Most nyugalom van

Esküszöm, hogy én soha egyetlen percre sem voltam teljesen tudatában annak, hogy mennyire fel van zaklatva a lelkem. Csak most értem meg, és érzem, hogy mi is az, amiről pl. Balázs is beszélt nekem nem is olyan rég, hogy nem vagyok önmagam. Most már látom, mert mióta itthon vagyok, azóta olyan békesség és nyugalom vesz körül, hogy szívem szerint sosem hagynám elveszni. Érdekes dolgokra láttam rá ebben a csendességben. Nem, nem akarok hibást keresni. Még magamat sem szeretném hibáztatni, mert az hiszem, mindannyian csak sodródunk folyamatosan egy érdekes, mesterségesen generált minivilágban. És igen, olyan ez, ami egy idő után befészkel még az ember bőre alá is, és nem tudja levetkőzni akkor sem, ha itthon van. Mindig nehezebb a kikapcsolás, mindig nehezebb az elengedés, és mindig nehezebb kiszakadni a körből. De ebből elég is ennyi, hogy látom már, hol van a kutya elásva. Már "csak" annyi lenne a dolgom, hogy az egészből kihozzam azt, ami nekem jó. Mert az biztos, hogy máshova nem megyek. Maradok, és kivárom azt, amit szeretnék, mert tudom, hogy eljön az én időm, és akkor, ha elég türelmes vagyok, akkor idővel jó lesz nekem, és ha szerencsém van, akkor az a jó akár az enyém is maradhat, amíg csak szeretném.
"Szerencsére" még van pár napom itthon, és közben van időm átgondolni, hogy mit és hogy szeretnék, hogy aztán majd amikor itt lesz az ideje, akkor már kész terveim legyenek.