Lazítós vasárnap

Azt már tegnap este megbeszéltük, hogy majd ma bepótoljuk az elmaradt szülinapi burger kingezést. Aznap, amikor aktuális lett volna, az ünnepelt még épp tele volt kiütésekkel, de mostanra teljesen vállalható már egy nyilvános megjelenés. :)
Ma reggel úgy keltem fel, hogy olyan fejfájás kínozott, ami egyszer biztos, hogy teljesen a padlóra fog küldeni. Nem voltam messze tőle most sem, mert ahogy megittam a kávémat, már éreztem, hogy ennek a fele sem tréfa. Az volt a mázlim, hogy tegnap este voltam olyan lusta, hogy két aspirint nem raktam el az asztalról, így az egyiket gyorsan be is vettem, de már a gyógyszeres fiókig sem mertem elmenni, mert olyan hányinger jött rám, hogy inkább azonnal a kanapét vettem célba, nem akartam megkockáztatni, hogy eljussak a "minden sötétedik" érzéshez is. Még szólni sem volt már erőm Balázsnak, aki ezt jól ki is kérte magának öt perc múlva, amikor észrevett, hogy a kanapén fekszem. Elég volt neki egy pillantás, és már tudta is, hogy a fejem fáj. Pár perc fekvés után már meg mertem kockáztatni egy újabb fájdalomcsillapítót. Jó háromnegyed óra kellett hozzá, hogy azt érezzem, túl vagyok a nehezén, és már felkelhetek, rosszabb már nem lesz. Még egy kávé után már egészen embernek éreztem magam, és újfent hálaimát rebegtem azért, hogy nem kell főzni.
Elmentünk kocsit mosni, meg aztán végül úgy döntöttünk, hogy hazahozzuk a kaját a burger kingből, és majd itthon esszük meg. Még odafelé mentünk, amikor megkérdeztem Balázst, hogy nem eszünk egy "félméteres" fagyit Füreden? Mire ő rögtön rávágta, hogy ha a gyerekeknek is van kedvük, akkor mehetünk. Megkérdeztem tőlük messengeren, és két perc múlva már mindenki mondta is, hogy mehetünk. :)
Így aztán ebéd után elindultunk. Minden balatoni út olyan, amitől mindannyian más lelkiállapotba kerülünk, szépen lelassulunk. Füreden nem tudtunk végül megállni sem, mert valami futóverseny miatt le volt zárva a fél város, így egy hirtelen ötlettől vezérelve kompra szálltunk, és ha már átmentünk a déli partra, hát akkor muszáj volt "hazamennünk", és meg sem álltunk Balatonboglárig. :)
Ott megnéztük a strandot, belemártottam a kezem a vízbe, és megállapítottam, hogy egészen jó. :) Voltak már kint strandolók is, mondjuk inkább napoztak csak, de simán el tudom képzelni, hogy volt, aki fürdött is már. Elmentünk a kikötőbe is, ott Patrik is ki tudott szállni, és a kerekes székben végig tudtuk tolni a mólón. Jó sokáig gyönyörködtünk mindenben, élveztük a napsütést, hihetetlen, hogy olyan melegen sütött, hogy többször is emlékeztetnem kellett magam arra, hogy még csak április van, és nem június. :)
Hazafelé még megálltunk a balatonlellei cukrászdában, beszereztük a világ legfinomabb sütijét, ami csokis kilométer névre hallgat, és valami fantasztikus. :) Siófokon a fiúk vacsoráztak a mekiben (tudnak élni :D), mi meg ettünk egy fagyit, ha már eredetileg fagyizni indultunk. :D
Nyolc óra volt már, amikor hazaértünk. Jó kis nap volt, és nagyon jól is esett ez a semmit tevés egész nap.