Szép csendben

elmúlt ma az ünnep. Volt már ilyen, hogy mindenki csak magában, otthon ünnepelt, csak nem a mi életünkben. Most ez is eljött.
Én bevallom, nagyon szerettem volna sétálni egyet a Balaton parton, de végül inkább maradtunk itthon. Igazából jobb is ez így, mert azzal ma szembesítettem saját magamat is, hogy én bizony félek attól, hogy megbetegszem. Vagy hogy a családból valaki megbetegszik.
Mindketten olyan irodában dolgozunk, ahol együtt vagyunk azokkal az áruátvevőkkel, akik közvetlen kapcsolatba kerülnek a szállítókkal. Külföldiekkel is. Az egy komoly rejtély számomra, hogy hogy engedhetik még mindig be azokat a kamionokat, amik külföldről jönnek. Nekem ne magyarázza senki, hogy megkérik a határon a lázát, és ha nem lázas, akkor nem is lehet beteg, vagy épp hordozó. Ha tegnap fertőződött meg, ma még nem is lázas, de már fertőz. Az ilyen dolgokkal terjesztették így el.
De már talán mindegy is.
Mindenesetre ma ágyneműt mostam, meg főztem, meg mosogattam. Akárcsak egy bármelyik másik hétvégi napon.
Holnap meg munka. Mint bármelyik másik hétfőn. Az furcsa csak, hogy nem kellett kaját csomagolni senkinek.