2009. máj. 11.

Hétvége

Megint eltelt egy hétvége. És megint csak úgy eltelt. Nem volt program, nem volt semmi, csak a szokásos.. ami nem baj, még mindig nem baj, bár azért néha-néha rámtör újabban a mehetnék. Nem tudom, hova, vagy minek, csak mennék..
A szombatot mosással, főzéssel, sütéssel, és hasonló jó dolgokkal töltöttem, gyerekek az udvaron bicikliztek, motoroztak, kiabáltak, futkároztak. Élvezték a jó időt, gyűjtötték magukra a sebesüléseket (egy doboz ragtapasz fogyott két nap alatt).
És a vasárnap sem volt különb a szombatnál. Mert ezen a napon is kellett enni, tehát kellett főzni. Miután a szombat éjjelt a párom már igen fuldoklós köhögéssel töltötte, így az ágyneműt is lehúztam, meg a szőnyegeket is kimostam. Felforgattam az ágyakat, és porszívóztam, meg szellőztettem a nem mosható párnákat, takarókat a tűző napon. Ezzel tudok neki segíteni, mással sajnos nem. De azt hiszem, tényleg segített, mert alszik most még, és nem hallottam még köhögni.
És vasárnap is kellett sütni.
Meg Forma 1 is volt, ez alkalomból nálunk nem nő a fű sem kéthetente, sőt, olyankor a legyek is megszűnnek zümmögni. Mostanság, legalábbis az idén még nem volt egyetlen igazán jó futam sem, de ez csak azért van így, mert a Ferrarinak nem úgy meg, ahogy azt mi szeretnénk..
És aztán este, mikor már lecsengett az egész napi minden, és leellenőriztem a leckéket is, meg a tolltartót is, és még a vasalnivaló ovis ágyneműt is előkészítettem, akkor végre leülhettem.. És jólesett.
Pedig ez is csak olyan semmi hétvége volt. :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése