Kedd

Kétségtelen tény, hogy minden olyan napnak, amikor délelőtt dolgozom, van két jól meghatározható nehéz pontja. Az egyik az, amikor reggel fel kell kelni. Azok a percek szörnyűek. Igaz, amikor végre sikerül magam meggyőzni, hogy most már aztán muszáj nekiállni öltözni, onnantól már percek alatt felébredek, és nincs tovább gond, de az a pár perc az maga a pokol tud lenni.
A másik ilyen az, amikor hazaérünk. Olyankorra ott tartok a fáradtságban, hogy még az is nyűg, hogy egyáltalán létezem, nemhogy bármi más. Ilyenkor legtöbbször muszáj egy kicsit leülnöm nyugiban, vagy lefeküdnöm. Nem kell több egy fél óránál, de ha ez nincs, akkor egész délután nyűgös vagyok.
Na, ez a kedd is pont ilyen volt. :)
Most estére meg sikerült olyan bűntudatot generálnom magamnak, hogy szerintem a héten még egyszer elmegyek a rossmannba. Történt már vagy két éve, hogy azt ígértem Rolinak, hogy majd nyáron befújhatja a haját kékre. Ő nem felejtette el, mert az idén is emlékeztetett rá, de eddig sehol nem találkoztam össze olyan hajspray-vel, mint amit egyszer már használtunk zöldben. Erre ma ott volt a rossmannban, és én nem vettem meg. (nem pont olyan, de kék) Most meg dögnek érzem magam, mert megígértem, és amúgy is tudom, hogy milyen boldoggá tenném vele, ha megtehetné. Meg már csak alig pár nap maradt a nyári szünetből, amikor ilyet lehet.
Meg amúgy is.. az ilyen pillanatokra fog majd emlékezni, és elmesélni még a gyerekeinek is majd, hogy volt olyan, hogy a nagyanyátok vett nekem kék hajspray-t, és befestettük a hajamat vele. Nyilván készül majd róla kép is. Szelfi, mert az nagyon megy neki. És majd posztolja az instagramot, amiről én azon nyomban értesítést is fogok kapni. (na ezt a részt már nem biztos, hogy elmeséli majd)