Péntek van

Végre eljött a péntek is, és végre megkezdődött a hétvége is. Nagyon vártam már, mert ma reggel már annyira nehezemre esett felkelni, hogy fizikai fájdalmat okozott az egész. Egyébként meggyőződésem, hogy ha nem kéne ilyen irgalmatlanul korán kelni, és már hajnali ötkor dolgozni, hanem mondjuk emberi időben kezdődne a munkaidő, akkor sokkal terhelhetőbb is lennék. Rengeteg plusz energiát igényel arra kényszeríteni a szervezetemet nap mint nap, hogy olyankor, amikor a biológiai órám szerint még bőven takarékon kéne működnie a belső szerveimnek, már fel kell venni a tempót, és menni kell, csinálni, gondolkodni, stb.
A délutánom egyáltalán nem úgy alakult, ahogy én azt gondoltam, pedig nem voltak kőbe vésett terveim. De azok a ceruzával jegyzettek is felülíródtak, mert arra jöttünk haza, hogy Erik és anyám karöltve aggódtak Freddyért, aki bizony nem átallott a kennel sarkában ülni, és egészen szánnivaló módon nyüszíteni. Anyám már odáig is jutott, mire én lementem, hogy azon gondolkodott, hogy vajon hogy kéne neki fájdalomcsillapítót adni, mert tuti, hogy fáj valamije. Erik arról volt meggyőződve, hogy bolhás. Így aztán megvizsgáltam a kutyát gazdiszemmel, aki mindezt végtelenül hálásan tűrte, időnként megbökdösött, ha abbahagytam a simogatást, de egyébként csukott szemmel röfögve, hörögve élvezkedett. Előszedtem a furminátort, megfésülgettem vele, egy csomó felesleges szőre volt már.. bolhának nyoma sincs szerencsére. De ha már a furmináláson túl voltunk, akkor gondoltam, meg is fürdetem őket, éppen rájuk is fér, meg még jó idő is van. Így aztán kutyát is fürdettem. Ettől a törődéstől egészen újjá született, legalábbis a délután többi részében nem nyüszített, nem volt semmi baja.
Kutyafürdetés után rendbe raktam a fürdőt, felmostam, és mire ezzel végeztem, már el is fáradtam annyira, hogy vásárolni sem volt kedvem menni. Szerencsére azért nem is volt olyan égető szükség erre, mert csak a pékségbe kellett elmenni zsemléért ahhoz, hogy vacsorázni tudjunk.