2020. márc. 31.

Kedd

Ma is csak azt tudom/tudnám elmesélni, hogy mennyi mindent kellett megcsinálni/megoldani a munkahelyünkön. Balázsnak extra feladat is jutott, valami, amitől egyszerre voltam rá nagyon büszke, és aggódtam magam halálra.
Ezen kívül mit is mondhatnék? Minden furcsán csendes, miközben mindenkiben zakatolnak a kérdések, aggodalmak.
De jó hír is volt mára, és ezt majdnem el is felejtettem. Ha addig nagyon váratlanul extra dologként nem merül az fel, hogy itthonról kell dolgoznom, akkor húsvét után eljöhetek szabira. Kicsit keserédes lesz, mert ez az a dátum, ahová az utazás volt betervezve, de majd azt pótoljuk valamikor. Az is jó lesz, ha pár napot pihenhetünk.

2020. márc. 30.

Hétfő

Azon gondolkodtam ma, hogy vajon ép ésszel fogjuk e ezt az egészet végigcsinálni. Nem merek nagyon komolyan gondolkodni, és próbálom elhessegetni a negatív gondolataimat, de azért estére kicsit kiborultam. Elég volt egy-egy zene hozzà, hogy már ne nagyon tudjam abbahagyni az egerek itatását.
Megmondom őszintén, én kevésnek érzem a korlátozást, és kevésnek érzem azt a fajta tájékoztatást, amitől végre azok is észbe kapnának, akik még mindig nem..Sokan vannak. Láttam ma a lidlben,hogy az én korosztályom nagy része hatalmas biztonságban érzi magát, és velem történt meg, hogy megszóltak amiatt, hogy maszkban és kesztyűben voltam vásárolni. Le tudtam kezelni a helyzetet, de furán éreztem magam tőle. Én nem mondom azt, hogy senki ne mehessen sehová, meg azt sem, hogy mindenkit halálra kell ijeszteni..De most az van a fejekben, hogy járhatunk dolgozni, boltba, akár fodrászhoz, masszőrhöz, kozmetikushoz, csak az idősávokat kell figyelni. Különben is, ránk nem veszélyes ez..de ki tud erre garanciát adni? Senki..egy csomóan azt sem tudhatjuk magunkról, hogy esetleg van valami lappangó betegségünk, mert nem jutunk el orvoshoz időben. Szerintem senki nincs biztonságban.
Aktívan dolgozó emberként egyre kevésbé érzem magam biztonságban egyébként is, mert használunk ugyan egy csomó fertőtlenítő cuccot,de a munkafolyamataink olyanok, ahol van bőven személyes kontakt, és nem lehet mindig megtartani a távolságot. Kicsit úgy érzem, egy időzített bomba ketyeg alattunk, és tényleg csak idő kérdése, hogy mikor kezdünk el hullani, mint a legyek.
Kicsit el vagyok keseredve, na. De majd lesz jobb is, remélem.

2020. márc. 29.

Vasárnap

Nálunk az óraátállítás nem szokott különösebb fennakadást okozni, nagyjából egy nap alatt képesek vagyunk alkalmazkodni. Mondjuk az ma délután vicces volt, amikor szóltam Rolinak, hogy csak hat körül menjen le a kutyáknak enni adni (öt körül szokták kapni télen) Rögtön vissza is kérdezett, hogy hogyhogy csak akkor? Mondom: hát órát állítottunk, akkor lesz nekik itt a megszokott idő. Rám néz: Tényleg órát állítottunk? Fel sem tűnt...😄 Kicsit felhördültem, mire rögtön meg is magyarázta, hogy hát mindene automatikusan átállt, hogy is vette volna észre..és tényleg, hogy is? Ami nem váltott át automatikusan, azt az apja már reggel beállította, amikor ő még aludt.
Egyébként eseménytelen vasárnapunk volt, ma is volt mosás, főzés, takarítás. Ezen kívül meg nagyjából semmi más. Illetve de, este nyolckor online Fradi sörözésen vettem részt. A többiek valóban söröztek, én kóláztam Fradi pohárból. Jót beszélgettünk, megbeszéltük kivel mi újság, hogy van mindenki. Még úgy sem lógtam ki a sorból, hogy én voltam az egyedüli lány köztük. Ez azért kicsit feldobott, mert egyébként kicsit el vagyok keseredve az egész helyzet miatt. Olyan reménytelenül hosszúnak tűnik még ez, amit végig kell csinálni. Kitartunk, efelől nincs kétségem, de nagyon nehéz lesz.

2020. márc. 28.

Ez van

Mostanában minden hétvége egyforma. Nem csinálunk semmi különöset, nem megyünk sehova.
Furcsa ez, mert normális esetben ezen a hétvégén biztos, hogy mentünk volna a Balatonra, és a füredi Taverna étteremben ettünk volna egy házassági évfordulós ebédet. Aztán egy séta után átmentünk volna Tihanyba, hogy onnan komppal menjünk a déli partra. Ettünk volna egy sütit Lellén a Geleta cukrászdában, és természetesen benéztünk volna Boglárra is a kikötőbe.
Pont jó idő is lett volna mindenhez.
Ehelyett mostam, hamburgert sütöttem (zsemlét is), Balázs kereket cserélt a kocsin (bár figyelmeztettem, hogy jövő hétre megint nem ígérnek semmi jót időjárásilag)
El ne felejtsétek az órákat átállítani.

2020. márc. 27.

21 év

Ennyi évvel ezelőtt pontosan ugyanilyen szép, tavaszi napon házasodtunk össze. Már akkor is volt 6 év közös múltunk, mindketten teljesen biztosak voltunk abban, hogy amit a templomban fogadunk, azt meg is tudjuk majd tartani. Azt természetesen nem mondhatom, hogy mindig, minden nap cukormázas love story az életünk, de eddig még minden nehézséget leküzdöttünk együtt.
Épp a napokban jutott eszembe, hogy milyen jó volt először az új nevemen bemutatkozni, hogy milyen sokáig volt bennem egy külön kis büszkeség csak attól, hogy azt mondhattam, ő a férjem.
Annyi mindent éltünk át együtt, annyira szorosan egy a mi kettőnk élete. Még most is teljesen biztos vagyok benne, hogy ez most már így lesz, amíg csak élünk. ❤️

2020. márc. 26.

Elég furcsa

Ma, amikor hazafelé jöttünk a munkából az igen gyér forgalmú úton, akkor döbbentem rá, hogy milyen szürreális is ez az egész. Amikor dolgozunk, az olyan, mintha semmi nem is történt volna, egy perc nyugalom sincs. Folyamatosan mennek a komissiózó gépek, a targoncák, a teherautók. A kollégàk ugyanúgy beszélgetnek, nevetgélnek. Szóval ott látszólag minden rendben, senkiről nem tudunk a kollégák közül, hogy beteg lenne emiatt a vírus miatt (és ez így is marad, remélhetőleg)
Aztán itthon szembesülünk azzal, hogy a világ délután háromkor megállt, és ugyan a mindennapi dolgokat meg tudjuk venni, de mást nem. Az utcákon alig pár embert látni, autó is alig van.
Mondták a gyerekek ma, hogy a mai tájékoztatáson elhangzott, hogy akár nyár közepéig is eltart, amíg eljön a csúcspont.
Nagyon remélem, hogy nem így lesz.

2020. márc. 25.

Ez is semmi

Nem történik semmi olyan, ami említésre méltó lenne. Továbbra is dolgozunk, a gyerekek ímmel-àmmal részt vesznek az online oktatásban. Nem követem nyomon ezt sem túl nagy figyelemmel, bár lehet, hogy nem ártana Roland körmére nézni. Egyelőre mindenkinek jobb ez így.
Holnap már csütörtök, végre...

2020. márc. 24.

Nincs kedvem

Ma nincs kedvem írni sem. Meg máshoz sem.
Egész nap fáztam, pedig ma már azért nálunk lényegesen jobb idő volt, mint tegnap. Legalább a nap sütött, még ha egyébként mellé olyan metsző, hideg szél fújt, hogy néha tényleg komolyan zavarban éreztem magam a datumni kapcsolatosan.
Fáradt vagyok, nyűgös vagyok. Sokat dolgozom, a munkahelyemen is mindenki fáradt, és mindenki aggódik. Ha valaki tüsszent egsyet, vagy köhög valamiért, rögtön mindenki lemerevedik.
Megyek aludni, mer fázom.

2020. márc. 23.

Iskola helyzet

Az online oktatás nálunk is működik. Az első benyomásaim alapján mindenki jól vette a hirtelen váltást, tényleg nagyon pozitívan csalódtam a gyerekeim összes tanárában, mert nálunk bizony kivétel nélkül mindenkinek múlt hét hétfőn már megvolt minden classroom-os meghívója, becsatlakozott a maga csoportjába. Online óra kevés van, túlnyomórészt önàllóan kell feldolgozniuk mindent, ami ki van jelölve. Vannak határidők, amiket még Roland is képes tartani (mindig mondtam, hogy világos keretek között kell számára tartani ezt a tanulás dolgot) Így, hogy pontosan meg van határozva mit kell tudni és mikorra, megcsinálja. Arról nem szólva, hogy sokkal közelebb áll hozzá a virtuális tér, mint a füzete.
Hét vége felé már úgy éreztem, kicsit elkezdte mindenki túltolni ezt a feladat kijelölés dolgot, mert valahogy mindig több feladat érkezett, egyre rövidebb határidőkkel. Csütörtökön Rolinál kicsit el is szakadt a cérna, valami teszt kitöltésnél akadt ki teljesen.
Azt már túlzásnak éreztem, hogy Eriknek tegnap este nyolc után érkezett feladat a classroomba magyarból. Határidő hétfő dél.
Roli ma arról számolt be, hogy holnap dolgozatot írnak matekból. Elvileg 45 percet kapnak rá, hogy megcsinálják a feladatokat, papíron. Aztán tíz percük van lefotózni. Hogy ez mire jó, azt nem sikerült megfejtenem, de legyen .
Gondolom egyébként most mindenkiben van egy jó adag bizonyítási vágy is arra, hogy majd megmutatja, ő milyen jól csinálja. A régen berögzült dolgoktól meg igen nehéz elszakadni.
Azt hiányolom, hogy Roliéknál minden egyéb kommunikáció megszűnt. Nem érdekel senkit, hogy vannak, hogy viselik ezt a helyzetet.
Patriknak is van oktatás is, munka is. Elég keményen nyomja ezt a dolgot.

2020. márc. 22.

Kicsit gáz vagyok

Még nem nagyon tudom megtenni, hogy nem figyelem a híreket. Nem csak azokat, amik a mi országunkról szólnak, de a világ híreit is. Nem is tudok felocsúdni a mérhetetlen döbbenetből, hogy ez megtörténhet velünk.
Lehet, hogy kicsit hipochonder is vagyok, de egész délután felváltva éreztem magamon mindenféle tünetet. Azok után, hogy azt álmodtam, beteg vagyok és egyedül vagyok a szobában, senki nem jöhet be hozzám, és én S mehetek ki. Szörnyű volt.
Szerencsére még csak hőemelkedésem sincs, így azért megnyugtattam magam.
Holnap újabb hét kezdődik. Ki tudja mit hoz.

2020. márc. 21.

Szombat

Ma végre én is eleget tehettem teljes mértékben a maradjotthon felhívásnak. Igen jótékony hatással volt rám, mert még buktát és hajtoványt is sütöttem.
Ezen kívül mostam, elpakoltam a ruhákat, leküzdöttem a fejfájást, ami délután igen rendesen elkapott.
A mindenféle hírektől szomorú vagyok, és egyre inkább szorongok. Szörnyű ez az egész.

2020. márc. 20.

Végre

Végre ezen a héten is péntek lett.
Rögtön reggel sikerült is elaludnom. Amikor Balázs hívott, egy pillanat alatt felugrottam, a következő pillanatban meg már összezavarodva álltam az ágy mellett, mert arról sem volt fogalmam sem, hogy hol is van a ruhám. Azért sikerült rekordidő alatt elkészülnöm és ébredés után huszonöt perccel már bent voltam dolgozni. Mondjuk ehhez az is kellett, hogy a kollégám, akivel mentem minden gond nélkül megvárt. Mondjuk tudta milyen ez, mert tegnap pont ő járt így.
A munkanap is kb ilyen volt, mint ez az ébredés, de már úgy voltam vele, ezt a mai napot fél lábon is kibírom.
Itthon már nem sok hasznosat csináltam, de nem vaj. Lesz most két nap mindenfélére.

2020. márc. 19.

Csütörtök

Ma sem tudok semmi érdekesről beszámolni, minden ugyanolyan volt ma is, mint egész héten. Az mindenképpen nagyon jó, hogy ma már csütörtök van, holnap még péntek lesz, mert most már nagyon fáradt vagyok.
Abban is jól mérhető ez, hogy napok óta nem viszek magammal olvasnivalót a kádba. Mef abból is, hogy negyed tizenegykor már olyan álmos vagyok, hogy a már csak nagy erőszakkal tudom a szemem nyitva tartani.

2020. márc. 18.

Még mindig fáradt

Nem nagyon szeretném minden nap ismételni magam, és újra és újra elmondani, hogy mennyire vagyunk fáradtak és kimerültek. Igaz, jelenleg a teljes agykapacitásom alá van rendelve annak, hogy minden jól működjön a munkahelyen, hogy tudjam kezelni a folyamatos stresszt, és az egyre jobban kimerült, ingerült kollégákat, hogy képes legyek itthon nem három percen belül aludni, amint hazaérek. És persze még szükség van arra is, hogy valami kis pici maradékot arra használjam, hogy ami nincs itthon, azt megpróbáljam beszerezni. Igaz, erre esély sem nagyon van, de mindegy is már.
Minden nehezített körülmény ellenére minden nap úgy fekszem le hogy majd holnap biztos lesz ami jobb lesz.

2020. márc. 17.

Hesteg maradjotthon

Mindenki, mindenhol ezzel a hashtaggel posztol. Mindenhonnan ezt harsogja minden, lépten-nxomon ettől hangos minden.
Közben meg vagyunk egy csomóan, akik nem tehetjük meg, hogy itthon maradjunk. Többek között mi ketten sem, Balázzsal. Pedig, ha lenne választásunk, valószínűleg már itthonról dolgoznánk, vagy akár egy pár nap szabadságot is "beáldoznánk". De nemhogy home office-ról nem beszélhetünk, a szabadság meg szóba sem kerülhet...egy perc megállás nincs már egy jó ideje. A jól bejáratott logisztikai folyamatainkat ezerszer újragondoltuk, átszerveztük, próbálunk igazodni minden helyzethez. Mindketten a magunk területén fontos munkát végzünk, Balázs vállán óriási teher van az elmúlt napokban.
Azt kell mindenkinek mutatnunk, hogy minden rendben, erőt kell adni mindenkinek, akinek szükség van a munkájára.
Részemről sosem végeztem még ilyen összevissza a feladataimat és többször voltam már úgy, hogy mire az egyik megbeszélés szerint végeztem valamivel, már kezdhettem is elölről.
Közben persze mindannyian félünk. Ki jobban, ki kevésbé. Mániàkusan használjuk a kézfertőtlenítőket.
A beszállító sofőrökön megjelentek a maszkok, már nem csak a külföldieken van. Mindenki gumikesztyűt hord..
Nagyon fárasztó ez, ma este percekig gondolkodtam azon milyen nap van..
Bár mi is használhatnánk legálisan ezt a hashaget.

2020. márc. 16.

Van jó is

Meglepően jól megy mindenhol az iskolákban a digitális átállás. A középiskolában ma már volt óra is így, végül a Google classroom-on keresztül tanulnak.
Erre készülnek az általános iskolában is, ott kicsit több idő kell, de mindenki tök jól áll hozzá. Ez lehet az egyik pozitív hozadéka ennek a szörnyűségnek, ami most történik velünk, hogy megérkezünk a huszonegyedik századba.
A munkahelyünkön újabb szigorítások léptek mától életbe saját magunk és egymás védelme érdekében. És természetesen azért, mert nekünk a végsőkig ki kell tartani, bármi áron. Elárulom, nem lesz könnyű. Úgy meg főleg nehéz, hogy az irgalmatlan sok munka után a boltban nekünk már nem jut semmi. Én ma emiatt potyogó könnyekkel jöttem ki, annyira sz@rul esett, hogy két helyen voltam, mégsem tudtam már húst venni. Konkrétan sehol semmi nem volt már, pedig tudom, hogy elképesztő mennyiséget kap minden üzlet.
De végül minden rossz kedvem elszállt, amikor megláttam az ideiglenes felvételi listát. Igaz, csak kódok vannak, de azért be tudtam azonosítani könnyedén, hogy hova van sorolva a mi gyerekünk.

Első helyen szerenêk felvenni. Nagyon büszke vagyok rá. Az én kis link, szétszórt kisfiam..💚

2020. márc. 15.

Szép csendben

elmúlt ma az ünnep. Volt már ilyen, hogy mindenki csak magában, otthon ünnepelt, csak nem a mi életünkben. Most ez is eljött.
Én bevallom, nagyon szerettem volna sétálni egyet a Balaton parton, de végül inkább maradtunk itthon. Igazából jobb is ez így, mert azzal ma szembesítettem saját magamat is, hogy én bizony félek attól, hogy megbetegszem. Vagy hogy a családból valaki megbetegszik.
Mindketten olyan irodában dolgozunk, ahol együtt vagyunk azokkal az áruátvevőkkel, akik közvetlen kapcsolatba kerülnek a szállítókkal. Külföldiekkel is. Az egy komoly rejtély számomra, hogy hogy engedhetik még mindig be azokat a kamionokat, amik külföldről jönnek. Nekem ne magyarázza senki, hogy megkérik a határon a lázát, és ha nem lázas, akkor nem is lehet beteg, vagy épp hordozó. Ha tegnap fertőződött meg, ma még nem is lázas, de már fertőz. Az ilyen dolgokkal terjesztették így el.
De már talán mindegy is.
Mindenesetre ma ágyneműt mostam, meg főztem, meg mosogattam. Akárcsak egy bármelyik másik hétvégi napon.
Holnap meg munka. Mint bármelyik másik hétfőn. Az furcsa csak, hogy nem kellett kaját csomagolni senkinek.

Hopp

Úgy belefeledkeztem a könyvembe, hogy mire kijöttem a fürdőből, már ma lett. Pedig még tegnap mentem be. 😄
De egyébként is egész nap rettenetes időzavarral küzdöttem, sehogy sem sikerült utolérnem a rohanó időt. 
Rendhagyó volt ez a mai Fradi meccs is, amin ott lettünk volna normális esetben, és tudom, micsoda ünneplés lett volna minden gólnál, és aztán az ötödik után még nagyon sokáig ünnepeltük volna a győzelmet. A villamoson is nagyon jókedvű fradisták utaztak volna. De üresek voltak a lelátók, és nagyon szomorú volt az egész. Őszintén remélem, hogy itt is meghozzák azt a döntést, amit a világ szinte összes sportágának döntéshozói, és felfüggesztik a bajnokságot.

2020. márc. 13.

Hát ez bizony komoly

Olyan sokan mondogatták, és mondják még mindig, hogy csak felfújják ezt az egészet, csak mindenféle érdekek állnak mögötte.
Én napok óta egyre szomorúbb vagyok ezek miatt, mert én meg azt gondolom, nem vettük elég komolyan már rögtön a kezdet kezdetén, amikor az első komoly hírek érkeztek. Akkor még csak a világ másik feléről, és azt gondolhattuk, hogy ó, hát messze van, meg azok a kínaiak amúgy sem normálisak, mindent megesznek, ami mozog, vagy valaha mozgott. Aztán még akkor sem vettük elég komolyan, amikor már közeledett.
Emberek ezrei halnak meg akár napok alatt, és még ma is hallottam olyan véleményt, hogy ugyanmár, csak a pánikot keltik feleslegesen. Bár így lenne...
Ma este bejelentették, hogy hétfőtől minden iskolában távoktatás lesz, a diákok nem látogathatják az intézményeket. Épp tegnap írtam, hogy Erik és Roli hogy készült erre. Aztán most, két órával a bejelentés után, amikor még semmit nem tudunk semmiről, Erik máris szembesült azzal, hogy akkor most egyedül lesz, és nem is találkozik a barátaival, és így már persze nem tetszik neki sem. Mint ahogy az sem, hogy attól, hogy fizikailag itthon lesz, valahogy óra lesz tartva. Biztos, hogy még nem hétfőn, erre azért kell idő. Meglátjuk.
Most épp hálás vagyok a sorsnak, hogy ők már ekkorák, és nem igényelnek állandó felügyeletet. Azt nem is tudom, hogy lesz ez azoknál a kollégáknàl, akiknek kicsi gyerekek vannak. Vagy köztetek is vannak páran, akiknek ezt most meg kell oldani.
És még így hálát adhatunk a sorsnak, hogy ezzel kell foglalkozni, és nem valamelyik szerettünkért kell aggódnunk, mert kórházban van.
Nehéz időszak elé nézünk... szomorú és nehéz lesz ez a tavasz.

2020. márc. 12.

Mindenkinek más

A két fiatalabbik gyerekünk teljesen fel van háborodva azon, hogy nekik kell iskolába járniuk, Patriknak meg egyenesen meg van tiltva. Erik nehezményezi leginkább, bár Roli is irigyli azt a két osztálytársát, akik most két hétig nem mehetnek iskolába. Az egyiknek az apukája érkezett ma haza Izraelből, a másikuk pedig az Erasmus program keretében volt külföldön. Nyilván az ő szemszögükből bulinak tűnik ez, két hétig otthon lenni, és bármit csinálni úgy, hogy nem is betegek.
Nálunk még nem merült az fel, hogy mindenki, aki tud otthonról dolgozni, és vannak ehhez eszközei maradjon otthon. Nincs is ilyen választhat opció, mint ahogy sok cégnél van ilyen. Nàlunk minden a rendes kerékvágásban zajlik már amennyire jelen pillanatban van ilyen. Próbàlunk lépést tartani mindennel és mindenkivel, nyilván a felsőbb szinteken már kidolgozták a mindenféle terveket minden helyzetre.
Azért az jó, hogy holnap péntek lesz, és lesz két napunk kicsit kizökkenni megint, és az itthoni dolgainkra koncentràlni.

2020. márc. 11.

Új időszámítás

Ezt a mai napot is jól meg kell jegyeznünk szerintem. Úgy látszik, ezek a márciusok időről időre tudnak olyat produkálni, amitől minden más lesz. Szerintem ettől a naptól kezdve már nálunk sem lesz semmi sem ugyanolyan, mint eddig.
Nem gondolom, hogy rossz vagy épp felesleges döntést hoztak ma. Még akkor sem, ha egy csomó mindent elvesz tőlünk is ez a döntés, ez a vírus, ez a helyzet, ami alakul a világban. Rögtön a focimeccsek élvezetét már el is vesztettük. Ki tudja meddig.. Nagy valószínűséggel a tavaszi auschwitzi utunkat is le kell mondanunk. Egy hónap múlva mennénk. Nem hiszem, hogy addig túl leszünk ezen.
Azt nem gondolom, hogy félnünk kell a mindennapjainkban, de azt gondolom, addig, amíg lehetőségünk van arra, hogy megelőzzük a nagy bajt, meg kell ezt tennünk.
Minden másra úgyis az idő ad majd vàlaszt.

"Bezárnak a színházak, koncerttermek, mozik, csak az utazik, akinek muszáj. Úgy tűnik kénytelenek leszünk kicsit lelassulni. Meg kell tanulnunk újra arra figyelni, hogy a közösség jóléte előrébb való az egyén akaratánál. Jobban oda kell figyelnünk egymásra. Valószínűleg az önkéntes  (viszonylagos) egyszerűség és a lemondás erényét is többet kell gyakorolnunk. Így még az is lehet, hogy így több időnk lesz egymásra és saját magunkra is. Gondolatainkra, érzéseinkre.Talán nagyobban lesznek a csendek. Kevesebb lesz a szaladgálás, halkabbak a nevetések. Böjt van. Vigyázzunk egymásra.Tájékozódjunk, legyünk észnél, és egymás hergelése helyett inkább olvassunk."
Forrás: Ugron Zsolna író

2020. márc. 10.

Roli és a brassói

Azt mindenki tudja rólam, hogy szörnyen elkényeztetem a fiamat. Még mindig mindenkinek csomagolom minden este a szendvicseket, kapnak mellé csokit is, mindenkinek oda van készítve a maga kis csomagja mellé a teája/vize. A tiszta ruhát a szekrényeikbe kapják vissza összehajtogatva. És még millió apróság van, amivel a mindennapokban kedveskedek nekik. Lehet, hogy hiba, de ki kényeztesse őket, ha nem az anyjuk?
Mindemellett természetesen mindenki képes magának is megcsinálni ezeket, mint ahogy egy csomó minden rájuk van bízva, ha épp úgy adódik. Ma pl Roli várta haza Patrikot, megsütötte neki a krumplit a tegnapról maradt brassóihoz. Arra értünk haza, hogy ők ketten békésen vacsoráznak. Ez egyébként olyan kis szívmelengető látvány.
Elpakoltam a vásárolt mindenfélét, közben odatettem a virslit főni magunknak vacsorára. Már akkor is feltűnt, hogy valami olyan fura a konyha padlóján. Tegnap este mostam fel, mégis tiszta maszat, mint amikor kiborul valami és csak úgy tessék-lássék módon fel van törölve.
Patrikot kérdeztem, hogy mi borult ki, ő mondta, hogy semmi. Aztán később csak nem hagyott nyugodni a dolog, megkérdeztem Rolit is, ő mondta, hogy hát igen, a brassóis műanyag edényből kipotyogott pár, de feltörölte.
Idegesített ez a maszat, így miután mindennel készen voltam a konyhában, gondoltam, gyorsan felmosom.
A spájzban aztán találkoztam pár árulkodó nyommal, amiből össze is raktam a sztorit. Szerintem a mikróban úgy átmelegedett a doboz, hogy amikor kivette, ijedtében elejtette. Valóban összesöpört, még feltörölte. Látszott a felmosó fejen is, a kis seprű is, meg egyéb helyeken. Így kiàztattam a felmosóból a zsíros maradványokat, lemostam a lapátot, a kis seprűt, a felmosó vödör oldalát...
Közben eszembe jutott többször is Roli arca, aki már tegnap a maradék brassóira áhítozott, de megbeszéltük, vagyis inkább úgy pontos, hogy elég erélyesen közöltem vele, hogy majd előbb a bátyja eszik belőle (ő tegnap nem evett itthon), és ha marad, az lesz az övé. Aztán most még a maradékból is kevesebb lett.
Egyébként is nehezen értjük őt mostanában, a szokásos furcsasága is még fokozottabb lett, ráadásul mindig ő az, aki hülye helyzetekbe kerül, és le van hurrogva.
Pedig egyébként mindannyian tudjuk róla, hogy egy kétbalkezes, kétballábas csupaszív fiú.
Szerintem jövő héten megint megkérem Balázst, főzzön brassóit. Kárpótlásul.

2020. márc. 9.

Az ördög nem alszik

És remek a hallása is. Mindemellé még van egy igen sajátos fekete humora is.
Ugye tegnap írtam, hogy olyan furcsán éreztem magam, mint akiben bújkál valami. Tény, hogy leginkább az munkálkodott bennem, hogy hogy lehetne megúszni ezt a hétfőt, de persze nem gondoltam komolyan. Mondjuk ez utóbbit lehet, hogy mondanom is kellett volna, vagy legalább kicsit határozottabban gondolni rá.
Természetesen mentem reggel dolgozni. Mindent vittem magammal, azt remélve, hogy valahol majd összetalálkozom a munkakedvemmel is.
A szokásos dolgokkal elkezdődött a nap, készen lettek a napindító statisztikák, amikor éreztem, hogy jajjnekem, be fog görcsölni a vesém. Igyekeztem nagyon gyorsan begyógyszerezni magam, de érzésre olyan volt, hogy már későnek tűnt. Amikor aztán ténylegesen megérkezett a fájdalom, kicsit bepánikoltam attól, hogy mi lesz velem, ha itt ez a helyzet még fokozódik. Volt egy jó negyed óra, amikor gondolkodtam, hogy felhívom Balázst, jöjjön értem. Szerencsére erre nem került sor, egy óràn belül jobban lettem.
A nap további részében viszonylag normálisan tudtam a dolgomat végezni. 

2020. márc. 8.

Vasárnap

Ma nem sikerült olyan láblógatósra ez a nap, mint múltkor, mert hát valamikor azért nálunk is illik legalább valami minimális házimunkát is végezni. Hét közben munka után általában csak a nagyon alap dolgok férnek bele az életembe, és néha még az is nagy erőfeszítéseket igényel. Takarítónő továbbra sincs, és nem is tudom elképzelni, hogy valaha lesz, se néha komoly energiákat kell mozgósítani ahhoz, hogy elérjük azt az alap minimumot, amit azért illik megtartani.
Pénteken ugyan üresre mostam a szennyestartót, és minden ruha vissza is került a szekrényekbe, mára mégis ott találtam egy majdnem teli szennyestartót a fürdőben. Gondoltam is, hogy tegnap, amíg mi nem voltunk itthon, valaki behozta hozzánk a mosnivalót, de végül nem találkoztam idegen ruhával. De estére megint minden a helyére került, tiszta lappal kezdhetjük a hetet. Akarom mondani tiszta ruhákkal.
Felmostam, főztem, mosogattam...közben azért belefért némi lazítás is. Kellett is ez, mert kicsit furán érzem magam délután óta, mint akiben bújkál valami. Nagyon remélem, hogy nem, de a fene tudja itt a sok kóbor vírus közül valamelyiket nem szedtem e össze. De persze simán lehet, hogy már vasárnap délután a hétfőtől voltam rosszul

2020. márc. 7.

Meccsnap

Ha szombat, akkor meccsnap. A helyzet ugyan bonyolódik, mert Eriknek is kezdődik a bajnokság tavaszi szezon, de ettől még a nekünk fontos meccseken igyekszünk személyesen is ott lenni. Ma kettő ilyen is volt, de miután a Fradi Zalaegerszegen játszott este fél nyolckor, a Dac meg fél négykor otthon, így Dunaszerdahelyre mentünk.
Nagyon sokan voltunk, közel kilencezer ember. A hangulat jó volt, az érzés, hogy ott lehetünk, most is ugyanolyan fantasztikus volt, mint mindig. A meccs felejthető, mert kikapott a Dac, és ráadásul nem is játszott jól ma sem. De ez nem hiszem, hogy bármikor is vissza fog minket tartani attól, hogy majd megint itt legyünk, amikor lehetünk.
Pont hazaértünk, amikor kezdődött a Fradi meccs a tévében. Jó sokáig úgy tűnt, hogy meglesz a három pont, bár nem volt meggyőző a játékunk, folyamatosan kellett izgulni. Aztán végül nem lett meg a három pont, csak egy, mert egyenlítettek egy tizenegyesből. Nem könnyű ezt a bajnokságot megnyerni, de én őszintén hiszem, hogy sikerülni fog.


2020. márc. 6.

Péntek

Alapvetően szeretem a pénteki napokat, mert az már félig hétvége. De azt nem szeretem benne, hogy akik egész héten ücsörögtek a babérjaikon, ők mind ilyenkor, kb a munkaidő vége előtt másfél órával kezdenek el kapkodni, és minden elmaradt dolgukat áttolják más vállára.a is volt ilyen, több is. Persze miattuk aztán kapkodhattam én is.
A mai péntekben azt sem szerettem, hogy egész nap esett az eső. Szerintem most már elég lenne a csapadékból pedig.
De természetesen voltak ma is jó pillanatok is, úgyhogy nincs semmi baj.

2020. márc. 5.

Csütörtök

Nagyon nehéz munkanap volt a mai. Délben a hihetetlen feszültségtől még a fejem is megfájdult.
De aztán hazaértem, és igyekeztem mindent magam mögött hagyni.
Voltunk Patrikkal a vision express-ben, rendeltünk neki egy dioptriás napszemüveget. Még talán tíz éves volt, amikor egyszer nagyon szomorúan mondta, hogy kár, hogy neki sosem lehet napszemüvege. Egyszer volt neki ilyen napszemüveg előtétes szemüvege, de nem szerette túlságosan, mert utána többet nem akart olyat. Remélem ezt most majd sokáig szeretni fogja.
Aztán még gyorsan beugrottunk az Intersparva zsemlét, péksüteményt venni. Nagyban pakolom a kakaós csigát a zacskóba, közben már azon jár az eszem, hogy mennyi zsemle kell vajon. Ahogy megfordultam, már fel is tettem a kérdést Patriknak, hogy ő mennxi szendvicset visz holnap. És ahogy kimondtam ezt a mondatot , már szembesültem is vele, hogy akitől megkérdeztem, nem Patrik. Furcsán nézett rám, én meg elröhögtem magam. Azóta párszor már újra játszódott bennem az egész, és minden alkalommal nagyon nevetek. Szerintem ez is helyet kap majd a családi anekdoták között.

2020. márc. 4.

A szóbeli

Olyan érdekes megtapasztalni így, a harmadik gyerekünkkel is azokat, amiket már többször is átéltünk. Mindenkivel mindig más minden, pedig vannak azért állandó dolgok mindannyiunk életében.
Ma voltunk Rolival a szóbeli felvételin. Nem jelentett nekem túl nagy újdonságot, mert ugyanoda jelentkezett, ahová Erik is jár (még a szak is ugyanaz), így lehetett volna ez egy dolog a kötelezően végrehajtandó dolgok közül.
Mégis merőben más volt vele minden. Eleve úgy kezdődött, hogy vele kapcsolatban mindig úgy tűnik, hogy nem érdekli az egész (bármiről is legyen szó) Elképesztő kényelmesen tud mindenhová indulni, kicsit olyan, mintha el lenne varázsolva. Most is még öt perccel indulás előtt tök kényelmesen nézett valami videót.
Aztán az iskolában már látszott rajta a megilletődöttség egy kicsit. Teljesen új élmény volt nekem gyereket izgulni látni egy ilyen helyzetben. Meg is kérdeztem tőle, hogy szeretné e, hogy bemenjek vele. Legnagyobb meglepetésemre rögtön azt válaszolta, hogy igen, ahelyett, hogy azt mondta volna: jajj, anya, ne égess le!
Így aztán bementem vele, és legalább szemtől szemben találkoztam Erik matek és magyar tanáraival. Sosem találkoztam még velük, csak a hírüket ismerem.
Az is érdekes volt, hogy mennyire kereste a szavakat, mennyire másképp kommunikál már ő, mint mi. Nem volt egyébként semmi extra dolog, a családról kérdezték, saját magáról kérdezték, arról, melyik tantárgyakat szereti, melyiket nem, hogy képzeli el magát felnőttként.
Ennél a kérdésnél egy percre megdöbbentem, és majdnem rájuk szóltam, hogy mit akarnak tőle, olyan kicsi gyerek még, hogy is tudná magát elképzelni felnőtt emberként. Aztán szerencsére időben észbe kaptam, hogy ez a Roli itt mellettem már rég nem az a kicsi Roli, hiszen 15 éves már.
Amikor végeztünk, azért megkönnyebbült, és már mosolyogni is tudott, addig nagyon komoly arcot vágott.
Én meg itt azóta is dolgozom fel magamban az élményt, meg az érzéseket, mert tök jó, hogy végre magunk mögött hagyjuk az általános iskolát, tök jó, hogy mindannyian ilyen nagyok már, és én még nem vagyok 42 sem, de azért mégis olyan fura ez az egész.

2020. márc. 3.

Úgy volt, hogy.

Úgy volt még a múlt héten, hogy ezen a héten csak négy napot fogok dolgozni, mert Rolival kell menni a szóbeli felvételire.
Aztán már tegnap változott ez. Mert mégis kell mennem, ha nem is egész nap, de nem tudnak nélkülözni tekintettel a kialakult helyzetre. El is gondolkodtam rajta, hogy tulajdonképpen tök jó ez, hogy ennyire fontos a munkám, és ennyire kellek én ott folyamatosan, mert így tökéletes biztonságban érezhetem magam. Ebben az értelmezésben hátradőlhetek, és élvezhetem az összes eddigi befektetett munkám gyümölcsét, mert most pont ott tartok, ahová készültem itt mindig.
Ugyanakkor van egy kis nyomasztó teher is ebben, hogy ennyire nem tudnak nélkülözni, mert emiatt aztán minden váratlan helyzet miatt bűntudatom van, és inkább akkor is megyek dolgozni, ha nagyon nem úgy érzem, hogy kéne. Igaz, szerencsére még eddig olyan nagyon nagy vajon nem volt, és minden kisebbre meg találtunk megoldást.
Ha meg minden jól megy, akkor az év második felében már lesz olyan kollégám is, aki gond nélkül tud engem helyettesíteni.

2020. márc. 2.

Jó kezdet

Pont úgy, de inkább egy kicsit még rosszabbul kezdődött a hét, mint ahogy az előző befejeződött. Szakadó esőre keltünk, és pont úgy is tűnt még akkor, hogy ez az a fajta eső, ami többet el sem áll. De aztán valami csoda történt, mert hétkor már nem esett, aztán később többször is kisütött a nap.
A tavaszi kabátomat még nem vettem fel, de a téli kabátom kapucnijáról már leszedtem a szőrmét, ami egyébként tök jól melegített mindig. Kinéztem ugyan magamnak egy zöld tavaszi dzsekit, de szerintem nem fogom megrendelni, mert nem kéne 12ezerért dzsekit venni.
Egyébként mindenki jól van, mindenki intézi a saját dolgait.
Az meg gáz, hogy semmi témám, úgyhogy inkább abba is hagyom a locsogást.

2020. márc. 1.

Vasárnap

Olyan szép, tavaszi március elsejének tűnt még délelőtt tíz óra körül. Már az is megfordult a fejemben, hogy hagyom a főzést ma is a francba, és megmondom a családnak, üljünk kocsiba, és a Balatonig meg se álljunk. De aztán mégis nekiláttam a rántott húsnak, és még panírozas közben is álmodoztam arról, hogy majd ebéd után kirándulunk egyet valahol.
Már ebéd közben lelombozódtam, egyrészt, mert a fiúk focizást terveztek, másrészt Patrik bejelentette, hogy kettőkor esni fog.
És basszus, szinte percre pontosan igaza is lett, mert valóban beborult, esett, és a nap további részében már nyoma sem volt sem napsütésnek, sem tavaszi hangulatnak.
Egy kis időt eltöltöttem bánatomban az ágyban fekve telefonnyomkodással, aztán még azért összekaptam magam, és a fontos takarítandókat megcsináltam. 
Este még megnéztük az El Classico-t, igaz, én nem láttam végig, mert elmentem fürdeni a hetvenedik perc környékén. Le is maradtam a két Real Madrid gólról, amivel nyertek a madridiak. Eriket nem tette boldoggá az eredmény, ő Barcelona szurkoló. Mi, többiek nagyjából semlegesek vagyunk, ezeket a meccseket azért nézzük, mert öröm nézni, ahogy ezek a játékosok művelik ezt a foci dolgot.
És ennyi volt a hétvége...holnap kezdődik minden elölről. Vagy ott folytatódik, ahol pénteken abbamaradt. Nézőpont kérdése.