Ezek vannak

Eddig tök magabiztos voltam az ügyben, hogy én holnap megyek dolgozni. Főleg azért, mert még itt cseng a fülemben, hogy még mielőtt meglátta volna a háziorvosom azt a kicsit megduzzadt bordakörnyéket, azt mondta, hogy még a héten el fog múlni a fájdalom. Igaz, utána már nem foglalt állást újra, de én hiszek neki, meg bízom is benne, úgyhogy rendületlenül várom a csodát azóta is.
Ami miatt elbizonytalanodtam, az a múlt éjszaka volt, amikor negyed kettőkor megint a kanapén kötöttem ki, mert úgy fájt, hogy nem tudtam feküdni máshol. De vagyok én olyan makacs (és hülye), hogy most már nem másítom meg a döntésemet, és lesz, ami lesz, hajnalban dolgozni megyek.
Erik ma újrakezdte az edzéseket. Eddig nem mert menni a térde miatt, de ma úgy jött haza, hogy minden rendben volt, nem is fájt. Még meccsre nem mehet, mert nincs érvényes sportorvosi engedélye, de nem baj, ha szép fokozatosan terheli csak vissza.
Roli rákattant a Queen zenéjére, még nemrég is hallottam, hogy a we are the champion-t hallgatja.(nyugodtan meg is tanulhatja, májusban énekeljük majd a harmincadik bajnoki cím megnyerésekor)
Patrikot alig látjuk, ez a félév sokkal keményebb, mint az előző volt. Ő is fáradt, mondta is, meg látszik is rajta, de kötelességtudóan látogatja az előadásokat, és vesz részt egy csomó egyéb, nem kötelező dologban. Közben felnőtteket megszégyenítő módon intézi a barátja felvételijêhez szükséges ügyeket, és természetesen mi is számíthatunk rá minden szabad pillanatában.
És újabban megint elég gyakran fordul elő, hogy szín kapjuk őket, hogy mindannyian egykupacban vannak valakinek a szobájában. Jó látni őket ilyenkor.