Ha valaki fradista

Akkor az bizony egy életérzés, egy szenvedély, valami, ami köré szerveződik minden, ami azzal a csapattal kapcsolatos, akinek szurkolunk. Így van ez nálunk is, sosem volt titok. Utaztunk meccsre a Balatonról vonattal, mentünk késő este, kora délután, mínusz húsz fokban, és plusz negyven fokban is. Mentünk már úgy, hogy kerekes székben toltuk a begipszelt lábú gyerekünket, vagy épp gipszes kézzel, térdrögzítővel.. ahogy adódik. Bármilyen hétvégi programlehetőség előtt megnézzük, van e meccs éppen. Nem csak mi, felnőttek, hanem a gyerekeink is így szervezik a programjaikat. Nekünk ez így van rendben.
A múltkor valaki megkérdezte, hogy mi lesz akkor, ha esetleg érkezik a családba egy olyan lány, aki nem lesz fradista? Egy darabig értetlenül néztem rá, mert nem nagyon értettem a kérdést, arra gondolva, hogy nálunk mindenki fradista, de aztán leesett, hogy arra gondol, hogy ha a fiúk választottja nem ennek a csapatnak drukkol? Szerintem nem lesz semmi, mert azért ez nem feltétele semminek. Az is lehet, hogy utálni fogja a focit. De szerintem csak addig, amíg annyira szerelmes nem lesz valamelyik fociimádó fiamba, hogy majd amiatt fogja megszeretni a sportot is. :)
Na mindegy, elkanyarodtam az eredeti gondolattól. Szóval.. ma is voltunk meccsen. Ez nem az a műtét volt, ami ma engem távol tudott volna tartani attól, hogy szurkoljak a csapatnak.
Főleg, mert reggel ugyan még kicsit fura volt kinyitni a szemem, de miután levettem a kötést, úgy ítéltem meg, hogy elég szépen néz ki, és ha valaki nem tudja mi történt velem, akár észre sem veszi, mert a szemüvegem is tök jól ápol és eltakar. A felfelé nézés nem jó érzés, meg amúgy van ilyen fura égő érzés még mindig, és kicsit piros is a környéke, de ennyi.
El is készült a szokásos családi szelfi is, ahol bizony látszik, hogy semmi nem látszik rajtam.. :)

Nem is bántam meg egy percre sem, hogy ma megint ott voltunk, mert ma is győzött a csapat. :) Az igaz, hogy a csúcsformától ma is messze voltak, de a lényegen ez nem változtat. :) És sokkal óvatosabb duhaj voltam, mint bármikor, mert tartózkodtam az ugrálástól, meg minden olyantól, ami esetleg nem tenne jót, mint ahogy itthon is így tettem. Nem cipekedtem, nem hajolgattam.. szóval azért nem ment el az eszem teljesen, csak úgy gondolom, hogy az élet nem áll meg, és amúgy is.. fradistának lenni egy életérzés. (de ezt már mintha mondtam volna..)