Legleg

Anyaságom legkülönlegesebb fejezete kétségkívül Erik nevéhez fűződik. Minden tekintetben ő viseli a legeket, már a kezdet kezdetétől. Már akkor, amikor még csak egy kósza gondolat volt, azt dédelgettem magamban, hogy az én középső gyerekem nem fogja megsínyleni a középsőségét, mert észre sem fogja venni.
Nos, ez azért nem így lett, de azt hiszem, egyikünk sem tehet erről, hanem csak szimplán így volt ez elrendelve. Neki, hogy épp ő szülessen középre a fiúk sorában, nekünk pedig, hogy épp őt kelljen terelgetnünk középsőként az élet mindenféléjében. Hatalmas feladat ez, nem is mindig a leghálásabb, de mégis.. egy örömóda az egész.
Nem könnyű úgy rendezni, hogy ő ne legyen se kicsi, se nagy, hanem épp az lehessen, aki. Óhatatlanul besorolódik a kicsik vagy a nagyok közé, ha valahova sorolni kell, és minden a helyzettől függ, hogy épp hova is kerül. Van, amiben már óriás, és van, amiben egészen apró kisbaba még.
Az is kétségtelen tény, hogy Ő az a gyerekem, aki a legkönnyebben kihoz a sodromból, de ő az is, aki a leghamarabb megnevettet. A legfurcsább is mind közül, mert míg Patrik a végletekig alkalmazkodó és alázatos az élet minden területén, Roli pedig roppant bájos és kedves minden helyzetben, addig Erik.... hát Ő Erik. :) Nem lehet megtörni, és nem lehet betörni, ha valami nem tetszik neki, hát akkor morog, duzzog, és bömböl is akár. Ahogy a helyzet kívánja. Tombolva hisztériázik valamiért, amit nagyon szeretne. És ugyanilyen kitörő lelkesedéssel örül mindennek, amit megkap. Könnyű lenne vele átesni a ló túloldalára, mert vitathatatlanul az a szeretetnyelve, ha kap valamit. Legyen az egy szem rágó, vagy egy többezer forintos valami. Neki kapnia kell, ha kigondolja, mert az jó neki. És amikor neki jó, akkor mindenkinek jó. :)
De a legkülönlegesebb Ő abból a szempontból is, hogy annyira az apja klónja, hogy ettől néha megijedek, mert máris látom, mi minden vár még ránk emiatt, de ugyanakkor valami rejtélyes módon belőlem is összeszedett ezt-azt.
Kétségtelen tény, hogy megsínylette a középsőségét, mert minden fogadkozásom ellenére mégis úgy lett, hogy észrevette.
Mégis, a sok minden ellenére, amin már a fiatal kora ellenére túl van, egy határtalanul jókedvű, nagyon menő és nagyon macsó gyerek. Aki amúgy magasról tesz arra, hogy ki mit vár el tőle, hogy ki hányszor és mit magyarázott már el, mindig annak a pillanatnak él, amiben épp jelen van, és azt megéli minden idegszálával. Jót, rosszat, egyremegy.. raktározza szorgosan a tanulnivalókat, és néha meglepő bölcsességgel összegzi a tapasztalatait.
Én meg.. itt állok mellette, és amikor ránézek, akkor dúdolom magamban, hogy "Az életem Te vagy, fiam, gond, büszkeség, könny és remény..." És annyira jó, hogy éppen ő a középső. És annyira jó lenne, ha sok év múlva Ő is azt gondolná, hogy milyen jó, hogy épp Ő lett a középső. :)))


(a bejegyzésnek semmi apropója nincs, csak úgy eszembe jutott, amikor még benéztem hozzájuk.... )