2018. nov. 11.

Ez sem volt még

Ez az idei év úgy látszik egy olyan év, amikor olyan dolgok történnek velem, ami még sosem. Ugye volt az a fülizém, hallójárat gyulladás, vagy mi, amikor nekem még soha életemben sem volt baja a fülemnek (bezzeg azóta..), aztán most meg a jobb szemhéjamra nőtt valami izé. Fogalmam sincs mi az, egy-két hete vettem észre, hogy valami nőtt oda, mint valami kis szemölcs, vagy mi. Nyugtáztam is magamban, hogy majd alkalomadtán azért megmutatom valakinek, hogy kell e vele foglalkozni, vagy hagyjuk, ahol van, és még az is megfordult a fejemben, hogy lehet, hogy ilyen vándorvalami, és majd ahogy jött, úgy el is múlik.
Hát.. ma hazajött Balázs, rám nézett, és kissé rémülten megkérdezte, hogy "úristen, mi lett a szemeddel?" Én meg pislogtam csak, hogy mi baja lehet a szememmel, még reggel megvolt mindkettő, semmi szokatlant nem láttam rajta. Aztán már éreztem, hogy az a furcsa valami, amit éreztem többször is délelőtt, miközben főztem-sütöttem, mosógépet pakoltam ki-be, az lehet, hogy az a ránőtt valami? És akkor megnéztem.. hát tényleg úristen, mi lett a szememmel? Merthogy ez nem vándorvalami, hanem növekedővalami, és most nekiállt nőni. Közben a szemhéjam úgy kb. a duplája lett, mint eredetileg. Nem viszket, de ha  hozzáérek, akkor ilyen érdekes fájdalomérzet van.. egyébként meg a jobb szemhéjamnak azon a részén, ahol ez a kisbigyó (aki nagybigyó szeretne lenni a jelek szerint), olyan égő érzés.
Azért igyekeztem nem foglalkozni vele, meg nem a kardomba dőlni, csináltam a dolgomat délután is. A konyha ki van takarítva, a ruhák kimosva, megszárítva, összehajtogatva. Fel van mosva, szaniterek kisikálva, lefertőtlenítve.
Közben Erik (akivel versengünk a ki a nagyobb lúzer címért) épp csak felépülőben van a térdsérüléséből, erre most meg fáj a füle. Az apja ugyan közölte vele, hogy mész iskolába, de az a mentsége, hogy akkor még nem tudta, hogy estére harmincnyolc fölé megy a láza. Így meg nem megy, hanem reggel a fülészetet veszi célba. Arra én nem is gondoltam, csak az osztályfőnöke írta, amikor szóltam neki, hogy ne várja holnap mégsem, hogy a tavaszi kiütéses hosszadalmas nyavalya is így kezdődött, egy fülfájással, úgyhogy reméljük, ez nem az lesz.
Azért abban reménykedem, hogy a kisbigyó, aki nagybigyó szeretne lenni ott a szemhéjamon, nem kap majd vérszemet attól, ha lefekszem aludni, és nem indul komoly növekedésnek, mert az elég gáz lesz, ha reggelre nem látok majd ki a saját szememen.

2 megjegyzés:

  1. Hát, jobbulást mindkettőtöknek!

    VálaszTörlés
  2. Gyors jobbulást nektek, nem lehet, hogy árpa van a szemeden? Ha van otthon szemkenőcs ( tobrex v. tobradex) akkor kend be vele!!!

    VálaszTörlés