugyan nem vagyok kifejezetten betegnek mondható, de teljesen egészséges sem. Most meg már megy a kolléganőm szabira csütörtöktől, majd csak kedden jön legközelebb, így nekem menni kell. Mindegy, megígértem magamnak, hogy ha elsejéig nem leszek makkegészséges, akkor elsején megyek dokihoz.
A térkövezés lassan kész lesz, vannak még javítanivalók is, meg a ház fala mellett vágni kell (természetesen egy egyenes fal sem volt), de talán holnap meglesz minden.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése