2014. nov. 19.

No problem

Nem megyek bele mélyen abba a témába, ami napok óta megy a hírekben, és biztosan sokaknak eszébe is jutottam róla, akik tudják, hol dolgozom. Nem téma ez nálunk, tesszük a dolgunkat. Majd amikor foglalkoznunk kell vele, akkor megtesszük.


Pont így teszek én. Nem aggódom, csak figyelek. :)
Magánvéleményem természetesen van a dologról, de ezt most nem fogom megosztani veletek. Talán majd egyszer lesz olyan helyzet, amikor késztetést érzek erre, de ez most még nem az a helyzet.

3 megjegyzés:

  1. Én csak sejtem, már nem is emlékszem miből. És csak remélni tudom, hogy nem az lesz a vége, amiről cikkeznek, mert mi pl. oda járunk. Meg egyébként is szurkolok.

    VálaszTörlés
  2. Reméljük a legjobbakat. Én- kis naiv széplelkű- még abban is reménykedem, hogy végül mégis enyhítenek a terheken, mert belátják, hogy ez ellehetetlenít sok mindent.

    VálaszTörlés
  3. Bevallom én félek. Azért is, mert ha mindkettőnk munkahelye ugrana, az kemény helyzet lenne. De a legfélelmetesebb az, hogy megtehetik. Ezt is. Te pedig semmit sem tehetsz.:((

    VálaszTörlés