Ma is egy olyan szombat volt, amikor főzés helyett pizzát és hamburgert rendeltünk. Volt időm nyugodtan hajat mosni, meg Roli haját levágni, és még a helyi vállalkozásokat is támogattuk. Na és ugye még mosogatni sem kellett utána.
Néha ilyenkor eszembe jut, hogy milyen sz@ranyának számíthatok ilyen hozzáállással, mert nem elég, hogy nem főztem, még képes vagyok ilyen egészségtelen ételekkel etetni őket. Néha kapok is egy-egy furcsa megjegyzést emiatt anyámtól pl, akinek ez elképzelhetetlen. Mert ő maximum akkor nem főz, ha van előző napról maradék. Azt meg el sem tudja képzelni, hogy lehet egy hónapban kétszer is pizzát enni. Ez utóbbira mondtam neki, hogy pont úgy, mint mondjuk minden héten pörköltet is akár.
Igaz, hogy még magamnak is nehezemre esett kilépni a saját árnyékomból, és néha önző módon csak magamra gondolni, és azért nem csinálni valamit, mert nincs hozzá kedvem. Erre nekem semmi minta nem volt az életemben, arra viszont volt bőven, hogy mik az elvárások egy nővel szemben. Nem kimondott elvárások, hanem azok, amik generációról generációra öröklődtek. Én csak mártírságnak hívom, mert így a legegyszerűbb összefoglalni. Gyakorlatilag mindent felölel, onnantól kezdve, hogy minden, ami a lakáson belüli dolog, azt a nőnek kell elvégezni. Azt láttam mindig, hogy ha törik, ha szakad, minden nap (pontosan délben) friss ebéd kell az asztalra. Aztán rögtön le kell szedni az asztalt, azonnal el kell mosogatni (mert mi van, ha jön valaki?). Ezen kívül minden nap minden percében reggeltől estig folyton tenni-venni kell, mert egy nőnek ez a sorsa. Betegen is menni dolgozni, aztán otthon kezdeni mindent elölről...
De látom azt is, hogy mindez hova vezet. Látom anyámon, aki az idén még csak hatvan éves lesz, hogy már teljesen be van fásulva, és minden beszélgetésünk kilencven százaléka arról szól, hogy neki épp miért rossz aznap. Látom a munkamániás kollégáimat, akik csak ott bent élnek, és minden érzelmet, energiát abba fektetnek, hogy a saját fontosságukat erősítgessék. Ők azok, akik bejárnak betegen is dolgozni, és kibeszélik azokat, akik betegen orvoshoz mennek, és otthon maradnak, amíg meg nem gyógyulnak.
Látok egy csomó példát magam előtt, amit szeretnék elkerülni. Nem könnyű bevallani magamnak, hogy bizony, most olyan időszaka van az életemnek, amikor le kell mondanom a tökéletesség látszatáról annak érdekében, hogy később legalább nyomokban emlékeztessek még saját magamra.
Talán jó után járok, és egyre többször fordulhat majd elő olyan, hogy bűntudat és önmarcangolás nélkül fogom magam jól érezni a bőrömben.
Ma is volt meccsnap, csak ezúttal a tévén keresztül biztattuk a csapatunkat. Utólag azt hiszem, jobb is így, mert a helyszínen biztos a guta ütött volna meg a kilencvenharmadik percben kapott egyenlítő gól miatt. Itthon csak káromkodtam egyet... Újpest-Fradi 1-1. Lesz ez még jobb is...
Jól csinálod :)
VálaszTörlésSőt, tulajdonképpen még többet is kiadhatnál a kezedből, ami a házimunkát illeti: a fiúk is kimoshatnának néha pár adag ruhát, főleg nyaranta, vagy más iskolai szünetek idején. A szárítással, hajtogatással együtt, legalább a sajátjukat, akkor ha rosszul hajtogatnak, vagy ottfelejtik a szárítóban és gyűrött lesz, azt maguknak köszönhetik :)
Hozzávenném ehhez a saját szobáik takarítását, ha eddig nem ők intézték, én max akkor mennék be oda, ha már a tetőig ér a kupi esetleg ;)
Hát pontosan, minden ami írtál mennyire jellemző sokakra. Nos, nálunk is van mirelit pizza, meg hamburger és már többször nyúlik a kész vagy félig kész étel felé a boltban, mert egyszerűen ahogy idősödöm úgy megy el a kedvem, hogy mindig főzzek. Van amikor teljes erőbedobással művelem, van amikor napokig nincs kedvem a konyhában ügyködni. ÉS ha betegek vagyunk itthon maradunk, már túlléptünk azon, hogy jajmilesz ha nem megyünk be dolgozni??
VálaszTörlésNekem úgy tűnik zugolvasóként, hogy még így is rengeteg mindent te csinálsz.
VálaszTörlésAmi neked egyedül két és fél óra az ennyi embernek közösen 1 óra lenne!
De biztos egyébként nagyon nehéz lehet elengedni a családi mintát. Csak így meg a nőnek nemhogy ideje nincs semmire de energiája se. És így lesz szürke unalmas az élet!