Norbinak (is) igaza van

Már egy jó ideje figyelgetem és tesztelgetem saját magamon is, amiket ő mond (a leghangosabban). Meg még rajta kívül, vagy talán inkább egymáshoz csatlakozva jó sokan most már. Egy orvosnak könnyebben hisz az ember, mint egy celebnek, vagy épp nehezebben, kinek milyen tapasztalatai vannak.. Lényeg a lényeg, hogy akárki mondja, én most már elhiszem.
Van ez a szénhidrátfüggőség.. meg Norbi sokszor hangoztatta, hogy úgy vannak kitalálva ezek a mindenféle fehér lisztek, és ezekből készült akármik, meg az agyoncukrozott, sózott bigyók, hogy minél többet eszik belőle az ember, annál többet akar. Na, ezt így elsőre én is elintéztem egy legyintéssel, mondván, hogy ez hülye.. az ember annyit eszik, amennyi épp jólesik, és kész.
DE! Azóta is motoszkál bennem a dolog, és figyelem. A sokadik olyan után, amikor magamban azt kellett mondanom, hogy "Basszus, már megint..." akkor elismertem, hogy tökigaza van. Miről is van szó? Hát történetesen az édes dolgokról. Én köztudott szénhidrátfüggésben szenvedek, azóta meg, mióta egyszer orvosi javaslatra kellett több szénhidrátot ennem, hát még fokozódott a dolog. Az is köztudott rólam, hogy szeretem a csokit, a nutellát, a sütit, meg a csokis sütit, a nutellás croissant-t, meg minden ilyesmit. Eddig úgy gondoltam, ezek tök jók, mert ha az embernek nincs ideje enni, akkor csak gyorsan bekap valami ilyet, mert gyorsan felszívódik, ettől aztán hamar energiához jut az ember, és még éhes sem lesz. Ahhha.. de van ebben csavar. Mert valóban nagyon gyorsan felszívódik, és minél több benne a szemét  a cukor, meg az ízfokozó, annál hamarabb leszek éhes újra. És akkor már úgy ám, hogy semmi másra nem tudok gondolni, csak az evésre.. mert a gyomrom fájdalomig képes korogni, és ettől az agyam is folyton csak kajaképeket lebegtet a szemem elé. Természetesen egy újabb péksüteményt, vagy kekszet, vagy csak egy csokit.. mert ha már lúd, legyen kövér, és ha már épp módszeresen tönkreteszem a hasnyálmirigyemet ezekkel az inzulinbombázásokkal, hát akkor csináljam már tisztességesen, nem? Mit nekem hatvanéves kori cukorbetegség, idevele minél előbb.. de lehet, hogy simán csak úgy alakul, hogy inzulinrezisztens leszek, és nem is tudom. Sokáig lehet úgy élni, hogy nem tudja az ember magáról.
Szóval, a dolog tesztelve. És igaza van.
De teszteltem a másik oldalt is. Az ő lisztjét, az ő "cukorjával". És (ugyan egy fillért nem fizet nekem ezért, és nem is szorul rá az én reklámomra) azt kell, hogy mondjam, hogy ebben is igaza van. Mert abból a sütiből, amit az ő módszere szerint csináltam, két kocka is elég ahhoz, hogy jól lakjak vele (nem azért, mert nem finom.. sütni azért még tudok), és nem érzem azt a brutális falás-rohamot, mint a többiek kapcsán. Az ízvilággal sincs bajom, szerintem simán csak szokás kérdése.
Azt is bevallom töredelmesen, hogy minden tudásom és tapasztalatom ellenére azért ma is elkövettem ezt a falás-dolog hibát. És ehhez elég volt egyetlen kanál nutella... ami után már nem volt megállás. Még egy kanál, meg még egy.. és jajj, még egy utolsó, de az jó púposan, aztán két szem nutellás bonbon (nehogy már megromoljon), egy csoki, és még vagy háromnegyed zacskó chips is. Ez utóbbi persze már este.. (chipset egyébként nem veszünk túl sűrűn, magamnak leginkább azért, mert utána legalább eleget iszom) és most itt ülök, és felváltva lebegnek a szemem előtt a nuellás croissant-ok, meg a csokitorták, dobostorták, palacsinták..
Egy rohadt nagy csapda ez...

Mérleg

Elkövettem ma egy hibát. Lehetett volna több is, úgyhogy akár örülhetek is ennek. De nem igazán villanyozott fel ez az egy hiba. Nagyon nem. Ráálltam a mérlegre. Eddig egészen komoly magabiztossággal mindig úgy saccoltam meg a súlyomat, ahogy a ruháim álltak rajtam. Most sem tűnt vészesnek a helyzet, mert még mindig van farmerom, amit nem győzök rángatni magamon, mert lecsúszik. Na, hát az ütő állt meg bennem, ahogy a kijelzőre néztem. Mert híztam. Ha a ruharéteget leszámítom a súlyomból, akkor is két kilót minimum. És nem a minimum súlyomra jött ez fel, mert a felső határon mozgok évek (évtizedek) óta.
Nem látszik ám (nagyon), de azért ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor mégis.. mert na mit gondoltok hova jöttek ezek a kilók? Hát igen.. a hasamra és a fenekemre. Pedig lennének tippjeim hova mehetne...
Nem is a két kiló még, ami gáz. Meg nem is az, hogy most már akkor a nagyon ideális testsúlyomhoz képest van rajtam több, mint tíz kiló.. hanem az, hogy ha most nem kapom össze magam egy kicsit, akkor tíz-tizenöt év múlva úgy fogok kinézni, mint anyám. Aki mindig sopánkodik, hogy "jajj milyen kövér vagyok" de soha életében nem tett érte semmit, hogy ne legyen az.
Nem is kell messzire mennem működőképes életmódreceptért. Elég csak körülnéznem a háztartásunk táján. És ez mind szép és jó is. Lenne... ha nem máris azért nyöszörögnék magamban, hogy akkor mi lesz a nutellás croissant-nal, meg a csokitortával, meg.... Hülyeség, tudom. Mert éppenséggel ehhez is csak én kellenék.

De hátha lemegy ez magától is...

Súly(os)

Már egy ideje tervezgetem, hogy megint írok erről a súly-témáról. De most nem azt szeretném elsősorban kiemelni, hogy Balázs mennyire jól néz ki, és mennyire tök jó, hogy azóta is tartja a súlyát, mióta véget ért a 90 napos. Azt sem fogom taglalni, hogy hány embernek adott komoly "löketet" az ő kitartása és persze az a mínusz húsz kiló.
Azt azért elmesélem, hogy a súlytartás hogy működik (nálunk). Reggelire továbbra is gyümölcsöt eszik. Már rég nem lenne kötelező, de egyszerűen megszerette. Ebédre általában valami update kaját, ami az esetek túlnyomó többségében hús és saláta, vagy párolt zöldség. (ez pedig itt a reklám helye: Norbiék (vagyis inkább a Teletál) amerikai káposztasalátája valami frenetikusan finom. Vacsorára felvágott, zöldségek, és sajt. Amit nem eszik továbbra sem, az a cukor (xylittel édesít, egyre kisebb mennyiségben) és a szénhidrát. Ilyenformán kiiktatta az étrendjéből a létező összes bolti gyümölcsjoghurtot (helyette natúr joghurtot eszik gyümölccsel),a tésztát, a kenyeret, és az összes nasit. Elmondása szerint egy csepp hiányérzete sincs, sosem tört még rá "zabálhatnék", és gond nélkül ellenáll bármilyen sütinek. Najó, azért én időről időre meglepem valamilyen Norbi-lisztből (sokan szidják, de amúgy tényleg jó) készült sütivel.
Ezzel szemben pedig én, és voltaképp ez volt az igazi ok, amiért úgy gondoltam, most már csak leírom, gyakorlatilag simán szénhidrát-függőnek minősülök, és láss csodát, a súlyom szinte dekára ugyanannyi mindig. Pedig vannak napok, amikor péksüteményen, sült krumplin és csokin élek. Ami ugye se nem egészséges, se nem diétás. Ha nagyon lusta vagyok, egy egész hétig is elvagyok úgy, hogy reggelire eszem két péksütit, valamikor kettő-három körül egy adag sült krumplit valamivel, aztán vacsorára pedig zsemlét (graham) szalámival. Sonkát nem eszem, képtelen vagyok rá.. Szóval.. amire ki akarok lyukadni,ha igaz az a sokféle elmélet, akkor nekem mostanra minimum egysúlyban kéne lennem a férjemmel, mert igazi hízós életet élek. Ezzel szemben tényleg nem hízok soha egy grammot sem. Nem mozgok, csak annyit, amennyi a munkába gyaloglással jár. (meg haza is)
Az elméletem szerint  mindenki be van rendezkedve valamire, mármint hogy a szervezetünk nem egyformán kezeli, hasznosítja a különböző élelmiszertípusokat. Ezért lehet az is, hogy amíg valaki az egyik módszerrel pikk-pakk lefogy, míg egy másikkal semmire nem megy, mert azok a fránya kilók se le, se fel nem mozdulnak.
Ilyeténképp (micsoda hülye szó, nem?) tehát minden fogyókúrás szakértőnek igaza van a saját módszerét illetően, és végső soron mégsincs igaza senkinek. :) Hát ezzel sem találtam fel a spanyol viaszt, de azért érdekes, nem?

Fejet hajtunk, letérdelünk...

Akinek valaha is volt része gyerek-Betlehemes előadásban, már be is fejezte a mondatomat. Mégpedig úgy, hogy "kicsi Jézus ünnepelünk".
Tudom, cseppet sem aktuális az idézet. Mégis, ez a gondolat motoszkált bennem ma egész nap. Ez a főhajtás. Ami nekem nem csak a tisztelet, hanem az "engedelmesség" jelképe is valamennyire. Ma reggel megint csúnyán nem tudtam felébredni. Addig fajult a dolog, hogy öt kerek percen keresztül hívogatott Balázs, és én nem vettem fel, mert még csak nem is hallottam. Pedig a telefonom a maximum hangerőn csörög. És még ébresztett is addigra már. Tehát volt nyolc nem fogadott hívásom reggel hétkor, egy aggodalomtól és idegességtől tajtékzó férjem, két iskolába készülő álomittas gyerekem (a harmadik még aludhatott), és én, a bambaképű. Mert amúgy öt perc múlva már tökéletesen összeszedett voltam, de addig.. már sokszor megkíséreltem elmagyarázni az állapotot, amiben leledzem akkor, amikor alszom, de nemigen találok rá szavakat. Leginkább az ájultan alvás tudja jól kifejezni.
Na de ez ugye nem a normális kategória. Mert éjjel akármeddig fent bírok maradni (azért disztingválok, és éjfél tájban elmegyek aludni), de reggel nem bírok magammal. A látszólagos éber perceim pl. fél hét és hét között is igen érdekesek. Az egyik pillanatban tudom, hogy kelnem kell, a következőben pedig megfordultam, és máris alszom. Cseppet sem tudatosan.
Na jó, mindegy, ez már magyarázkodás. A múltkor olvastam Livinél a mellékvese-kimerülésről. Mintha csak rólam írták volna. Na de hajlamos vagyok némi hipochondriára is, így lehetséges, hogy "csak megörültem" annak, hogy valami olyasmit olvastam, ami jó mentség lehet. Nem hiszem ugyan, hogy ennyire súlyos lenne a helyzet, sokkal inkább azt érzem, hogy van ebben valami. Mindenesetre van ott jó pár megszívlelendő tanács, amit próbáltam első olvasatra is jól bevésni, meg azóta már párszor újra és újra átolvastam.
Ezek után ugye a ma reggel tetézte ezt az egészet. Véletlenek ugye csak véletlenül fordulnak elő, és azoknak is mindig van valami célja, úgyhogy most itt ülök, egy marék lepke van az agyam helyén, tökéletes zűrzavarban repkednek. Tudom, hogy mindenki, aki arra sarkall, hogy szokjak le a cigiről, hogy igyak kevesebb kávét, hogy feküdjek le időben, jót akar. Azt is tudom, hogy igazuk van. Csak épp ez a fejben eldöntés, ez olyan nagyon nehéz.
Ma odáig is eljutottam, hogy vajon azért ilyen nehéz e minden rossz (és még rosszabb) szokásomról lemondani, mert akkor már nem tudom pusztítani magam? Végső soron, ha tök őszinte vagyok, egészen komoly önpusztítást folytatok. Egy igazi tudathasadásos állapotában, mert körülöttem mindenki mást abban támogatok, hogy épp az ellenkezőjét csinálja. És csinálják, és működik, én meg még a saját szememnek sem hiszek.
Lehet, hogy haragszom magamra, azért csinálom ezt? Vagy tényleg ekkora gyerek lennék még mindig?
Komolyan.. szeretnék fejet hajtani, és letérdelni.. és kétségbeejtő is néha, hogy én ennyire balfék vagyok, amiért nem megy.

Súlytartás

Amikor augusztusban befejeződött Balázs diétája, és amiről hírt is adtam itt azzal a jó kis egyenlettel, ami sehogy sem jött volna ki magyarázat nélkül, irtó büszke voltam én is rá, meg talán ő is magára. Némi ambivalencia mindig van bennem ezzel kapcsolatban, mert amellett, hogy nagyon felnézek rá azért, amiért képes bármit végigcsinálni, amit elhatároz, kicsit dühít is ez a tulajdonsága, mert épp emiatt úgy gondolja, ezzel mindenki így van. De azért erősebb a felnézek rá-érzés. :)
Akkor ugye meg volt a kitűzött cél, ami komoly önbizalmat adott neki. Ráadásul az csak egy dolog, hogy elérte azt a súlyt, amit szeretett volna, de sokkal jobban érezte magát a bőrében. Ha én lettem volna ő, akkor aznap, amikor ez az egész véget ért, minimum egy egész csokitortával ünnepeltem volna. Amivel nyilván rögtön visszaszedtem volna egy kilót is. De mivel Ő nem én, semmi ilyesmi nem történt. A mai napig sem történik ilyen. Hatalmas akaraterővel rendelkezik, mint ahogy ezt már írtam is.
Azóta is csak gyümölcsöt reggelizik. Már rég nem lenne kötelező, de azt mondja, szereti.
Azóta is keverjük az update-et a 90 napossal, bár ez utóbbi már csak annyira van jelen az életünkben, hogy négy-hat naponta még mindig tart egy gyümölcsnapot. Ami a legbámulatosabb számomra, hogy teljesen leszokott a cukorról. Semmi olyat nem eszik, amiben cukor van, a kávéját xylittel issza. Ő, aki egyébként régen az én light kólám látványától is hidegrázást kapott. Ez olyan felfoghatatlan eredmény, hogy néha gondolkodóba is ejt. (de ezen még gondolkodom) Továbbra sem számottevő a kenyér fogyasztása, ha eszik is, csökkentett szénhidráttartalmút. De inkább sajtot és zöldségeket eszik mindenhez. Ez a másik, amit csak bámulok magamban.
A születésnapjára sütöttem először update 1 gyümölcs tortát. Rendesen, ahogy kell, master mix liszttel, xylittel. Nagyon ízlett neki. A hétvégén megint csináltam, és most is nagyon bejött. De egyébként jól megvan süti nélkül. Ha nagyon hiányzik neki, egy Norbi somlóival kárpótolja magát.
Van eredménye ennek a hatalmas önfegyelemnek. A súlya nem nőtt tovább, hanem olyan másfél kilóval csökkent is. Sokkal látványosabban változott centikben mondjuk azóta. Néha azon kapom magam, hogy csak bámulom, hogy hova lett a hasa?
Lassacskán lecseréljük a teljes ruhatárát, összesen két méretnyit fogyott. :D De ez egy kellemes gond. :)
Azt hiszem, még mindig nem tartunk a végleges súlyánál, mert ahogy őt ismerem, a végső cél a végtelenbe és tovább... De erről is tudni fogtok. :)

Új élet(mód)

Miután a négyből már három Norbi könyvön túl vagyok, sőt, egyszer már fogyasztottam is gyereket az update módszer segítségével, sok mindent tudok arról az életmódról, amit ő hirdet. Én is, mint olyan sokan, tisztában vagyok vele, hogy sok mindenben igaza van, azzal is tisztában vagyok, hogy a módszer működik. És én is, mint még rajtam kívül olyan sokan, mondtam már rá kígyót-békát, amikor megjelentek a különféle Norbi termékek az üzletekben. Természetesen igen borsos áron. A Norbi ruditól a Norbi vízig már minden van. Amikor megjelent a nevével fémjelzett ásványvíz, akkor rágatott be igazán..... mert nehogymár még a víz is... ráadásul ezzel egy időben kezdődött a húgom kálváriája, aki megszállott update-funként gyakorlatilag elfogyott, mint a gyertya. Akkor még nem tudtuk, hogy mindez mögött egy betegség áll, csak azt láttuk, hogy a nagyon egészségesnek kikiáltott életmód hatására ő úgy néz ki, mintha épp Auswitzből menekítették volna ki. Ez volt az a pont, amikor dacára a tapasztalatnak, hogy az akkor hatéves gyerekemet (Patrik) egy nyár alatt gyakorlatilag minden gond és éhezés nélkül sikerült lefogyasztanom az ideális súlyára, azt mondtam, na, nekem aztán beszélhet Norbi amit csak akar, soha többé nem hiszek neki.
És éltünk, ahogy épp nekünk tetszett. Elhittem a reklámoknak, hogy az activia joghurt segít idebent, (ráadásul finom is), azt is elhittem, hogy a túró rudiban egy pohár tej van (tehát egészséges), meg még egy csomó minden mást is a reklámok hatására.
A húgomról kiderült, hogy a rengeteg teljes kiőrlésű és egészséges étel hatására igazán előtérbe került a talán gyerekkora óta lappangó lisztérzékenysége, ennek hatására gyakorlatilag az összes bélbolyha elpusztult, és csontsovánnyá fogyott (nem túlzok, ijesztően nézett ki, szerintem közel járt a halálhoz, mire kiderült, hogy mi is a baj). Ez újfent megerősítette bennem, hogy menjen Norbi a francba.
Igenám... csakhogy... a sok dacoskodás, meg nem is tudom még mi minden oda vezetett, hogy jelen pillanatban egyetlen ember van csak a családunkban aki nem elhízott, az pedig Roland. (bár lehet, hogy már ő is annak számít a maga 25 kg-jával, nem néztem utána).
Balázs május másodika óta csinálja a 90 napos diétát (erről külön poszt), ő már jó úton van a régi formája visszanyeréséhez (jelen pillanatban -17 kg-nál tart). A fiúk és én pedig nagy alattomban jól "megiperedtünk". Én 60 kg vagyok, tehát van rajtam minimum 5 kg plusz, de nem én vagyok a legkirívóbb. Erik 45 kg, Patrik 51. Durván sok. És durván látszik is rajtuk.. mondjuk nem mondanám egyikőjükre sem, hogy hájasak.. mert egyébként is a keménykötésű fiúgyerekek közé tartoznak széles háttal (mint a vasalódeszka), de eljött a pont, amikor meg kell húzni a határvonalat.
Elolvastam Norbi legutolsó könyvét, és megállapítottam, hogy komoly szénhidrát-függésben szenvedünk, mondjuk leginkább én. Érdekes dolgokat tudtam meg arról, miként generálják mesterségesen a gyártók azt, hogy mindig nagyobb étvágyunk legyen, így aztán mindig többet költsünk az agyonreklámozott egészségesnek kikiáltott (hiszen segít idebent) termékeikre.
De nem csak emiatt gondoltam arra, hogy az ő módszerét fogom bevetni, hanem mert visszaemlékezve, valóban nem jár éhezéssel nála a fogyás, és nem alakulnak ki hiánytünetek. Mindenképpen írok neki egy email-t, mert szeretnék tőle tanácsot kérni a fiúkra vonatkozóan.. főleg Erikkel vagyok egy kicsit bajban, mert ő az a gyerekünk, aki nem szereti a salátákat, a zöldségeket, (igaz, a kenyér sem a barátja). Kíváncsi vagyok rá, hogy majd mit fog tanácsolni, hogy is kellene nekiállni.
Az nem célom, és nem is lesz soha, hogy száműzzek az életünkből mindent, ami egészségtelen, de finom. A cél az, hogy elérjük, hogy ne legyenek kövér emberek a gyerekeimből, és lehetőleg belőlünk sem. És nem az esztétikai szempontok a döntőek. Sokkal inkább az, hogy könnyen tudjanak mozogni, bírja a szívük akármennyi terhelést is kap. Most vagyunk ennek a határvonalán. Amikor már ők is érzik, hogy ez nem jó.. mert izzadnak, mint a ló, mert lihegnek, és hamarabb kimerülnek, mint a kortársaik.. ez mondjuk szerencse, hogy ők is érzik.. mert nem én erőltetem rájuk, hanem segítő kezet nyújtok. :) (remélem)

(az meg a jövő zenéje, nekem mekkora energiákat kel mozgósítanom ahhoz, hogy betartsam az ígéretemet, és még az idén leszokjak a cigiről, de ne hízzak meg)