Újabb szeretnivaló

kis kütyü lépett az életembe. Nem vágytam rá különösebben, mert tökéletesen meg voltam elégedve az elődjével is, ami ugyan rokona a mostaninak, de csak valami szépapja lehet funkcionális tekintetben.
Mikor először szóba került, bevallom, féltem tőle. Merthogy nem vagyok én valami nagy műszaki szaki, igaz, szerencsémre azért antitálentumnak sem minősülök (még?) e téren. Mégis.. mikor megnéztem a képet róla, hát beleszerettem. Aztán olvastam a jellemzőit, és majdnem kiábrándultam. Mert jajj, hát nem nekem való ez.. mert te jó ég, hát még a touch paddal is milyen nehezen boldogulok.
Na de kezdjük a történetet az elején. Közeledik a legnagyobb fiunk születésnapja. 11 éves lesz már, ami ugyan nem kéne, hogy olyan húdejeles dátum legyen, mert sokkal hangzatosabb volt a tavalyi tíz, és nyilván majd a következő nagyon nagy mérföldkő a 15-ös lesz. Mégis.. szeptembertől egy újabb fejezet kezdődik az életében, felső tagozatos lesz. Szóval, törtük a fejünket ajándék ügyben. Évek óta téma a mobiltelefon. Konkrétan úgy elsős kora óta szeretné, ha lenne. Mi meg azóta állunk ellen sziklaszilárdan. Aztán persze mindig történtek olyan dolgok, amik miatt átmenetileg elbizonytalanodtunk, de aztán hamar túlestünk a bizonytalankodáson, és maradt a kőkemény, szilárd nem. Megbeszéltük, hogy majd a nyolcadikos ballagására veszünk neki telefont, és ezt Ő elfogadta. Igenám, csakhogy most mégis igen komolyan billent a mérleg nyelve afelé, hogy vegyünk neki egy telefont. Mindkettőnkben ott bújkált a kisördög, hogy most akkor megmásítjuk a szavunkat, az azért gáz, de mégis kéne.. Így aztán nem kevesebb, mint másfél órás fejtörés után megszületett a korszakalkotó ötlet. Kap telefont, de nem újat. Megkapja az enyémet, mert az strapabíró, lehet ütni-vágni, mindent kibír, de nem olyan ciki, mint a talonba elrakott jó öreg 3510i. Szóval, kap egy vadiúj sim kártyát egy saját telefonszámmal, és hozzá egy nemolyan vadiúj telefont.
Nem én lennék, ha nem lett volna még pár napig bűntudatom a dologtól, hogy gyakorlatilag hasznot húzok a gyerekem szülinapjából, de többekkel is beszéltem erről, és mindenki egyöntetűen állította, hogy nem jól fogom fel. Úgy kell ezt felfogni, mint abban a népmesében, amiben hozott is, meg nem is, jött is, meg nem is.. Végül nagy levegőt vettem, és rábólintottam.
Így esett, hogy ma reggel 8 órakor megérkezett a futár hozzánk. Hozott egy darab sim kártyát, és hozott egy darab csodaszép, imádnivaló és okos telefont. Nekem.
Elsőre idegen volt. Nagyon. Mert túl okos, és túl új, és egyáltalán, miazhogy nem lehet rajta gombokat nyomkodni, csak nyúkálni? De röpke másfél óra elteltével összeszoktunk. :) És olyan kis népszerű lett nálunk, hogy Balázs eladta a saját telefonját, hogy beszerezhessük az enyémnek az ikertestvérét. :) Még sosem volt egyforma telefonunk. Most lesz. :)
Úgyhogy ez egy jó hétfő volt. :)