Hogy miért?

 Évről évre megkérdezik tőlünk, hogy "már megint Balatonra mentek nyaralni?" Amikor azt válaszolom, hogy igen, és már alig várjuk, akkor van, aki csodálkozik, hogy hogyhogy nem unjuk? 

Nem olyan régen mondtam el valakinek, hogy nem, nem unjuk, és azért oda, mert ott nekünk jó. A nyári szabadság nekünk a teljes pihenés ideje, és mi úgy tudunk teljesen jól kikapcsolódni, hogy olyan helyen vagyunk, amit szeretünk, amihez csupa jó emlék köt. Szeretjük, hogy úgy vagyunk gondtalanok, hogy közben nem kell gondolkodni sem semmin. Nekünk ez így a legjobb. 

Én megértem azokat is, akik minden évben másik országot fedeznek fel, és eszembe jutna megkérdezni tőle, hogyhogy így csinálják. Van, akinek a szabadság arról szól, hogy adott idő alatt minél több helyen járjon, ezzel sincs baj, mindenki maga el tudja dönteni, neki mi okoz örömet, mi az, amitől feltöltődik. 

Amit nem értek sosem, hogy mire jó egymás torkának ugrani különböző vélemények miatt. Tök mindegy nekem, hogy olcsóbb e Spanyolországban bármi, ha én Balatonbogláron érzem magam jól. 

Tegnap darázsirtás, ma Balaton

 Volt az a múlt heti darázscsípés ügy, ami után sok napig szenvedtem a bedagadt ujjammal. Ugye akkor elmeséltem, hogy megtaláltuk hol csináltak maguknak járatot, és azt meg is szüntettük. Pár napig csend volt és nyugalom...látszólag. Aztán én mondogattam, hogy de ezek csak keringenek itt, de Balázs mindig legyintett, hogy csak keresik a régi bejáratot, de majd továbbállnak, amikor rájönnek, hogy oda már nem jutnak be. Hittem is, meg nem is, de akartam hinni. Aztán a héten már láttam, hogy ezek másik bejáratot csináltak. Amikor ezt a felfedezésemet megosztottam Balázzsal, már idegesitettem vele (az egyetlen mentsége, hogy akkor ébredt, és én kivonszoltam a teraszra, ahonnan kihajolva, kicsit kitekert felsőtesttel kellett néznie egy akkora lyukat a tető alatt, mint egy kétforintos), és közölte, hogy én bizony nem darazsakat látok, hanem rémeket. Ez volt csütörtök este. Én a magam részéről azért megsértődtem kicsit, mert oké, a csípős élmény után már félek tőlük, de azért hülye nem vagyok. Pénteken amikor hazajöttünk a munkából, Roli felment a padlásra, lemérni az ott tárolt bőröndöt. Ahogy nyitotta le a padlásfeljárót, mondtam neki, azért a darazsakkal vigyázzon. Poénnak szántam, de arcomra fagyott a mosoly, amikor a létrán találtunk egy döglött darazsat. Lemérte, amit kellett, és ahogy lejött, mondta, hogy jaaaa, amúgy egy marha nagy darazsfészek van odafent. Hogy micsoda?, nagyjából egyszerre hördültünk fel Balázzsal, aki már indult is, hogy megnézze. 

Egy órakor jöttünk haza, fel háromkor már megvolt a darázsirtó, és meg is beszéltük telefonon, hogy mikor jön, mit fog csinálni, stb stb. Nagyon korrekt volt, és tök jó, hogy ilyen gyorsan tudott jönni. Kompresszoros befújással csinálta, addig nekünk ki kellett jönni a lakásból (nem azért, mert büdös lett volna, hanem az esetlegesen elszabaduló darazsak miatt). Tíz perc múlva ők visszamentek, lehozták a "fészket" Akkora volt, mint egy focilabda, és több tízezer darázs lakott benne. Egészen félelmetes belegondolni is, hogy ezek simán képesek lettek volna akár arra is, hogy megöljenek bennünket a csipéseikkel. Kecskedarazsak voltak, amik többször is tudnak csípni (ezt tapasztaltam), és azt mondta ez a szakember, azért ilyen durva és fájdalmas a csípésük, mert dögökkel táplálkoznak, gyakorlati válogatás nélkül bármivel, és ezeknek a dögöknek bármi bajuk van, adják is tovább. Remekül hangzik.

Ezentúl szorosabb kontroll alatt kell tartani a padlást, ellenőrizni, nehogy megint kinézzék maguknak lakásépítési célból. Nagy megkönnyebbülés volt tegnap este, hogy már túl is vagyunk rajta. 

Ma pedig, kihevernia tegnap eseményeit a Balatonra mentünk. Amúgy nem azért, eredetileg is ez volt a terv szombatra. Ma Patrik is jött velünk.A legjobb ötlet volt ez Balázstól már múlt héten (a keddi plusz nap csak bónusz volt), mert olyan meleg volt ma, amit ott volt a legjobb eltölteni. Jól éreztük magunkat, bár elfáradtunk kicsit a nagy semmittevésben. Arra nem is tudom, hogy volt e már példa, hogy júniusban már többször is strandoltunk. Még én is meglepően sok időt töltöttem a vízben. 

Könyves péntek

 

Ez is egy olyan könyv, ami már egy ideje a polcomon van, ajándékba kaptam még valamikor, de mindig volt fontosabb könyvtári könyv. Múlt héten úgy jártam, hogy kiolvastam át összes könyvtári könyvet, de nem volt időm elmenni újakért, így levettem a polcról. 

Az első pár oldal nem tetszett, és majdnem abba is hagytam az olvasást, de aztán egyáltalán nem bántam megy hogy nem így tettem. Már értem, hogy miért találkoztam lépten-nyomon egy időben ezzel a könyvvel. Menet közben én is komoly rajongója lettem. 

Az írónő fantasztikusan bánik a szavakkal, úgy ír, hogy olvasás közben filmszerű élményem volt. Nem fogom megnézni a filmet, mert nem szeretnék csalódni, ha nem olyan szép minden, mint ahogy én elképzeltem magamnak. 

Az egészen különleges élmény, hogy végigkísérhetjük egy kislány felnőtté válását valami egészen elképesztő körülmények között. Egyszerre szívszorító és felemelő, hogy az események hatására a különlegesen képességei mennyit fejlődnek, a társas kapcsolatai pedig ugyanoda kerülnek vissza, ahonnan indul. Mégsem éreztem egy percig sem igazi szomorúságot, bármi történt is a könyvben, mert közben mindig ott motoszkált bennem a csodálattal teli mindenféle egyéb érzés, amitől mégis sokkal inkább felemelő volt, mint bármi más. 

Még pár oldal hátravan, úgyhogy még nem tudom, végül lesz e happy end, vagy valami egészen más befejezésre kell számítani. 

Olvassátok el, nagyon szép, és nagyon olyan, ami sokat ad. 

Csütörtök

 Hú, micsoda unalmas nap volt ez a mai. Az időjárás is olyan semmilyen volt, mint ahogy minden más is. Emiatt aztán nagyon nem is volt kedvem semmihez, nemigen volt olyan, ami kicsit is lendületbe hozott volna. 

Nincsenek konfliktusaim a munkahelyen, de vannak olyan kollégáim, akikkel úgy vagyok, hogy hát tulajdonképpen velük én nem is akartam volna megismerkedni. Igyekezett őket távol tartani magamtól, és csak akkor kommunikálni velük, amikor muszáj, de valamiért nekik ez nem tűnik fel. Ez rosszabb napjaimon borzasztóan idegesít. Igazi nálam ez csak annyiban nyilvánul meg, hogy a szokásosnál is jobban temetkezem bele a munkába. 

Azt nem is meséltem még szerintem, hogy múlt héten vettem egy hullahopp karikát. Annyi jó videót láttam már arról, ahogy mások hullahoppoznak, gondoltam, ez jó lesz nekem is. Nem hiszem, hogy a nagy hormon háború közepette sok esélyem van fogyni, de ha legalább kicsit formál rajtam, már megérte.. Legmagasabb meglepetésemre tudok még hullahoppozni. Ott még nem tartok, hogy komoly edzéseket nyomnék le vele de azért előkerül pár percekre. Kicszd még fáj a derekam utána, de majd belejövök. 

Dinnye

Ha nyár, akkor fagyi, főtt kukorica és dinnye...kinek mi, vagy akár mindegyik (vagy épp egyik sem). Én dinnyét nem nagyon eszem, mert fura módon fáj tőle a gyomrom, de rajtam kívül mindenki szereti itthon, így lehetőség szerint mindig van itthon. 

Egyesek szerint borzasztóan elkényeztetem a fiúkat azzal, hogy nálunk a dinnye felkockázva van a hűtőben. Annak, hogy ez így alakult, vannak praktikus okai is, és vannak olyan okai, amit gyerekkori "traumák" hoztak magukkal. 

Gyerekkoromban akkor lehetett nálunk dinnyét enni, ha valaki vágott belőle nekünk. Pedig rendszeresen nekünk kellett érte elmenni előbb Dezső bácsiékhoz a zöldségesbe efy utcával följebb, később, amikor ők már bezártak, a kisboltok valamelyikébe (akkoriban három is volt a környéken). Az külön trauma volt mindig ilyenkor, hogy meg kellett kóstolni ott helyben, és rögtön eldönteni, hogy jó lesz e. Gyerekként ez borzasztó volt. Ráadásul egyszer mire hazacipeltük az unokahúgommal felváltva, a kapu előtt ejtettük le. Na de az evés az ügy volt, hogy a mama vágott egy-egy szeletet, és azt lehetett enni. Egy nap egyszer, szigorúan uzsonna időben. Minden egyéb esetben hét lakat alatt volt a hűtőben egy folpack-kal letakarva. 

Amúgy is mindennel így volt, hogy akkor ehettünk, ha kaptunk, de az a dinnye esetében teljesen kizárt volt, hogy késsel vágjunk magunknak, mert azt mi nem tudjuk megoldani. 

Azt már egészen korán el is döntöttem emiatt, hogy ha nekem gyerekem lesz, akkor ehet, amikor ő szeretné, nem akkor, amikor én úgy döntök, hogy kaphatnak. (És ehhez tartottam is magam) 

Az pedig, hogy felkockázva, dobozokban kerül a hűtőbe.. hát, egyrészt azért, mert így sokkal gusztusosabb. Másrészt csak egyszer kell vele dinnyénként egy kis időt eltölteni, utána a héját kidobni, a konyhaszekrényt letakarítani, és kész. 

Régen egy műanyag fedeles tálban volt, mostanra a műanyag tároló edényeket már lecseréltem üvegre. A mai dinnye a három legnagyobb ilyen edénybe fért bele. Természetesen felkockázva. 

Ahogy elraktam az edényeket, már meg is jelent Erik, és megkérdezte felcsillanó szemmel, hogy felvágtad a dinnyét? 

Szóval.. lehet, hogy elkényeztetem őket, de mivel szeretem őket, így nekem ez természetes, hogy így csinálom. Ha majd a menyeim haragszanak rám ezért, felkockázva viszek nekik, ne kelljen vele bajlódni. 

Lógós nap

 Ma olyan nap volt, amikor a munka nem nagyon foglalkoztatott egyikünket sem. Ami a hétvégén nem jött össze a ballagás és a vasárnapi munka miatt, az ma igen. Reggel összepakoltam pár törölközőt, fürdőgatyát és fürdőruhát, naptejet, és papucsot, és meg sem álltunk Balatonboglárig. Az idén még nem sokat voltunk itt, hiányzott is már, leginkább az a gondtalanság és nyugalom, ani mindig együtt jár a Balatonnal. Ma sem volt egy másképp, tökéletes nap volt. 

Strandoltunk, ebédeltünk, sétáltunk, majd megint strandoltunk, megint sétáltunk, goffrit ettünk, és aztán elindultunk haza. 

Azt persze tudtuk volna értékelni, ha nem kell hazajönni, de még mindig nem sikerült eltalálni azt az öt számot a lottószelvényeken, ami egy pillanat alatt megoldaná az ilyen problémáinkat.  De tudunk örülni mindennek, így ennek a napnak is, nagyon. 

Az éjjel (soha) nem ér(he)t véget

 Hát arra azért nem számítottam tegnap este, amikor még meccsnézés közben blog posztot is írtam, hogy lesz még aznap este pokol és mennyország is.  Pokol, amikor láttuk Varga Barnát lezuhanni a fűre magatehetetlenül, szemmel láthatóan görcsbe rándulva. Láttuk a rémületet az arcokon, a furcsa tehetetlenséget a segítő személyzet viselkedésében, és csak zakatolr a fejemben, hogy ugye nem ismétlődött meg az, ami Eriksennel történt három évvel ezelőtt. Örök nyomot hagyott bennem annak a Vasas meccsnek az emléke, amikor Lovrencsics Gergő került rongybabaként a földre, és percek teltek el úgy, hogy azt hittük, a legrosszabb történt. Barniról azóta tudjuk már, hogy több helyen eltört az arccsontja, már meg is műtötték, és agyrázkódása is van. Hála istennek, hogy nem történt ennél nagyobb baj. 

A sokkoló pillanatok utáni adrenalin löket dolgozott mindenkiben, de nagyon sokáig úgy tűnt, hogy semmi sem sikerül. És végül, az utolsó pillanatban megtörtént a csoda, és a labda a hálóban volt. A közvetítés alatt így kiabáltunk Erikkel, hogy nem is hallottuk Hajdú B. azóta már híressé vált kiabálását, hogy Keviiin, reszkessetek, de ne csak a betörők..!

Nem tagadom, végigsírtam a gól utáni perceket. 

Ekkora adrenalin bomba után nagyon nehezen aludtam el, még kettőkor is megnéztem az órát. Ebben ellenére jó volt ma reggel arra ébredni, hogy ugyan nem a saját kezünkben van a sorsunk, de még van egy kis esély arra, hogy tovább megyünk. Nálam már az is nagy dolog, hogy így vagyunk az Eb-n, minden más csak bónusz, de nagyon drukkolok. 

A mai nap még ilyen felemás volt, mert szárnyalt a lelkem a tegnap este miatt, közben meg lelomhozó volt, hogy minden hétköznap ugyanolyan 

Vasárnap

 Balázs ma dolgozott, ahogy júniusban eddig minden hétvégéből egy-egy napot. Ez nem panasz, mert van ilyen, volt már időnk hozzászokni. Csak ugye ilyenkor más a forgatókönyv, mint amikor mindannyian itthon vagyunk. 

Mire Balázs megérkezett kettőkor, már készen volt az ebéd, de még főtt a kukorica. Vettem ma dinnyét is, úgyhogy igazi nyár illatok voltak ettől a kettőtöl a konyhában. 

A szokásos vasárnapi teendők elvégzése után most még nézzük a Skócia - Magyarország meccset, ahol nekünk mindenképpen győzni kellene, de egyelőre nem úgy néz ki, hogy sikerül. Meg van idő, és én részemről a lefújás pillanatáig bízni fogok a győzelemben. 

Szombat

 Ma délelőtt ballagáson voltunk. A húgom lánya ballagott az általános iskolából. Azt nem mondhatom, hogy szép és megható volt, mert igazából semmit nem láttunk az egészből, és a Himnuszon kívül nem is hallottunk semmit. Nem is értem, ennyi év alatt hogy nem sikerült még normálisan felkészülni ebben az iskolában a ballagás lebonyolítására, de azt hiszem, ez már így marad itt. 

A ballagás után ebédelni voltunk az egyik helyi étteremben. 

Délután pedig itthon voltunk. Megnéztük a mai EB meccseket, és pihentünk. Én mondjuk egész nap olyan voltam, mint aki be van lassulva, ez a 15 fokos hőmérséklet különbség, ami az elmúlt napok után mára megérkezett, kicsit megviselt. 

Könyves péntek

 

Az első világháború vége felé játszódik a történet, Amerikában. Két fiatal lány a főszereplő, de inkább a fiatalabb szemszögéből kísérjük nyomon a történetet. Nem spoilerezem el, hátha valaki olvasni szeretné. 

A könyv alapgondolata, az önzetlen és feltételek nélküli szeretet és segítségnyújtás volt ami egyébként át is jött. Furcsa könyv volt, mert voltak benne olyan részek, amik nagyon részletgazdag leírásokat tartalmaztak, mégis azt gondolom, hogy végül nem úgy sikerült ez, ahogy az írónő szerette volna. Vagy legalábbis nekem nem volt et teljesen kompakt, maradtak bennem kérdések. Pedig egyébként az írónő tök jó stílusban ír, jól olvasható, visz magával a könyv.. 

Nagyon kevés pozitív érzelem vagy történés van benne, a könyv nagy része fájdalmat, félelmet mutat be, emiatt azért megterhelő olvasmány. 

Ez ilyen nap volt

Sejthettem volna, hogy egy pocsék éjszaka után nem nagyon lehet jó napot várni. Éjszaka nagyjából két óránként fent voltam húsz percet. Azt a hisz percet azzal töltöttem, hogy kimentem a fagyasztóból kivenni a jégzselét, majd egy negyed órán keresztül jegeltem a fájó -viszkető ujjamat, aztán visszatettem a fagyasztóba. Nem ez volt életem legjobb éjszakája, de végül is volt már ennél rosszabb is. 

Aztán gyalogoltam felfelé négy emeletet, amikor dolgozni mentem, mert elromlott a lift. Ez sem dobott fel kora reggel. 

A munkanap felejthető volt, főleg, mert egyre többször jut eszembe, hogy jó sok olyan kollégám van, akivel amúgy nem is akartam volna megismerkedni sem, nemhogy vele egy légtérben tölteni a nap nagy részét. 

Azért jutott jó is, mert ma fodrásznál is voltam. 

És ő is

 A "régi öregek", köztük az én nagyanyám is például annak idején nagyon büszkék voltak arra, hogy mindhárom gyerekét "kitaníttatta", ahogy ő mondta. Most valami hasonlónál tartunk, bár még nem teljesen.. Az viszont már elmondható, hogy mindhárom fiunk leérettségizett. Roland ma volt az eredményhitdetésen, úgyhogy mától hivatalosan is a kezében van az eredmény. 

A bizottság külön dicséretben részesítette a történelem szóbeli eredményért, ami maximum pontos lett. Ez őt is meglepte, mert nem is érezte, hogy ennyire jól sikerült. 

Azt pedig ma, miután már a kezében volt a papír (nem érettségi bizonyítványt kapott még, mert hivatalosan csak előrehozott érettségit tett, jövőre lesz meg a szakmai érettségikkel együtt a bizonyítvány) vallotta be, hogy hát végülis nem is tanult ám semmit egyikre sem. 😁 Hát így izgulnak nálunk a fiúk egy-egy ilyen vizsga előtt. És ilyen az, ami mindenféle plusz tanulás nélkül sikerül..

Csak így ennyi

 Tegnap este a teraszon megcsípett egy darázs. Jó agresszív volt, mindenáron meg akart többször is támadni, de csak két helyen tudott elbànni velem (a két mutató ujjamat csípte meg), mielőtt sikerült bemenekülni a lakásba. 

Balázs akkor már aludt, de reggel azzal kezdtem, hogy elpanaszoltam neki a történteket, és mondtam, hogy délután venni kell darázscsapdát, mert hát nekem aztán nagyon fáj az ujjam, meg jól fel is dagadt, meg hát egyáltalán...

Délután hazajöttünk, ebédeltünk, és hát naná, hogy máris felfedeztem a darazsakat. Balázs pedig nagyjából fél óra alatt meg is oldotta a problémát, megtalálta a lyukat, ahová készültek befészkelni. Hozta a létrát, a szilikont, és volt lyuk, nincs lyuk, máris nincs itt semmi keresnivalójuk. 

Ahogy néztem, eszembe is jutott, hogy amúgy ez így pont ennyi...nincs szükség nagy szavakra, az ilyen gesztusokból pontosan tudja az ember, hogy szereti a másik. 

Itt pedig egy, a szóbeli érettségiről hazaérkezett legfiatalabb. Aki a kép készültekor meg is kérdezte "megyek a blogra?" 

Nem tudjuk milyen lett, de mindegy is. Túl van rajta. 

Hétfő

 Végre ma már reggel azt lehetett érezni a levegőben is, hogy ez már nyár lesz a javából. Meg is kaptam ma lépten -nyomon, hogy remélik, most már végre megfelelő nekem is a hőmérséklet, mert amúgy normális ember ezt nem tudja elviselni. Csak mosolygok ilyenkor, hagyom őket, hadd cukkoljanak. Én akkor is sokkal jobban szeretem, és sokkal könnyebben elviselem ezt, mint a hűvöset. 

A munka a mostanában megszokott őrületes tempóban ment ma is. Az őrületes tempó elsősorban arra vonatkozik, amennyi mindenre oda kell figyelni, és amennyi mindent meg kell oldani pillanatok alatt. Leszivja az agyamat teljesen a folyamatos koncentrálás, de kitartok. Más opció egyébként sem nagyon van. 

Munka után még voltam az oviban alapítványi megbeszélésen, az is tartott két órán keresztül egy levegőtlen tetőtéri helyiségben. Nem volt kellemes élmény, de most már megvan az új kuratórium, így az utolsó (vagy közel az utolsóhoz) megbeszélések egyike volt ez. Régebben fájt egy kicsit a szívem, ha arra gondoltam, hogy most már nem csinálom én ezt, mert sok évvel ezelőtt szinte a sírból hoztuk vissza az alapítványt, de most már ideje átadni a stafétabotot olyanoknak, akiknek erősebb a kötődésük oda, és könnyebben tudnak kommunikálni is egymással is, illetve az ovival is.

Békét lelni önmagadban

 Valamikor valahol olvastam egy idézetet, aminek ez volt a vége "Békét lelni önmagadban a legdrágább földi kincs" Sajnos nem sikerült megtalálnom, hogy is van pontosan, úgyhogy csak ennyit tudok most belőle, de igazából pont ez a lényeg úgyis. 

Nem tartok még teljesen itt, mert mindig akad valami, ami miatt még visszafele is lépek ezen az úton, de minden visszalépés után világosabb a cél, úgyhogy nem siettetek semmit. 

Ott kezdődött az egész, amikor el kellett kezdenem erősen megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy a középkorú nők közé tartozom, annak minden nyűgével, bajával. Olyanokkal, amikről még annyit sem beszélünk, mint a fiatalkori dolgokról. Nem is csak azért, mert vannak dolgok, amiket az ember nem oszt meg csak nagyon bizalmasan, hanem mert nem is mindent lehet egyértelműen megfogalmazni. Először kétségbe estem. Aztán még magam előtt is tagadtam. Aztán, amikor már nem lehetett tagadni, akkor nagyon sokáig dühös voltam. Magamra, a világra, meg mindenkire, aki megítélésem szerint bármiben is jobb volt nálam. 

Utálom, hogy mindenféle irányítást elveszítettem a testem fölött, hogy úgy felröppen rám pillanatok alatt két -három kiló, mint a huzat. Utálom, hogy emiatt nagyjából így érzem magame, mint egy darab ... Főleg mert az összes kiló, ami pluszban rajtam van, az a hasamon és a combomon koncentrálódik. 

Egész életemben gyakorlatilag ösztönlényként működtem. Amit megjívántam, megettem. Most meg gondolkodom, hogy jajj, nem eszek ilyet, mert anyám, mennyi kalória..és tök mindegy, hogy eszem, vagy nem, a kilók jönnek. Vagyis mostanra talán megállt ez a folyamat, és már csak stagnál..

Egy darabig járkáltam orvoshoz ezzel, és semmi érdemi megoldás nincs. Majd az idő és a tapasztalat hoz változást. 

És nagyjából itt kellett fordítanom a gondolataimon, és rájönni, hogy két választásom van.. elfogadom ezt az egészet, vagy tiltakozok, de utóbbi csak arra lesz jó, hogy nekem még rosszabb lesz. 

Apró lépésekkel haladok, de haladok. Nagyon nehéz egyébként, mert tök sok mindent kell hozta elengedni, másképp nézni, máshogy csinálni. De szeretnék magammal békében lenni, úgyhogy tart, ameddig tart. 

Szombat

 Ma reggelre végre kialudtam magam, legalábbis ébredés után közvetlenül így éreztem. A harmadik napja tartó fejfájást nem sikerült magam mögött hagyni, de a csütörtöki őrület után már egészen elviselhető kategóriába szelídült. Balázs dolgozott ma is (ez egy ilyen hónap, szinte minden hétvégén dolgozik), így az a forgatókönyv érvényesült, ami ilyenkor szokott. Az ebéddel megvártuk, és szinte az asztaltól már mentünk is a tévé elé, kezdődött a Magyarország - Svájc EB meccs. Nem azt láttuk, amit szerettünk volna, és nem csak amiatt, mert az első félidő végére már két góllal vezetett az ellenfél, hanem mert úgy tűnt, mintha a mi fiaink azt sem nagyon tudnák, hol is vannak. Csalódás volt látni ezt a játékot, de reméljük, hogy ez a kezdeti drukk volt, és a következő két meccs sokkal jobb lesz. 

Délután nekiálltunk végre a garázs belső helyiségéből kipakoni. Én nem tudom, hogy még mennyi idő, energia és pénz kell ahhoz, hogy mindenhonnan kipakoljuk és elvitessük az összegyűjtött mindenfélét, de elég kilátástalannak tűnik. A garázs is olyan, ahol a tűtől  repülőig minden van, de nagyon kevés a használható ezek közül. Nagyjából az volt mindig a mottó, hogy tegyük csak el, még jó lehet valamire. Bárkitől bármilyen holmit hazahoztak, és elraktak. Borzasztó. 

Most is csak egy töredékével végeztünk, de már ennyivel legalább kevesebb. 

Könyves péntek

 

Valamikor egyszer, nagyon régen már olvastam. Az érdekes az, hogy nem arra emlékeztem, hogy mi minden történik a könyvben, hanem arra, hogy milyen érzéseket váltott ki belőlem.

Három idősíkon játszódik a történet, ugyanazon a helyszínen. A kert a legfontosabb, a kapocs mindenki között. Én egyébként a magam részéről nem vagyok valami nagy kertész, de olvasás közben párszor rám tört a vágy, hogy legyen egy szép kis kertrészem..Na persze teljesen akalmatlan vagyok az ilyesmire, tudom én, de nagy csodálattal tudnám bámulni, ha lenne. 

A könyv nem egy pörgős történet, nagyon lassan bontakozik ki a cselekmény. Ha nem írna az írónő olyan szépen, és nem lenne minden olyan részletgazdag leírással ismertetve, még azt is megkockáztatnám, hogy unalmas könyv nagyjából a feléig. Ott kezd izgalmasabbá válni, titkokra derül.fény. 

Nekem most épp a legjobbkor akadt a kezembe, a jelenlegi zaklatott lelkemmek, és leszresszelt agyamnak tökéletes kikapcsolódást nyújtott esténként. 

Ha valami ilyesmire van szükséged valamikor, olvasd el te is. Nem életed könyve lesz, de a lelkedre balzsamként hat majd.

Az van

 Ez a hét nem az én hetem. Szeretem a pörgést, kifejezetten inspiráló tud lenni általában, ha sok és sokféle feladatom van, de ezen a héten inkább lehiz ez. Ebben persze vastagon benne van az, hogy nem vagyok a legjobb állapotban, mert minden napra jut valami testi kínlódás is, meg lelki vívódás is. És ez így együtt már az, ami sok. Amiből menekülni szeretnék, vagy legalább csak úgy részt venni, hogy nem kell megoldó embernek lenni, hanem csak csinálni, amit mondanak. 

Az egyetlen, ami most még kitartásra buzdít, hogy már csak a holnapot kell így végigcsinálni, és utána lesz két nap, ami kevésbé zúzósnak ígérkezik. 

Szerda

 Megmondom őszintén, hogy mostanra semmi gondolatom nincsen, Elfáradtam ma, rengeteg dolgom volt, és még csak a végére sem értem. De az agyam teljesen kuka. 

Mindehhez társul, hogy nem is vagyok jól, fáj a hasam meg a derekam. És még fáztam is ma. 

Ez egy ilyen nyűgös este.

Kedd

 Ma reggel 5:20-kor arra ébredtem, hogy Balázs valakivel beszél telefonon, közben már öltözik, és hallom, hogy mondja, hogy mindjárt megyek. Az nagyon szokatlan tőlem, hogy ilyen korai időpontban ilyen éber legyek, de már ültem is fel én is az ágyban. A kollégái hívták, hogy a reggeles műszakvezető nem érkezett meg, és telefonon sem érik el. Még nagyon arra sem volt idő, hogy egymást megnyugtassuk, biztos nincs baj, mert már közben újra telefonált, és a gyakorlati instrukciókat mondta addig is, amíg beér. Abban nincs pardon, hogy a műszaknak hatkor el kell kezdeni dolgozni, a hatékony munkavégzéshez pedig kell megfelelő előkészítő munka. Mondjuk ennyi év után már úgy van, hogy tényleg, ha álmából felkeltik az embert, akkor is gond nélkül lebonyolítja, de azért az ilyen ébresztő mindig az egész napra rányomja a bélyegét. 

A kollégával szerencsére tényleg nem történt baj, csak azt hitte, hogy délutános. 

Az egész nap ilyen furcsa, feldúlt és nyomasztó hangulatban telt. Azt láttam és érzékeltem Balázson, hogy van valami más is a reggeli eseményeken kívül, de nem akart beszélni róla. 

Én elfáradtam agyilag is, kicsit testileg is. Egy újabb 47 napos ciklus ért véget. Nem számítottam rá, hogy ez most így lesz, magamban azt vártam, hogy akkor ha már idáig jutottunk megint, akkor jön egy pár hónapos szünet is akár. De mostanra egyébként megbarátkoztam már a végleges búcsú gondolatával is. De ez azért nem lesz ilyen egyszerű. 

Kivételes hétfő

 Ma olyan hétfő volt, amikor itthonról dolgoztam. A főnökök nem az a nagy home office rajongó, de amikor szóltam neki, hogy ezt a napot meg kéne oldani így, mert anyukámék orvoshoz mennek, a papa meg nem maradhat egyedül, nem volt kifogása. Természetesen nem mondott kapásból igent, de ismerem annyira, hogy tudtam, ott helyben eldöntötte, csak kicsit még úgy tesz, mintha nem így lenne. Mások szerint velem úgyis másképp bánik, mert én vagyok a titkos kedvence, de azért ennyire nem vagyok gyerekes, hogy az ilyen véleményeket komolyan vegyem.

Lényeg a lényeg, hogy ma itthon maradtam dolgozni, közben figyeltem a papára, megmelegítettem neki az ebédet, csináltam neki kávét. Megbeszéltük, hogy tegnap ő is elment szavazni, de félúton le kellett ülnie, ami "elég röhej" szerinte. Szerintem meg menő 89 évesen a saját lábán menni szavazni, de leintett, hogy dehogy menő, tiszta rozoga már. 

Kicsit  necces volt munka közben főzni is, pedig nem valami bonyolult ebédet találtam ki, de végül az is meglett. 

Nem volt ez így rossz, de szokni kellene, az biztos. Nehezemre nem esne. 

Vasárnap

 Ma lazulós napot tartottunk. Délelőtt elmentünk szavazni. Különleges szavazás volt nálunk ez, mert először történt az meg, hogy mindannyian leadtuk a voksainkat. Még emlékszem rá, amikor kicsi gyerekként mindig elkísértek minket, volt, hogy bejöttek velünk a fülkébe is, volt, hogy csak bedobták a szavazólapokat. Most meg már mindenki a saját véleményét "mondja el". 

Az nekem egy kicsit rosszul esett, hogy elfelejtették a szavazókörben, hogy ő első szavazó, és szólnom kellett miatta, hogy de helló...nem az ajándék miatt (egyébként kulcstartó, ilyen bevásárló kocsiba való érmével), hanem mert szerintem ez olyan pillanat az ember felnőtt életében, ami igenis megérdemel némi figyelmet. Na mindegy is, lehet hogy én vagyok az a szentimentális, akinek az ilyesmi fontos, és mindenki más lesz.rja. 

Ebédelni a KFC -be mentünk, majd onnan pedig moziba az Allee-ba. A mozijegyeket még Erik vette a családnak karácsonyra, majdnem el is felejtettük beváltani. Aztán amikor tudatosult bennünk, hogy lassan aktuális lesz, akkor vártuk, hogy majd lesz olyan film, amire nagyon kíváncsiak vagyunk. Hát olyan nem lett, de megalkudtunk a Kaszkadőr című filmmel. Nem életünk moziélménye volt, de nem baj. Egy közös családi programnak tökéletes volt. 

Most pedig még ugyan megy a Forma 1, de közben mindenki figyeli a valasztási híreket is. 

Az ilyen napokhól lehetne sokkal több is. 

Szombat

 Balázs ma dolgozott, így minden előzetes tervezgetés a tervezési fázisban maradt. Eredetileg nem ment volna ma, de sajnos az egyik kollégája a héten lesérült, úgyhogy változott a beosztás. Ez bármikor benne van a pakliban, úgyhogy tudni kell ezzel is együtt élni. Azért különösen hálás vagyok, hangozzék ez bármilyen önzőn is, hogy eddig még mindig ő volt az, aki beugrott mások helyett, mert történt valami, és sosem kellett fordítva. 

Délelőtt vásároltam, mostam, sütöttem meggyes sütit, aztán főztem. Mire Balázs megérkezett, már Patrik is itthon volt, úgyhogy együtt ebédeltünk. Ő ma itthon is alszik, jelenleg az itteni barátaival van, mindkettőnek szülinapja volt mostanában, azt ünneplik. 

És egyébként még nem történik semmi. 

Könyves péntek

 

Az ilyen típusú könyvek nem tartoznak a kedvenceim közé, de néha azért olvasok közülük egyet -egyet. 

Ez a mostani könyv jó választás volt. Már rögtön az elején hátborzongató szörnyűséggel kell szembesülni. Az kicsit furcsa volt, hogy azt a részt milyen gyorsan el is engedte, nem voltak különösebb részletek erről. Utána viszont értelmet nyert ez is, mert igazából valóban nem az volt a fő esemény. Az írónőt nem ismertem a könyv előtt, de abszolút tetszik a stílusa, és az az igényesség, ahogy minden szereplő karakterét felépítette. Nagyon komoly mindennek a lelki oldala, az érzelmeket nagyon jól írja le. Vitt a cselekmény végig magával, mert folyamatosan bonyolódott csak. Nagyon sokáig, már majdnem a könyv végén esett csak le, hogy mi lesz a végkifejlet, de az, hogy már sejtettem, nem vett el semmit az izgalomból. Vártam, hogyan derül fény mindenre, és végül hogy jutunk el a hapoy endig. Legalábbis reméltem, hogy azért mégis a végén hapoy end lesz. 

Nekem tetszett, az igényesen felépített cselekmény, és a nagyon kifejező írásmód különösen. Szerintem érdemes elolvasni, annak ellenére is, hogy nem csak könnyed szórakozást nyújt. 

Csütörtök

 Szerencsére már csütörtök van, és már csak egy napot kell menni dolgozni, mert ott most különösen furcsa és feszült hangulat van. Volt ma egy számonkérés a kolléganőm felé, ami nem sült el túl jól egyik fél részéről sem. A kolléganő úgy ment haza, hogy holnap beadja a felmondását. Hát nem tudom alszik e rá egyet, és meggondolja magát, de majd kiderül. 

Ma egyébként már egészen nyárias időjárás volt, végre. Igaz, még nem egész nap, de nem baj. Amikor mentünk masszázsra, akkor láttam a földeken, hogy minden milyen szép zöld, ott határozottan jót tett a sok eső. 

Időnként még mindig fáj az állkapcsom, de most már hajlok rá, hogy talán mégis a fogam csinálja. Nem örülnék..

Az van

 Ma elég érdekes napom volt. Már úgy keltem fel, hogy olyan furcsán fázós voltam, de gondoltam, nyitva van a tetőablak, biztos amiatt van. Aztán munka közben már volt párszor olyan fura érzésem, mintha fájna a bőröm. Jól rá is csodálkoztam, hogy na, csak nem leszek lázas, vagy ilyesmi. Lázas nem lettem, és voltak is olyan időszakok, amikor tök jó volt minden, de most estére megint visszatért a furcsa érzés. Remélem azért nem leszek beteg. 

Erik megkapta na a bizonyítványát, mostantól hivatalosan is logisztikai és szállítmányozási technikus. Négyesre vizsgázott végül. Egészen hihetetlen, hogy majdnem el sem ment, annyira nem bízott magában. És milyen jó, hogy még hallgat ránk. 

És kipróbáltuk ma a repont app-ot. Elsőre kicsit bénáztunk, a QR kód beplvasasa kicsit nehézkes volt, kellett hozzá a fényerőt maximumra állítani a telefonon. De utána már minden könnyen ment, és pár perc alatt már utalták is a flakon betét díját.. Szerintem én ezt a verziót fogom használni. 

Kedd

 Ma reggel bármeddig tudtam volna ágyban maradni. Olyan jól esett a takaró alatt feküdni, és még ha csak percekre is, de visszabóbiskolni egy kicsit. Igaz, csak olyan felületesen, amikor még annak is egy kicsit a tudatában van az ember, hogy hopp, most elaludtam, de ahogy ez a gondolat megszületik, már újra nyitva is van a szemem is. 

Az eső egész délelőtt esett, úgy tűnt, soha többé nem is áll már el, mert folyamatosan érkeztek a felhő utánpótlások is. De aztán szerencsére délután mégis kisütött a nap, ami azért egészen más színt adott mindennek. 

Munka után rögtön az oviba mentem, a húgom kisfia ballagott ma. Érdekes érzés volt ott lenni, és átélni újra egy ilyen eseményt. Nem akarok én semmi rosszat mondani senkire sem, de azért az szembetűnő volt, hogy nem csak a "gyerek anyag" változott, az óvó nénik sem olyanok már mint régen. 

Most meg még fel szemmel nézem az Írország -Magyarország barátságos meccset, de szerintem a második félidőt már csak hallgatom a fürdőből fél füllel, mert nagyon fázom. 

Hétfő

 Az itt a sűrű hétvége közben fel sem tűnt, hogy közben június lett. Igaz, eső és zivatar több van egyenlőre, mint ami nekem komfortos lenne, de talán már nem tart ez sokáig. 

Amúgy egy tök átlagos hétfő volt, amikor mindenki utál dolgozni jönni, és ilyen nyűgös állapotban telik a délelőtt. 

Délután kb kettő percen múlt, hogy nem áztunk bőrig. Szerencsére hallgattam a megérzésemre, és lufit keresgélni már nem mentem be abba a boltba, ahova terveztem. 

Vasárnap

 A mai nap egy része munkával telt. Nem itthon, hanem a munkahelyünkön, és ezúttal nem a szokásos munkakörünkben. 

Családi nap volt ma, és mindketten be lettünk osztva a raktári látogatások lebonyolítására. Balázs ebben nagyon rutinos már, ő egyébként is többször is csinál ilyeneket, nekem ez volt az első alkalom..(úgy látszik, minden napra jut valami első dolog mostanában) Izgultam is rendesen, mert ugyan bármennyit tudok beszélni a munkámról, a raktárról, és a folyamatainkról, de olyan formában, hogy kisgyerekeknek is érdekes legyen, közben haladjunk is, ne legyen se túl sok infö, se túl kevés, nem volt könnyű. Azért sikerült, és úgy tűnt, mindenkinek tetszett is. 

Érdekes volt ez a mostani családi nap, jó sok program volt a gyerekeknek, aktívan részt is vettek mindenben, az első csoportok komoly létszáma után már alig pár fő jelentkezett csak, inkább az egyéb játékokat választották. 

Erik és Roli is ott voltak, tetszett nekik is, pedig már sokszor látták, mégis volt most is újdonság is. 

Délelőtt még kitartott a tegnap esti koncert okozta adrenalin löket, mire fél három után hazajöttünk, azért már elfáradtunk rendesen. De szerencsére itthon már leginkább csak pihentünk..

Elsőnek egy utolsó

 Egészen a mai napig sohasem voltam nagy koncerten. Kisebbeken sem nagyon, de azért az előfordult már. Olyan sem volt még sohasem, hogy egy futball arénába ne focimeccsre menjek. Ma mindkét hiányosságot pótoltam. Nem is akármilyen koncerttel indult az első ilyen élményem, mint a Hungária utolsó koncertjével a Puskás Arénában. Most vagy soha címmel hirdették, sejtjük, hogy miért...Dolly 76 éves, Fenyő elmúlt 80, sok idejük sajnos nincs már arra, hogy egész estés koncerteket adjanak. 

Visszaköszönt a gyerekkorom ma este a zenéjükkel, és fejbe vágott egyúttal az is, hogy mennyi idő telt el azóta, hiszen látszik-hallatszik mindenkin, hogy bizony, 40 év is eltelt már azóta, mióta fénykorukban Csókkirályok, Limbókirályok és Twist miniszterek voltak. Az élményből nem vett el semmit, fantasztikus volt az egész, minden perce csoda volt.