Megint nem erre készültünk

Már tegnap is nehezen tudtam másra gondolni, mint hogy ma megint vissza kell menni Patrikkal, és hogy ott majd vajon mit fognak mondani. Mantrázgattam magamban, hogy csupa jó hírt kapunk majd, és végre megvehetjük a gipszhez tartozó járótalpat, és innentől, ha nem is sétagalopp lesz a következő időszak, de mindenképpen majd egy kicsit könnyebb lesz. Igyekeztem tudomást sem venni arról, hogy péntek lesz, és tizenharmadika, nagyon jó jelnek tekintettem, hogy már legalább két napja nem fáj neki.
Ma is jó korán érkeztünk, mert ez a múlt héten bejött. Ma nem. Hétkor már ott voltunk, háromnegyed nyolckor hívták be az első beteget, mi körülbelül az ötödikek voltunk. Tudtuk, hogy még csak a röntgen beutalót fogják adni, és addig úgysem tudunk majd semmit. Nem gondoltam arra, amit múlt héten mondtak, hogy még az is előfordulhat, hogy műteni kell mégis. Aztán fél tizenegy körül végre újra behívtak minket. De már megint nem azt mondták, amire egyáltalán gondolni mert bármelyikünk is. Műteni nem kell, az most már azért biztosnak tűnik (ami biztos lehet ebben a helyzetben), de nem lesz járógipsz ebből a világoskék műanyagból, ami a lábán van. Négy hét múlva kell visszamenni, de nem állhat rá semmilyen körülmények között sem. Egyszer sem, egy pillanatra sem, mert a csontok összecsúszhatnak, és akkor vége.. Hát, letaglózott egy pillanat alatt, mert erre egyáltalán nem készültünk fel, de még csak gondolati szinten sem merült fel sosem, hogy hat hét fekvőgipsz lesz a lábán.
Napra pontosan három hét múlva ballagni fog. Ami az ő esetében mankózást fog jelenteni. Aztán mankóval megy az írásbeli érettségikre is, amiből kettőt is tök idegen iskolában (ráadásul két különböző iskolában) fog írni, még csak azt sem tudjuk, hogy egyáltalán boldogul e majd a mankóval, vagy mi lesz vele. De hogy ne csak távlatokban kelljen gondolkodni, holnap felsőfokú nyelvvizsgára megy. Amiről persze tudjuk már két hete, hogy logisztikailag nem lesz egyszerű feladat, de tegnap óta már azt is tudjuk, hogy még annál is bonyolultabb lesz, mint ahogy számítani lehetett rá, mert az írásbeli rész után ugyan egyből következik a hallás utáni szövegértés, de az után lesz két, két és fél óra luk a szóbeli előtt, amit így elég nehéz lesz kitöltenie. Úgyhogy jelen pillanatban úgy néz ki, hogy reggel a sógorom és én elvisszük, aztán a szövegértős rész után anyámék hazahozzák, majd mi az apjával visszavisszük a szóbelire, ahonnan majd megint anyámék hazahozzák.(Balázs reggel suliba megy, ezért kell ennyi ember)  Valószínűleg rettenetesen el lesz fáradva, de már nem tudunk jobbat.. a pontok kellenek a felvételihez, és meghoz érte minden áldozatot. Már csak azt remélem, hogy kifizetődik minden fáradtsága és kitartása.
Jövő héttől valamennyi időt az iskolában is fog tölteni, leginkább azokra az órákra szeretne bemenni, amikből még szüksége van némi segítségre. Az odajuttatást és a hazajuttatást is meg kell oldanunk, mert nyilván buszra nem tud szállni. Még így is okoz némi fejtörést, hogy a hátizsák majd ne okozzon túl sok plusz gondot, mert ugye azért füzet, meg tankönyv nem árt ha van nála.
Szóval... le vagyok döbbenve, le vagyok taglózva, és akkor abba még nagyon bele sem mertem gondolni, hogy mi lesz az után, ha a hatodik héten lekerül a gipsz. Hat hétig egyáltalán nem használhatta azt a lábát, gondolom nem mondják majd, akkor meggyógyultál, és mehetsz isten hírével.. Az én józan paraszti eszem azt gondolja, hogy még akkor majd vagy valami bokarögzítő, vagy akármi kelleni fog. És gyógytorna. Na de már csak ott tartanánk..

Azért jutott a mai napra jó is. Erik egy csillagos ötös dolgozatot írt nyelvtanból, és egy ötöst természetismeretből. :)