Réges régen, amikor még nem voltam a társadalom hasznos, adófizető polgára, akkor ilyenekkel kapcsolódtam ki.
Egészen mást kerestem a képek között, de ha már ráakadtam, gondoltam, miért is ne mutatnám meg. Van közöttük egy - kettő, ami nagyon jól sikerült, és van, ami azért annyira nem. De mind saját készítés. És régen hogy szerettem tortát sütni. Agyalni rajta, hogy milyen legyen, amikor már megszületett a terv a fejemben, akkor a kivitelezésen gondolkodni. :) És aztán pepecselni vele akármeddig. A Manchesteres pl. Patriknak készült, és közel három órán keresztül csináltam a tetejét. A Ferraris Balázsé volt, a fekete színt elérni nagy kihívás volt. :) Na és Baloo sem volt egyszerű. A rózsák pedig pillecukorból vannak, az első anyám ötvenedik születésnapjára készült, pontosan 50 darab rózsa van benne. :)
Na szóval.. hát ilyen is volt. :) Csak úgy mutattam.
Nagyon szépek! De a HelloKitty kinek készült (három, sőt négy férfiú mellett)? :)
VálaszTörlésPedig jó, ha a szürke hétköznapokban néha az ilyen szép,kreatív kedvtelések is helyet kapnak. ügyes vagy :-)
VálaszTörlésNe csak úgy mutasd!
VálaszTörlésLégy büszke- szépek, és biztosan finomak is voltak.
További sokat!
Gyönyörűek! Egy hátránya van az ilyen tortának, az ember sajnálja megenni őket :-)
VálaszTörlésNagyon szépek Dius,mind az!!!
VálaszTörlésÉn is szeretek tortát sütni:)
Megosztod hogyan sikerült a fekete színt kivitelezni???
Pont valamelyik nap emlegettük, hogy a bolt mellett már nincs időd/kedved sütni....sajnos. :-( Ráadásul én olyan szerencsés vagyok, hogy tudom, hogy nemcsak szépek, hanem finomak is a tortáid. :-)
VálaszTörlésDius! Ezek a torták nagyon nagyon szépek, és el is hiszem, hogy finomak is voltak!
VálaszTörlésTényleg ne szerénykedj!
Egyébként teljesen félrevezettél, mert amit eddig olvastam tőled konyha-téren, hát, nem az jött le belőle, hogy ennyi időt szeretsz ott eltölteni, erre most meg leesett az állam! :-)))
Gyönyörűek! Egy cukrászdában is megállnák a helyüket. Nem gondoltál még rá, hogy ezzel foglalkozz hivatásszerűen?
VálaszTörlésKöszönöm szépen mindenkinek a dícséretet.
VálaszTörlésÁgi, a HelloKitty Roli óvó nénije rendelésére készült, a legidősebb lánya szülinapjára. :)
Superwoman, egyre kevesebb idő jut ilyesmire, de bármikor lehet ez másképp..
Júlia, köszi.
Lady Rainbow, azért elfogyott mind. :)
Kata, a fekete színt széntablettával értem el. A marcipánt pedig nem ettük meg. Ennyi áldozatot követelt. De tudtommal kapható már fekete por alakú ételfesték is, ami ehető.
Eszter, hát ez van. Majd a nyugdíjas éveimben újra előveszem a tudományomat. :D :D
Dominika, a konyhai élmények csak és kizárólag a főzésre vonatkoznak. Mert azt tényleg nem szeretem. De a sütés, főleg a tortasütés más kategória volt mindig.
Judit, de, régebben eljátszottam a gondolattal. De gondolat maradt... :)
Szerintem is lehetne akár ez is a Te utad, nagyon szuperek a torták:)
VálaszTörlés