2022. aug. 27.

Szombat

 Megvolt a mai plusz munkanap. Elfáradtam, de legalább olyan kilencven százalékos sikerrel jártunk. Csak azért nem száz, mert nem minden lett elsőre pont olyan, amilyennek szerettem volna. Nem baj, hétfőn majd meglesz a finomhangolás, és akkor majd jó lesz. 

Délután pont egyszerre érkeztünk haza Patrikkal, aki Szegedről jött a SzINről haza. A többiek is megvártak minket az ebéddel. Ezt úgy szeretem bennük, hogy nekik is fontos, hogy együtt ebédeljünk. 

Nagy dolgokra már nem voltam képes délután, de a ruhákat legalább elpakoltam, amit reggelre kimostam. Igaz, sok mindent nem is kellett csinálni, tegnap szinte mindennel végeztem. 

A nap jó híre, hogy megvan a Fradi Európa Liga meccseire is a bérletünk, az idén is élőben nézhetjük majd ezeket a meccseket. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése