Utolsó előtti nap, mielőtt megint megkezdődnek a szürke és egyforma hétköznapok. Csak azért tudom ennek örülni, mert azt is jelenti ez, hogy végre magam mögött hagytam az őrjítő fülfájás minden kínját, és az a másik fájdalom is kezd az elviselhető kategóriába tartozni. Ez a jó része, és ennek örülök, bízom benne, hogy nem hoztam rossz döntést azzal, hogy még ezen a héten visszamegyek. Azt megígértem magamnak, hogy semmiképpen sem fogok hősködni, és bizonygatni, hogy jól vagyok, és bírom, ha nem így lesz, akkor visszamegyek az orvoshoz. Még akkor is, ha ma már az teljesen biztossá vált, hogy talán sosem fog kiderülni mi okozta ezt a dolgot a bordáim környékén, mert azok után, hogy sem a röntgen, sem az ultrahang nem látott semmit, a vérképem is jó lett. Majdnem hihetetlen is, hogy az az enyém.
A rossz az egészben, hogy megszűnik megint az az idilli állapot, amikor nem kell versenyt futni az idővel, és kapkodva, fáradtan megélni a hétköznapokat. Azzal biztatom magam, hogy most jön a jobb időszak, mert már megállíthatatlanul közeledik a tavasz, és amikor süt a nap, és jó idő van, akkor minden könnyebb.
Az sem teszi könnyebbé, hogy már eljutottak hozzám a hírek, miszerint már megint kisebb balhé van a kollégáim között. Ebben ugyan semmi meglepő nincs, mert szinte mindennapos ez, de más akkor, amikor folyamatosan ebben a közegben van az ember (szomorú, de van, hogy fék sem tűnik olyankor), és más így. De mindegy, majd megpróbálom kívülàllóként kezelni ezt az egészet.
Holnap meg még kiélvezem, hogy itthon lehetek egész nap .
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése