A szóbeli

Olyan érdekes megtapasztalni így, a harmadik gyerekünkkel is azokat, amiket már többször is átéltünk. Mindenkivel mindig más minden, pedig vannak azért állandó dolgok mindannyiunk életében.
Ma voltunk Rolival a szóbeli felvételin. Nem jelentett nekem túl nagy újdonságot, mert ugyanoda jelentkezett, ahová Erik is jár (még a szak is ugyanaz), így lehetett volna ez egy dolog a kötelezően végrehajtandó dolgok közül.
Mégis merőben más volt vele minden. Eleve úgy kezdődött, hogy vele kapcsolatban mindig úgy tűnik, hogy nem érdekli az egész (bármiről is legyen szó) Elképesztő kényelmesen tud mindenhová indulni, kicsit olyan, mintha el lenne varázsolva. Most is még öt perccel indulás előtt tök kényelmesen nézett valami videót.
Aztán az iskolában már látszott rajta a megilletődöttség egy kicsit. Teljesen új élmény volt nekem gyereket izgulni látni egy ilyen helyzetben. Meg is kérdeztem tőle, hogy szeretné e, hogy bemenjek vele. Legnagyobb meglepetésemre rögtön azt válaszolta, hogy igen, ahelyett, hogy azt mondta volna: jajj, anya, ne égess le!
Így aztán bementem vele, és legalább szemtől szemben találkoztam Erik matek és magyar tanáraival. Sosem találkoztam még velük, csak a hírüket ismerem.
Az is érdekes volt, hogy mennyire kereste a szavakat, mennyire másképp kommunikál már ő, mint mi. Nem volt egyébként semmi extra dolog, a családról kérdezték, saját magáról kérdezték, arról, melyik tantárgyakat szereti, melyiket nem, hogy képzeli el magát felnőttként.
Ennél a kérdésnél egy percre megdöbbentem, és majdnem rájuk szóltam, hogy mit akarnak tőle, olyan kicsi gyerek még, hogy is tudná magát elképzelni felnőtt emberként. Aztán szerencsére időben észbe kaptam, hogy ez a Roli itt mellettem már rég nem az a kicsi Roli, hiszen 15 éves már.
Amikor végeztünk, azért megkönnyebbült, és már mosolyogni is tudott, addig nagyon komoly arcot vágott.
Én meg itt azóta is dolgozom fel magamban az élményt, meg az érzéseket, mert tök jó, hogy végre magunk mögött hagyjuk az általános iskolát, tök jó, hogy mindannyian ilyen nagyok már, és én még nem vagyok 42 sem, de azért mégis olyan fura ez az egész.