Május egy

 És már itt is van a május. Az nagy klisé, de nagy igazság is, hogy fergeteges gyorsasággal telik az idő. Csak pörögnek a napok, hetek, hónapok egymás után, mi meg sodródunk az árral, elvagyunk a mindennapi dolgainkkal. Néha történik valami, ami kicsit átmenetileg megállásra kényszerít, vagy mélyebb gondolatokra ösztökéli az embert, de aztán végül általában visszatérünk a napi pörgéshez. Nem is nagyon van más választás egyébként. 

Nálunk a mai nap nem volt valami jó. Igazából az eredeti gondolatom mentén kellett volna haladni, ami még hétfőn az volt, hogy ma valahova kirándulni megyünk. Nem mentünk, mert végül tegnap már azt éreztem, jó lesz nekünk itthon is. Azt még akkor nem is tudtam, hogy Erik dolgozni megy ma. Úgyhogy itthon maradtunk. Már délelőtt megkezdődött a nap érzelmileg felpörgetett része, amikor háromnegyed tizenegy tájban azt hallottam, hogy valahonnan az udvarról a nagyapám anyukámnak kiabál. Egészen biztos voltam benne, hogy valami baj van, és már szaladtam is lefelé a lépcsőn, keresve hogy honnan jön a hang. Meg is találtam, a húgomék udvarában feküdt a füvön. Elég szürreális élmény volt, sehogy nem értettem hogyhogy senki nem hallja, csak én, de arra koncentráltam akkor már, hogy azt nézzem, vérzik e, vagy van e bármi olyan sérülése ami miatt nem kéne megpróbálnom sem felsegiteni. Ilyet nem láttam, és a kérdésre hogy mi fáj, azt válaszolta, hogy a bal válla, és szerinte eltört. A jobb oldalánál próbáltam felültetni, de egyedül nem tudtam, ő meg nem tudott segíteni, így mondtam neki, hogy akkor most szerzek segítséget, addig ne mozduljon. Anyukámmal ketten felsegitettük végül (az valahogy mindig úgy alakul, hogy amikor ez történt, Balázs és Roli tiz perce mentek el otthonról). A keze furán lógott, és nagyon fájt neki. 

Az, hogy anyukám borzasztó rosszul kezeli ezeket a váratlan és hirtelen történéseket nem újdonság, de mindig meglep, és felidegesít a tehetetlensége.. Nagyjából egy óra is eltelt, mire megértette, hogy ne akarja kocsival vinni a traumatológiai ügyeletre, hanem hívja fel a központi ügyeleti számot, és ők fognak küldeni mentőt. Amúgy szóról szóra úgy történt, ahogy mondtam, és tök rendes volt mindenki. Az pl eszébe sem jutott, hogy esetleg az is megtörténhetett, hogy valamelyik bordája megrepedt, eltört, és az okozhat egyéb bajokat is. A papa 89 éves, az ő korában minden ilyen elesés egy komoly veszélyhelyzet is lehet, ráadásul vérhigítót is szed, hajlamos az ájulásra is. Szóval a mentő elvitte, anyukám elkísérte, és háromkor már hívott is,, hogy el van törve, rögzítik, újra röntgenezik, és mehetünk is értük. Két helyen is van törés a felkarcsontján, most ilyen hálós ízével van rögzítve, egy hét múlva kell menni megint, addigra kell venni felkar rögzítőt, az kényelmesebb lesz. Valószínűleg az a keze már nem lesz sosem igazán jó, de reméljük a legjobbakat. 

Így telt ez a mai délután. Azt hiszem jobb lett volna az a kirándulás inkább..