Kisműtét letudva

Értem én az elnevezés lényegét, de attól még, hogy "csak" egy ilyen várt rám, azért nekem tegnap külön jó volt ez az ablakpucolós-függönymosós-vasalós nap, mert legalább nem volt időm túl sokat izgulni. Még azzal is megspékeltem mindezt (de ez nem direkt volt), hogy rögtön reggel az első kávémmal leöntöttem a falat. A mohazöld falat a presszókávémmal. :( Akkor, abban a két órában, amikor a romokat takarítottam, és falat festettem, eszembe sem jutott, hogy ma majd a szemhéjamat

fogják műteni. 

Kellően el is fáradtam ahhoz, hogy az alvással is csak olyan gondom akadjon, hogy kicsit nehéz volt jól elhelyezkednem, mert fájt a derekam. De aztán, amikor ez összejött, akkor aludtam hajnali ötig. Majd aztán még ráhúztam majdnem egy órát, mert ötkor úgy ítéltem meg, hogy még nagyon sötét van, és nagyon korán, meg még ráadásul hideg is van. Meg persze addigra már bőven tudatában voltam annak, hogy hova is készülünk.
Igaz, mostanra olyan szépen lehúzódott a gyulladás, és kifakadt az a nagy hólyag, hogy már egyáltalán nem látszott, csak tapintásra volt érezhető, hogy ott van az a valami, és a családból többen is meg voltak róla győződve, hogy már nem fognak vele csinálni semmit. Balázs még ma reggel is azt mondta, hogy szerinte kilenckor itthon leszünk, mert hazaküldenek majd.
Na.. ehhez képest háromnegyed nyolckor bejelentkeztem a nővérpultnál, és már a kitöltött papírral vártak, és tudták is, hogy én leszek az egyik "huszonnégyórás". Aztán még egy cigit engedélyeztek, és kint kellett várnom, amíg szólítanak a vizsgálatra. Rögtön elsőnek be is hívtak, a doktornő nagyon kedves volt, és nagyon fiatal. Megnézte a szemhéjamat, megállapította, hogy aha, hát ez pont az, aminek diagnosztizálták. Nézett még szemnyomást,amihez csöpögtetett a szemembe valamit, de ettől még én azért automatikusan elhúztam a fejemet, a hogy közelített azzal az izével, de végül megadtam magam, mert közölte, hogy úgyis meg fogja csinálni. Kikérdeztek, van e valami allergiám, szedek e gyógyszert, van e valami betegségem, kaptam e valaha vért, stb. stb, majd aztán közölték, hogy akkor én már ki se menjek, mert mindjárt megmutatják az ágyamat, és akkor ott kell várakozni a műtétre, ami tíz óra körül kezdődik, és várhatóan egy óra körül már mehetek is haza.
Még kimentem Balázshoz, mondtam neki, hogy menjen nyugodtan el, mert úgysem jöhetek ki, ő meg úgysem jöhet be, ahhoz meg még nagyon sok idő fog eltelni, hogy csak úgy ott ücsörögjön a semmiért. Jó, hát persze, azért jó volt a tudat is, hogy ott van, de gondoltam, minek senyvedjünk ott ketten. Elment a decathlonba Eriknek térdrögzítőt venni (ma már újrakezdte az edzéseket), meg egy nyaksálat, aztán mondta, hogy akkor majd jön, de hívjam, ha úgy van, azonnal indul is. Folyamatosan "beszéltünk" egymással messengeren, már rég csúszásban voltunk a tíz órai előrejelzéshez képest, aztán egyszer csak írta, hogy nem megyek ám haza, itt maradok. :)
Talán fél tizenegy táján jöttek, hogy akkor megyünk a műtőbe. Nyolcan voltunk, egy másik épületbe kellett átmenni, mert a műtő ott van. Ott még írtam egy üzenetet Balázsnak, hogy akkor mostantól drukkoljon nagyon, de aztán teljesen elvesztettem az időérzékemet. Át kellett öltözni ilyen kórházi köpenyfélébe, és még hajhálót és lábzsákot is kaptunk. Futószalagon ment a műtét, egy embert bevittek,egyet hoztak. A műtőből telefonáltak mindig abba a szobába, ahol voltunk, hogy "csere". Nagyon hosszú időnek tűnt, mire én következtem, pedig még utánam is voltak hárman. Azt gondoltam, hogy na jó, nem is félek, de abban a pillanatban, ahogy kinyílt a műtő ajtaja, és a beteghordó fiútól átvette a tolószéket a műtősfiú, azért beremegett a lábam.
A műtőben először csöpögtettek a szemembe valami csípős izét, majd mire épp kezdett elmúlni a csípés, meg a könnyezés, akkor még kétszer csöpögtettek. Aztán bekenték a szemem környékét jóddal. Vagyis ez még az előkészítőben történt, mert a műtőbe csak ezután mentem be. Maga a műtőasztal furmányos egy valami azzal a fejtartóval, és baromi idegesítő a lámpa, ami a fejem fölött világított. De ott már annyira igyekeztem csak azzal foglalkozni, hogy végre túl leszek rajta, hogy alig érzékeltem magam körül bármit is. Az injekciónál megmarkoltam az asztal szélét, és nem is engedtem el aztán addig, amíg nem végeztünk. Nem volt kellemes élmény. Az injekció sem, meg az azután következő érzések sem. Nem fájt, csak azt éreztem, hogy húzzák, nyúzzák, kaparásszák, majd aztán a varrásnál a böködést. Kicsit kába is voltam akkor, amikor már rajtam volt a kötés is, meg furcsa is volt, hogy gyakorlatilag nincs perifériás látásom, és csak akkor látom a tőlem jobbra lévő dolgokat, ha arra fordítom a fejem.
Visszaöltöztem a saját ruháimba, majd még meg kellett várni mindenkit, aki utánam következett, hogy aztán együtt menjünk vissza a másik épületbe. Az nagyon jó volt, hogy ahogy oda beléptem, már láttam is Balázst, ahogy ott ül, és vár. :)
Fent az osztályon még meg kellett várni a doktornőt, akinek még befutott egy balesetes műtét is, úgyhogy itt megint volt egy kis csúszás az eredetileg tervezetthez képest. Negyed háromkor még átkötötték a szememet, kaptam receptet egy kenőcsre, amivel holnaptól öt napig kell kenni. Varratszedésre december hetedikén kell mennem (addigra várhatóan a szövettan eredménye is megérkezik)  ami eléggé letaglózott.. nem gondoltam, hogy ennyi ideig bent lesz, de azt mondták, hogy itt annyira vékony a bőr, hogy így biztonságos. Nekem meg szerdán üzemorvoshoz kéne mennem, de szerintem így nem enged dolgozni, két varrattal a szemhéjamban. De ez majd a jövő héten kiderül, hogy egyáltalán megyek e hozzá.
Elfáradtam nagyon a tortúrában, és a várakozásban. Kicsit fáj is a műtét helye, és nem jó érzés nyitva tartani a szememet, de ez azért várható volt. A fájdalomra felkészítettek mindenkit, hogy fog kelleni fájdalomcsillapító. Meg lehet, hogy kicsit be is fog lilulni a műtét helye (zöldnek mondjuk jobban örülnék, ha már..) De a lényeg, hogy túl vagyok rajta, ettől már nem kell paráznom. :) És őszintén remélem, hogy soha többé nem piszkálják a szememet, és a környékét.

Még a kórházban az első kötéssel (Balázs fotója)

Ez meg már itthon, a szolidabb kötéssel (ez meg egy béna szelfi)