Mégsem jó

Megjelent az a bizonyos írás. Most találtam meg. Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy fura, hogy nem kaptam róla legalább egy linket, csak azt az értesítést Zsuzsától. Na, mindegy..
És most, hogy elolvastam a kommenteket, megint csak elbizonytalanodtam. Nem tudom, én nem írok jól, vagy azok, akik kommentálták már ennyire szűklátókörűek? Vagy csak én vagyok szuperérzékeny?
Egyetlen kivétellel, ami ugyan rögtön az első komment, nem értenek.
"Mindig is hiányoltam az oktatásból azt a részt, amikor elmagyarázzák a fiataloknak, hogy bizonyos életviteli választások milyen következményekkel járhatnak.
Azért kicsit elszomorító, hogy valakinek három gyerek után dereng fel, hogy a régi álmait talán újra kellene írni." 
Ez a megjegyzés különösen bánt. Még akkor is, ha az eszemmel tudom, hogy fogalma sincs, miről beszél, mert nem ismer engem. A pályázati anyagból szándékosan kihagytam a betegségeimet, az újra felbukkant epilepsziámat, mert nem akartam, hogy sajnálattal gondoljanak rám akár csak egy pillanatig is.
Azt is tudom, sok minden általánosság, amit ott leírtam, még akkor is, ha minden szó igaz, és minden gondolat az enyém, mindent megéltem, és átéltem.
Nem fogok beleesni abba a csapdába, hogy nekiállok magyarázkodni álmokról, erősségekről, talpraállásról, vagy bármiről ott, a cikk alján, mert csak az energiámat pazarlom vele.
Nem értem.. nem értem... és bánt. Most még nem kicsit, hanem nagyon. De ennél sokkal fontosabb dolgokon kell elgondolkodnom, csak valahol le kellett reagálnom.