2012. okt. 2.

Kapcsolatok

Az emberi kapcsolatok terén az a legnehezebb, hogy mindig mindenkit úgy fogadjunk el, ahogy van. Nehéz ez a felületes ismeretségeknél is, már csak azért is, mert van az a bizonyos "első látásra" "ítélet", vagy inkább érzés, amitől nem biztos, hogy meg tudunk szabadulni egykönnyen. De még mindig könnyebb ez azokkal az emberekkel kapcsolatban, akikkel mondjuk csak naponta kétszer összefutunk valahol, mint azokkal, akikkel  szorosabb kapcsolatot ápolunk.
Az összes tapasztalatom azt mondja, hogy a barátság az, ami a leginkább megbocsátó és elfogadó érzelmi állapot két ember között. Nincs benne elvárás, nincs érdekügy, nincs nevelési szándék, szimplán csak a szeretet van egymás iránt. Néha nyilván előfordul egy-egy fuvallatnyi másabb érzés, amikor hirtelen megtorpan az ember, mert nem érti a pillanatnyi helyzetet, de még ezen is sokkal könnyebb átlendülni, mint bármely más kapcsolat esetén.
A szerelem egy egészen sajátságos állapot, és szerelmespár egyik tagjának lenni is az. Mert amikor az ember szerelmes, akkor túlzásokba képes esni. Túlszeret, túlfélt, túlaggódik. Mert szerelmesként a másikból minden kell, az utolsó porcikájáig, lehetőleg úgy, hogy még neki magának se nagyon jusson önmagából. Ha szerencsés a szerelmespár, akkor mindketten egyforma érzelmi szinten vannak, és egyformán űzik ezt. Ha nem, abból baj lehet.
Amikor a szerelmes őrület kicsit már megszelidül, és eljut az ember oda, hogy társa lesz annak a valakinek, akit nemrég még szőröstől-bőröstől a magáénak akart, akkor már ott lebeg a baráti kapcsolat tisztasága és ártatlansága is a végtelen szeretet mellett. Ez az egyik legjobb dolog a világon. Mert már nem akarja az ember mindenáron csak magáénak, és mégis a másik minden gondolata is az övé.
A legeslegnehezebb minden emberi kapcsolat között a szülőség. A legtisztább és legelemibb szeretettel szereti az ember a gyerekét, az első pillanattól fogva. Mégis, mindig akad valami, ami mint afféle elvárás van jelen. Mert a legjobbat akarja az ember a gyerekének. Lehetőleg mindenből. De mindenképp jobbat, mint ami neki magának jutott. Kicsit olyan, mint a szerelem. Ugyanazok a túlzások, mint akkor. Csak másképp. Ha az ember képes a gyereke barátja lenni, onnan már nyert ügye van. Feltéve, hogy úgy egyébként tudja is, milyen barátnak lenni. És feltéve, hogy képes megállni a határon ebben a barátságban. Mert itt elvárások, érdekek nélküli barátságról van szó, de kell, hogy legyen benne nevelési szándék.
Néha úgy érzem, vagyok ilyen barátja a gyerekeimnek. Máskor meg úgy, hogy sosem leszek rá képes. Majd meglátjuk.


7 megjegyzés:

  1. Nem. Nem lehet mindig mindenkit úgy elfogadni ahogy van. A barátoknál igen, a szerelemben igen, a gyerekeinknél igen,de egyébként szerintem nem. Vannak emberek, akiket egyszerűen a nem lehet elfogadni. És ez lehet akár rokon is.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon elgondolkodtatót és szépet írtál!:-)
    Egyetértek MJ-vel, nem lehet mindenkit elfogani ahogy van. Vannak akiket nem lehet..

    VálaszTörlés
  3. Szerintem azt is el lehet fogadni, aki nem szimpi valamiért. Őt olyannak, és kész. :)

    VálaszTörlés
  4. Szerintem a szimpatikusság és az elfogadás más!:-)

    VálaszTörlés
  5. Ebben nem értünk egyet, de elfogadom a Te álláspontodat is. :)

    VálaszTörlés
  6. Még ha nem is szimpatikus amit írok! Elfogadod!:-)))) Látod, Te ilyen vagy. Én nem, aki nem szimpatikus, el sem jutok vele az elfogadás szintjéig!:-))))Nekem az elfogadás mélyebb dolog.

    VálaszTörlés
  7. Anikó, ez nem igaz, hogy nem szimpatikus a véleményed. Semmi ilyesmi nincs bennem. :) Te úgy gondolod, én meg másképp. Attól kerek a világ, hogy nem vagyunk egyformák. :)

    VálaszTörlés