2022. aug. 22.

Mindenki itthon

 Délután negyed ötkor már újra mind az öten itthon voltunk együtt. Erik is megérkezett Debrecenből. Nem volt túlságosan bőbeszedű, de jól érezte magát. Szemmel láthatóan hulla faradt, gondolom nem sokat aludtak az elmúlt pár napban. Ez annak a fényében nem a legjobb, hogy épp múlt héten figyelmeztettem rá, hogy kezd sárgulni a szeme, kicsit kevesebb időt töltsön éjszaka az online térben, és korábban feküdjön le, mert senkinek (de leginkább neki) nem lesz jó, ha megint nem lesz jó a májfunkciója. 

A főnököm ma reggel nagyon lelkesen fogadott, kicsit még akkor is megmelengette a lelkemet az a mondat, hogy "végre megint itt vagy", ha egyébként tudom, hogy leginkább szét akar hajtani. Rögtön az első fél órában már rám is zúdított egy csomó mindent, és még mondta volna, ha nem mondom neki, hogy najó, kicsit álljunk meg, lassítson, mert még a múlt hét végével is képbe kell kerülnöm, vannak állandó feladataim is a hétfőkre, ne akarja, hogy rögtön menekülőre akarjam fogni. Elvigyorodott, és aztán már hagyott nyugodtan dolgozni. 

Lehet egyébként, hogy én vagyok az egyetlen, de én már utálom is az esőt. Jó, amúgy tudom, a föld...még a tavak, kell...de hát mit csináljak, ha nem szeretem? 

Éjjel megint nem aludtam. Negyed háromig olvastam a kanapén, de hiába mentem be akkor is lefeküdni, még vagy fél órát forgolódtam.

4 megjegyzés:

  1. Gondolj arra, ha nem lenne eső lassan nem lenne Balaton. Igy hátha könnyebb :) Nálunk a sok napból igazán csak egy éjszaka esett, azóta inkább csak csepereg egyet egyet és borús, szeles az idő. Régen mennyire nem szerettem, de mióta sivatagi idő van szinte tavasztól egész nyár végéig inkább ez áll közelebb hozzám most már, pedig soha nem gondoltam volna. Holnaptól jobb idő lesz. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azta, nálunk rengeteg eső esett. De igazad van, más szemmel kell ezt néznem.

      Törlés
  2. Én a párás időt utálom, olyan, mintha szaunában ülnék vagy dunsztban. Szerencsére a hét második felére meleg lesz, méghozzá száraz meleg. Ha igaz. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A dunszt valóban nem kellemes. Nálunk már délután volt végre napsütés is.

      Törlés