Szokás szerint...

Én ugyan nem ezt a címet adtam volna ennek a bejegyzésnek, de legyen. Sokkal inkább találó lenne a Dius esete a zsírban sült pogácsával, de meghajlok más akarata előtt. Azé előtt, aki kicsit fricskázó hangsúllyal megkérdezte, hogy "és ezt is megírod a blogodban?" Nos, akkor megírom. Amúgy is tudja rólam minden olvasóm, hogy messze vagyok a tökéletestől, de most akkor leplezzük azt is, hogy miért is nincs nekem gasztroblogom. A főzés és én... hmm.. hát kissé távol állunk egymástól. És bizony van olyan, mint mondjuk ma is, hogy nemhogy remekelnem nem sikerült a konyhában, de alkottam egy olyat.. ami hát.. minden volt, csak finom nem, és ínycsiklandó, hogy nőiesen fejezzem ki magam. Simán le is sz..zhatnám, de kajára ilyet nem mondunk, legalábbis igyekszem ezt sulykolni a gyerekeimbe is, pedig ez bizony az a kategória volt.
Apósom szokta megszánni a családot levesügyben, merthogy levest főzni sem tudok. Vagy olyan lesz, mint a főzelék, vagy sós. A kettő között van azért néha egy-egy jólsikerült, mint a héten is a frankfurti leves. De ez tényleg ritka. Ma is ilyen "megszánós" nap volt, és főzött marhalábszárból gulyást, ami után megnyaltuk a tíz ujjunkat. Én meg gondoltam, ha már lesz egy jó kis tartalmas levesünk, akkor csinálok hozzá zsírban sült pogácsát, merthogy emlegették is a héten már, meg szeretik is. Ugye ez egyáltalán nem bonyolult? Krumpli megfőz, leszűr, krumplinyomón áttör, kihűt, és aztán mehet bele liszt, meg só. Meg nálunk egy nagyon pici élesztő is, mert Balázs úgy szereti. Ez eddig stimmelt. Mármint a krumpliig. Még a krumplinyomón áttörés sem okozott gondot (kértem kölcsön a nagymamámtól krumplinyomót hozzá, csak azért). És akkor elkezdtem adagolni hozzá a lisztet. És mindig jobban ragadt. És tettem hozzá még lisztet. Még mindig nagyon ragadt. Így aztán még tettem lisztet. Végül sikerült egy nagyjából nyújtható tésztát összeállítani.. kiszaggattam, és nekiálltam sütni.

Íme, az eredmény: 
Ugye, egészen jól néznek ki? De elárulom.. olyan kemény, hogy embert lehetne ölni vele. :( :D
Van itt Nekem egy házi szakácsom, aki máris elsorolta, anélkül, hogy tanúja lett volna, hogy mit rontottam el (amúgy tényleg..), és nekiállt nekem meghúzkodni a kiszaggatott pogácsákat, hogy egy esetlegesen ehető valamit kapjunk belőle. Ami már egyáltalán nem hasonlított a pogácsára.

Inkább a lángosra. De annak sem volt valami finom.
Elárulom, a levest kenyérrel ettük. :) És ugyan betyárbecsületből mindenki megevett egyet ebből a nemistudom minek nevezzem másodikból, de annyi elég is volt belőle. Bőven.
Szóval, egy szónak is száz a vége.. Ma megint így jártam. Igen, mondhatjuk, hogy szokás ez nálunk, mert időről időre vannak nálunk ilyen elfuserált kaják. De kezdenek hozzászokni.
És különben is.. hol nem fordul elő ilyen?